Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-09-23 / 38. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

If*****************************'************************************************************ *

*

*

*

*

*

*

A McKeesporti nagy per.

*

*

*

*

*

*

*

******************************************************************************************

VI. Közlemény.

Karácsonyi látogatás. — Hogy kezdődött az uj esztendő? — Az évi közgyűlés. — Elmaradt eskü tétel. — Az egyháztagok számaránya.

1921 November 20-án volt az a közgyűlés, amely tehát 46 szóval 8 ellenében elfogadta a Tiffini Egyezményt. Említettem, hogy daczára a megtett figyelmeztetésnek, a törvényes határidőn belül senki sem jelentett be fellebbezést. Addig még.nem tudta megteremni áldatlan gyümölcsét a Sebestyén lelkész izgatása, amely most már teljes erővel folyt. így a határozat az egyházi törvények értelmében jogerőssé vált.

Deczember 24-én, karácsony szombatjának délutánján, tehát több, mint egy hónap múlva jelent meg nálam az ellenzék egy nehány vezetője s élőszóval bejelentették az erre irányuló szándékot.

Karácsony a szeretetnek ünnepe. Ezen az ünnepen minden jó keresztyén ember teljes erejével igyekszik azon, hogy elfeledjen minden földi gondot, eltávoztas- son magától minden gyűlöletet, versengést és torzsalkodást. A családi kör az, amelynek békés falai közé vissza szeretünk húzódni, hogy szeretteink körében, testi, lelki békességben ünnepeljük a Megváltó születése napját. Hitem szerint nem “hangulat” ez, hanem a keresztyén gondolat egyik positiv eredménye. Még a pogányok is megtartották a “Treuga Deit” és őrizkedtek attól, hogy ezen a napon az ellenségeskedés vagy torzsalkodás bűnébe essenek.

A karácsonyi gondolatnak én is, minden fenntartás nélkül át szoktam magamat engedni. így történt ezen a napon is. A parlorban a “család apa” egyik leg- kedveseob munkájával foglalkoztam, a karácsonyfa körül a Jézuskának segédkeztem. Valóban, a Jézussal voltam együtt és az Ő lelke fokozott erővel töltötte be egész valómat.

És ekkor kopogtatnak be és jönnek zord tekintettel az én Atyámfiái. Bizony, nem a ‘‘szerétet” lelke vezette őket. Nem mondom én, hogy akkor még egyenesen reám, személy szerint akarták volnakiáltani a “feszítsd meg”-et. Ha volt is közöttük olyan, aki már ekkor is szívesen látott volna a keresztfán: érezte és tudta, hogy érzelmeinek nincs semmi létjogosultsága és hogy a gyülekezetben haton sincsenek, akik velők ebben az érzelemben osztozkodnának. De mindnyájuknak meg kellett volna gondolniok, hogy karácsony ünnepe volna és hogy nem csak a lelkésznek, hanem nekik, maguknak is karácsonyjuk van.

Az izgatás lelke azonban sohasem találkozik a Jézus leikével. Nem találkoztak ők sem s igy minden gondolkodás nélkül készek voltak az ünneprontásra. Látó gatásuk úgy hatott reám, mint a jéghideg zuhany. De igyekeztem megőrizni higgadtságomat s szóltam hozzájuk a Jézus nevében. Reá mutattam az ünnep szentségére. Elmondottam, hogy nemcsak nekem, hanem nekiek is, a gyülekezetnek is karácsonyja van és én semmiféle formában nem vagyok hajlandó arra, hogy az ünnep megzavarásához segédkezet nyújtsak, ő bennük is fölébredt a “keresztyén” ember és elmentek békével.

1922 Január 1-én, újév első napján kerestek föl ismét és ekkor már 16 egyháztag aláírásával egy kérvényt adtak át avégett, hogy a csatlakozás kérdésében újabb közgyűlést hívjak.

Tusakodással kezdődött tehát az uj esztendő.

A benyújtott kérvényt egyszerűen visszautasíthattam volna, mert hiszen a határozat már jogerőssé vált és igy sem fellebbezésnek, sem újabb határozatnak, nem volt semmi helye. A törvények nem azért vannak, hogy csak papiroson legyenek meg. Ha egyszer kötelezőnek fogadtunk el magunkra nézve egy törvényt, amint pl. a mckeesporti egyház kötelezőnek fogadta el magára nézve a magyar ref. egyház törvényeit: úgy tartozik annak mindenki engedelmeskedni. Ha a törvényt egyszer megtartjuk, máskor félre tesszük, hát akkor csakhamar felfordul minden.

Tudtam azt is, hogy a gyülekezet többségének semmi kedve nincs újból és másképpen határozni.

Viszont, nekem, magamnak, sem volt kedvem a huzalkodáshoz. El akartam kerülni azt, hogy én legyek az ütköző pont.

Azt a választ adtam, hogy jelentést fogok tenni a konventi kiküldötteknek és a kérdést aszerint fogom kezelni, amint utasítást kapok Ilyen értelemben hirdettem ki s hívtam össze Január 8-ra a rendes évi közgyűlést, amelynek tárgya a tisztviselők megválasztása volt.

Fölterjesztésemre a konventi kiküldöttektől kellő időben megkaptam a választ. Sokkal terjedelmesebb ez, semhogy a maga egészében közölhetném. Válaszukban nagy szeretettel mutatnak reá arra a helytelen irányra, amelyben az ellenzék halad. Elmondják, hogy ez már egyébként is idejét múlta s hogy ebben a tárgyban újabb gyűlést nem engedélyezhetnek.

A Január 8-iki gyűlés.

Elérkezett a közgyűlés ideje.

A gyűlés első tárgya volt a szokásos évi, lelkészi jelentés. Ennek megtörténte után felolvastam a konventi kiküldöttek levelét, a magam részéről is igyekezve megnyugtatni az akkor már teljes erővel háborgó kedélyeket. Jóra igyekvő törekvésem azonban hiábavalónak bizonyult. Az ellenzék újabb tárgyalást követelt, amibe azonban én nem egyezhettem bele. Nyilvánvaló lett azonban az is, hogy enélkül a gyűlést folytatni nem lehet. Mit csinálhattam?

Ismét hangoztatom, hogy teljes tudatában voltam annak, hogy a gyülekezet többsége a csatlakozás mel