Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-12-02 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 hessünk, csakhogy kiküszöbölhessük a pogány viselke­dést és az útszéli hangot az amerikai magyar kálvi­nisták egyházi életéből. Az amerikai kálvinista egyházak két esztendőre adják egy-egy lelkésznövendéknek az ösztöndíjat. Én azt hiszem,hogy már az első csoport olyan eredménye­sen dolgozna, hogy két év múlva hírmondója se lenne az episzkopálisoknak a magyar kálvinisták között! A hívek visszatérnének a régi hithez, a béresek meg más munka után néznének. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja úgy hiszem szívesen ad helyet ez égető kérdés megbeszélé­sére. Szóljanak azért a kérdéshez a megtámadott gyü­lekezetek. Vitassák meg a kérdést a lelkészi összejöve­telek. A fő azonban, hogy minél előbb a cselekvés terére lépjünk, mert a betegség terjed ha gyökeresen nem ke­zeljük. Dr. Herczegh József véndiák a lancasteri theologian. Körlevél az Amerikai Magyar Református Egyesület tagjaihoz. Egyesületünk működése az elmúlt hónap folyamán zavartalan volt és az előttem levő jelentések azt mutat­ják, hogy tagjaiban némileg gyarapodott is mindenik osztálynál. Némileg mondom, mert a gyarapodás nem volt olyan, mint a milyen lehetett volna. Szeretettel kérem osztályaink tisztviselőit, hogy járjanak elől jó példával az Egyesület terjesztése közül. Szeretettel kérem Egyesületünk minden egyes tagját, hogy igyekezzenek terjeszteni Egyesületünket. Nem hiszem, hogy volnának olyan osztályaink, a hol a ter­jeszkedés már kizárt dolog volna azért, mert már min­den olyan egyén, a ki tagja lehetne az Egyesületnek, tagja már és már nincsen az osztály székhelyén olyan senki sem, a ki tagja lehetne az Egyesületnek. Vannak ilyenek és csak egy piczi igyekezet kell az osztály tiszt­viselői és tagjai részéről és szebb haladást fogunk fel­mutatni a következő hónapokban, mint az elmúlt hónap folyamán. Gyermek osztályunknál sok az olyan tag, a kinek már a felnőttek, osztályában kellene lenni. Az osztály tisztviselői nagyon jól tudják, hogy kik azok a gyermek tagok és szeretettel kérem az ilyen gyermek tagoknak az átíratását a felnőttek osztályába. Még ma is vannak osztályaink, a hol a gyermek osztályok egyáltalán nincsennek megszervezve. Van­nak osztályaink, a hol vannak gyermek tagok, de oly nagyon csekély számban, hogy az határozottan azt mu­tatja, hogy az osztály tagjai nem törőd nek az osztály gyermek osztályával. Nagyon kérem, hogy szívesked­jenek az ilyen helyeken a gyermek osztályt megszer­vezni, vagy ha már meg van az, fejleszteni. Hiszen azt nem szükséges talán mondanom, hogy a gyermek osz­tályunk az Egyesület reménysége. Ha nem tudjuk meg­tartani Egyesületünknek még a tagjaink gyermekeit sem, honnan várhatjuk azt, hogy a jövőben terjedni fog az... ? Szeretettel hívom fel Testvéreim figyelmét a Szép tember 1-tői a jövő évi Szeptember 1-ig terjedő tag szerzési pályaversenyre. A verseny szabályait múlt havi levelemben körvonaloztam és most ismételten szeretet­tel kérem összes Testvéreimet, hogy vegyenek részt abban. Segítsenek a vezértestületnek az Egyesület nagygyá tételénél. Hiszen még nem is kéri az Egyesü­let a tagjait arra, hogy ingyen tegyenek eleget ebbeli kötelességüknek, mert minden uj tag után egy dollár jutalmat ad annak, a ki az uj tagot ajánlja és az uj tag orvosi vizsgálatáért is fizet egy dollárt, hogy ezzel is megkönnyítse az uj tagok szerzését. Osztályainkhoz szétküldettek e hó folyamán azok a kérő ivek, a melyekben arra kéri a vezértestületet a Testvéreket, hogy az Árvaház javára Karácsonyig egy dollár ajándékot adni szíveskedjenek. Szeretettel ké­rem mindazon Testvéreimet, a kiknek módjukban van, tegyék meg a vezértestület ezt a kérését. Ugyanabban a körlevélben arra kértük a Testvéreket, hogy a leg­közelebbi közgyűlésig szerezzen minden Testvér egy uj tagot a biztositó osztálynak és egy gyermektagot a gyermekosztály számára. Bizony szerény kívánság és tiz egész hónap van még arra, hogy ezt a kérését a ve­zértestületnek minden egyes Testvérünk teljesítheti. Tessék csak elgondolni, hogy ha mindenki megtenné, hogy a reánk következő tiz hónap alatt behozna Egye­sületünkbe egy uj tagot, micsoda haladást mutathat­nánk fel legközelebbi közgyűlésünkön. Kinek volna ez javára, kinek volna dicsőségére...? Bizony legjobban az Egyesület tagjainak.! Akkor leszünk erősek, ha az Egyesület minden egyes tagja megteszi azt, a mit nem csak joga, de egye­nesen kötelessége is megtenni, ha az Egyesületért te­hetsége szerint dolgozni fog. Akkor leszünk igazán nagyok, ha az Egyesület minden egyes tagja igazi, lel­kes tagja lesz az Egyesületnek és akarni fogja, hogy Egyesületünk nagygyá legyen.! Minden jók kívánásával maradok Johnstown, Pa. 1922 November 20-án. Kövér Sándor egyesületi elnök. Titkári jelentés. Az Amerikai Magyar Református Egyesületnek az 1922 Okt. 7-tó'l az 1922 November 8ig terjedő hónapban való működéséről van szerencsém a következő jelentést tenni. 1. Bevételek voltak. Adomány az Árvaházra 44.00 4054 tagdíj 2493.95 46 uj tag belépti dija 132.00 52 okmánydij 13.00 5 jelvénydij 1.25 108 novemberi illeték 147.75 4320 Októberi illeték 6216.04 218 szeptemberi illeték 283.80 Gyermek osztálynál 320.95 Betegsegelyező osztálynál 783.50 Összesen 10396.24 2. Kiadások voltak. Alaptőkéhez való átutalás 8200.00 Szülési segélyek 225.00 Betegsegély előlegek 40.00 Betegsegélyező osztálynál 691.45 Vegyes kiadásokra 2061.56 Összesen 11218.01

Next

/
Thumbnails
Contents