Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-10-21 / 42. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

véri közösséget. Egyházhatóságainknak állandó, hivata los érintkezése ahivatalos életben is valóra váltja azt, stb. stb. Szóval, amikor a konventi határozat e lelki közösség áldásairól beszél: nem frázisokat mond, hanem a való élet tényleges eredményeit szögezi le s csak természetes dolog, ha határozottan kimondja, hogy ez áldásos lelki közösséget a jövőben is fennt kivánja tartani.

Lehet-é, szabad-é jó lelkiismerettel “feszítsd meg”- et kiáltani erre az áldásos munkára, amelyben maga az Isten jelentkezik a mi szorongatott, agyonsanyargatott anyaegyházunk fölemelésére? Amikor e két közegyház, az Amerikai és a Magyarországi református anyaszentegyházak, amelyek eddig szemben állottak egymással, most elfelejtik a múltat s közös erővel egye sülnek a testvéries alkotó munkában: vajon nem köte- lességünk-é, hogy mi is felejtsünk el, ha voltak, minden keserűséget s mi is őszinte, igaz szívvel, igaz szeretettel nyújtsunk testvéri békejobbot egyenként és együttvéve azoknak, akiktől eddig elválasztott a féltékenység és sokszor túlzásba vitt ügybuzgalom! ? Mi megtettük ezt az 1921. Januárban tartott pittsburghi kongresszuson. Megtettük becsületes lélekkel, igaz akarattal... és ha e testvéries kézszoritásban nincsen meg a teljes összhang, ha népünk újból két táborra oszlik: viseljék érte a felelősséget azok, akik csalfa lélekkel odaádottak a gyűlölködés szolgálatába.

H« Hí H:

A Tiffini Egyezményt megerősítő konventi határozatnak érdemben három pontja van. Az első pont szól az egyházaknak a Reformed Church-höz való elbocsátásáról úgy, amint előbb láttuk. A másik két pont ban elbocsátja a Konvent az u. n. független egyházakat és az episzkopálistákhoz csatlakozott egyházakat is. Az utóbbiakat illetőleg külön utalnom kell az alábbi fejtegetésekre.

Foglalkozzunk először általánosságban a határozat e két másik pontjával. Mert itten önkéntelenül fölmerül a kérdés: amikor a Konvent a Reformed Church-el egyezséget kötötött: miért bocsátotta el a független és episzkopális egyházakat is? Miért nem emelt határozott, komoly és kényszerítő szót annak az irányzatnak érdekében, amelyről önmaga is meg van győződve, hogy egyedül helyes úgy az amerikai egyházak, mint a hazai egyház és a testvéri közösség és nemzeti érdek szem pontjából? Hiszen megtehette volna ezt is, miért nem tette hát?

Ha e kérdésre feleletet akarunk keresni, meg kell állapítanunk, hogy elméletileg jogában állott volna meg tenni az erősebb lépéseket is, de gyakorlatban nem volt meg annak a lehetősége.

A mckeesporti pör igazolja, hogy a Konventnek jogában állott volna akár kényszeríteni is ezeket a gyű lekezeteket arra, hogy meghajoljon a testvéri közösség akarata előtt.

Ámde, mi volt a helyzet?

Ezek az egyházak, helyesebben az az egy pár lelkész, valósággal revolvert szegeztek a Konvent mellének. óh, nagyon jól tudták ők, hogy mit csinálnak.

Tisztában voltak teljesen azzal, hogy a Konvent a maga jogait csak pör utján tudná érvényesíteni. Pör utján, amelyet Budapestről kellett volna folytatni, magyar koronákon, Amerikában. Ha semmi egyébre nem gondolnánk is, már magában véve ez az egyetlen egy anyagi körülmény is nyilvánvalóvá teszi, hogy a Konvent részéről az erélyes lépés lehetetlen volt. Jól tudták ezt az uszítok, s ezért voltak olyan bátrak, hogy lépten-nyomon felfricskázzák az édes anyát, a Kon- ventet! Ezért merték durva lábbal félre rúgni az édes anyának minden kérő szavát, minden jó akaratú tanácsát, mert tudták, hogy az anya tehetetlen.

De erkölcsi szempontból sem lett volna ez kívánatos. Ha valahol, úgy az egyházi életben kell tartózkodni minden erőszakos lépéstől. És ebből a szempontból is nagyon jól tette a Konvent, hogy igy határozott. Igaz, hogy szenved miatta a mi amerikai magyar református testvéri közösségünk és még jobban szenvedni fognak egykor a magukat félrevezetni engedő gyülekezetek és szenved magyar nemzeti érdekünk is: de hát módjában volt-é ezt elhárítani a Konventnek? A mostani átkos pártviszályért és a jelennek és jövőnek szenvedéseiért feleljenek azok, akik közöttünk ma az ősi magyar átkot, a széthúzást képviselik.

% Hí

Elbocsátja tehát a Konvent úgy a független, mint az episzkopális egyházakat, de nem mulasztja el, hogy mindkettővel szemben ki ne fejezze a maga aggodalmát.

Az elsőkkel kapcsolatban reámutat az amerikai magyar reformátusság lelki és nemzeti egységének nagy érdekeire. Hiszen a mi érdekünk nem csak egyházi, hanem magyar nemzeti szempontból is az, hogy együtt legyünk, egymást erősítsük, egymást támogassuk. Az “anyai szeretet féltő gondjával” mutat rá erre a súlyos érdekre a konventi határozat és kifejezi azt a reményét, hogy ezeket a nagy és komoly érdekeket meg fogják látni a függetlenkedő gyülekezetek is és a széthúzással nem fogják gyöngíteni még az idegenben is a magyart, hanem csatlakozni fognak ahhoz a Reformed Church-höz, amelynek kebelében minden anyagi és erkölcsi érdekeinek megóvásával együtt lehet az amerikai magyar reformátusság és szolgálhatja igazán, hathatósan és valódi eredményekkel az ő vallási és nemzeti érdekeit.

Vajha meglátnák ezt azok a testvéreink, akik ma még f ölbu j togatva, kigyót-békát kiáltanak a magyar református egyház emez akciójára. Hiszen ott vannak a római és görög katholikus egyházak, amelyek teljesen beleilleszkedve az amerikai keretekbe, az amerikai püspök kormányzása alatt, szabadon és bátran élhetnek egyházi és nemzeti érdekeiknek! Pedig őnáluk még az az önkormányzati jog sincs meg, amelyet a mi részünkre teljes mértékben biztosit az egyházalkotmány. És azért mégis haladnak, mégis fejlődnek, mert egységes egyház-szervezetük, amely egyszerűen kizár minden egyházpolitikai viaskodást, megadja nekiek a fejlődés és haladás lehetőségét. Vajon hogy remélhetünk mi haladást, ha ahelyett, hogy egymást támogatnánk, hogy egységes szervezetre törekednénk: csak egymást marjuk és egymást kisebbítjük?...