Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-12-02 / 48. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

HOGYAN HÁLÁLHATJÁK MEG AZ AMERIKAI KÁLVINISTA EGYHÁZAK JÓSÁGÁT, AZ ÖSZTÖNDÍJAT ÉLVEZŐ MAGYAR THEOLOGUSOK?

Mióta idekint vagyok Amerikában újra és újra csak azon gondolkozom, hogy hogyan hálálhatnám meg az amerikai ref. egyház. (The Reformed Church in the U. S.) jóságát, amellyel lehetővé, tette számomra azt, hogy tanulmányaimat kiegészithetem, élvezhetem az amerikai keresztyénség nagyszerű levegőjét és elsajátíthatom az angol nyelvet.

De nemcsak az én szivemet foglalkoztatja újra és újra ez a gondolat, hanem mindazok ét is, akik a Reformed Church ösztöndíját élvezik. Sőt, beszélgetve azokkal a barátaimmal, akik a prezsbiteriánus egyház ösztöndíján vannak itt Amerikában, észrevettem, hogy ők is nagyon sokat gondolkoznak ezen.

Mindannyian érezzük tehát, hogy tennünk kell valamit. Tudjuk ugyan, hogy legfőbb feladatunk az lesz, hogy majd odahaza Magyarországon dolgozzunk a mi Magyar Kálvinista Sionunk régi dicsőségének megépítésén, de mégis már itt szeretnénk tenni valamit.

Kibeszél hetetlen áldás fakad majd a mi Magyar Kálvinista Sionunkra abból, hogy évről-évre 6-8 theo- logus diák tanulhat itt Amerikában és megtölheti lelkét az amerikai keresztyénség hatalmas erejével. Bizonnyal mindenhol, ahol ezek a fiúk, mint lelkészek megjelennek egykor, virágzó gyülekezeti élet támad majd. Ez lesz a legszebb hála az amerikai kálvinista egyházak nagy áldozatkészségével szemben. De mikor lesz ez még?! Éppen ezért szeretnénk hálánknak, már itt minnél előbb kifejezést adni.

És én úgy gondolom, hogy van módja ennek.

Hihetetlen az a pogány viselkedés, az az útszéli hang, amellyel néhány hitehagyott, kálvinista papi jellegét megtagadó, volt református lelkész, a két nagy amerikai kálvinista egyházat állandóan támadja, gyülekezetek békéjét megbontja, jóhiszemű magyarok fejét tudatosan elcsavarja.

Ez a pogány viselkedés és ez az útszéli hang nem kálvinista magyar lelkész szivéből ered. ők hadd éljenek vele, mert hisz ezzel is csak arról tesznek bizonyságot, hogy szakítottak magyar kálvinista múltjukkal.

De ezt a viselkedést és ezt a hangot nem szabad- tümi tovább, mert gyalázatára van az egész amerikai magyar kálvinizmusnak, sőt árnyéket vet az anya egyházra, a Magyar Kálvinista Sionra is. Ezt a viselkedést meg kell semmisíteni, ezt a hangot örökre el kell né- mitani. Hogyan történjék ez? És hogyan kapcsolódhattunk mi ebbe a munkába? Erre szeretnék rövid feleletet adni.

A hazai egyház legjobb lelkésznövendékeit küldi

ki Amerikába. A legtörekvöbb, legszorgalmasabb fiúkat. Ez érthető is, hiszen ha másképpen cselekedne, soha sem ölthetne testet az a reménység, amellyel ezeket az ifjakat kiküldi.

Nos tehát? Ezeket a fiúkat kell a küzdelembe beállítani! Mindegyik olyan egyházat, ahol a hittagadás, az episzkopális egyházhoz való csatlakozás felütötte fejét, bízzanak egy ilyen kiváló, törekvő hazai fiúra. A munka nagysága és fontossága szerint kellene beosztani a munkát. Az idősebbekre, akiknek theologiai végzettségük, lelkészi oklevelük, sőt hazai doktorátusuk is megvan, a veszedelmesebb helyeket kellene bízni.

.— A fiatalabbakra pedig a kevésbé veszedelmes helyeket! Hála Istennek, csak olyan kevés eltévedt gyülekezet van, hogy minden ifjúra csak egy gyülekezet jut! Én hiszem, hogy meg fogják állni helyű két. Predestinálj a őket erre a munkára magasfokú hazai képzettségük, továbbá ifjú jellemük tisztasága, fiatal akaratuk ereje.

De megkönnyíti ezt a munkát az a körülmény is hogy ahol a hittagadás felütötte fejét, ott tulajdonkép- pén csak félre vezetett emberek felvilágosításáról van szó. Ha egész világosan látják a félrevezetett magyarok tévedésüket, maguk kergetik el béressé sülyedt pásztoraikat és a békesség helyre van állítva.

Még föl említhetném azt is, hogy a megtévedt lelkészek nagy része nem áll a lelkipásztori életnek olyan magas fokán, mint amilyet elvár egy gyülekezet magyar kálvinista lelkipásztorától. Emlitsem-e még azt, hogy a megtévedt lelkészek nem számíthatnak arra, hogy magyarországi fiatal törekvő, lelkész — növendékek közéjük álljanak?! Nem hiszem, hogy akadna magyar kálvinista theologus, aki az ő ösztöndíjukat elfogadná, mert hiszen ezzel a lépéssel hitet cserél és elzárja maga elől az otthoni megválasztatásnak útját örökre.

Végül még csak azt említem meg, hogy ez a munka nem jelenti semmi anyagi megterhelttetését a gyülekezeteknek, vagy a két nagy amerikai kálvinista egyháznak, mert mi még az útiköltséget is magunk fedezzük, csakhogy a békességnek és egyetértésnek útlőrői le-