Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-09 / 36. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Magyarországi Utam. A Reformátusok Lapja számára irta: aky Zsigmond newbrunswicki ref. lelkész. iikor kezembe veszem a tollat, hogy magyarországi utamról írjak, különös, megmagyarázhatatlan érzés hat át. Lelki szemeim előtt felujulnak a látott képek, füleimmel szinte újra hallom az otthon hallót’ takat, mintha még mindik ott lennék azok között, akik annyi szeretettel és reménységgel gondolnak az Amerikában élő magyar reformátusságra. Akik innen várnak nemcsak anyagi segítséget, de buzdítást és bátorítást is. Felujulnak emlékembe a szomorú képek. A szép, tágas templomokban sípok nékül éktelenkedő orgonák, a düledező falak, a lyukas templom és iskola tetők. Hallom a gyönyörű szavú harangok közül megmaradt egyetlen harangnak, legtöbbször a lélek harangnak hivott kis harang siró csengését, amint vissza sírja a régi, jobb napokat. Felsír a lelkem, mikor a régi, nagy múltra emlékeztető romokra gondolok. Bizony, bizony, ha Istennek megerősítő Szent Lelke nem lakozná ott a református hívek lelkében, megroppantak volna a rettenetes súlyú csapások alatt. Ha vissza gondolok azokra amiket láttam és hallottam otthoni utam alatt, s most nem szóllok az utód államokban lakó dolgokról, szinte hihetetlennek látszik, Rogy mily keveset tudunk a mostani Magyarországról, annak állapotáról, s közelebb a református egyház mostani helyzetéről. Mi, akik ismerjük Magyarországot, mert hiszen ott születtünk, ott éltük gyermek éveinket, sokan ifjúságuk szép napjait, majdnem idegennek érezzük magunkat, amikor vissza megyünk. Egy cseppet sem csodálkozhatunk azon, ha az otthon élő véreink oly furcsa dolgokat hisznek el rólunk, Amerikában élő magyarokról. Másoktól hallott dolgok után ismernek meg minket. S az Amerikát járt vissza térők vagy nagyon keveset mondanak Amerikáról, s az itt élő magyarság sorsáról, életéről, vagy pedig nagyon kiszínezik az itteni helyzetet, s csak a jó, kellemes dolgokat mondják meg, s minden egyebet elhalgatnak. így lesz érthető az, hogy az otthon élők néha követelő hanggal jönnek mihozzánk, nem méltányolva a mi küzdelmeinket, problémáinkat. Azt nem is kell hangsúlyoznom, hogy mindenütt ahol megjelentem, a legnagyobb szeretettel fogadtak. Daczára a mostani nagy Ínségnek, nyomorúságnak, a magyar vendégszeretet nem csak hogy kitesz magáért, de túl tesz önmagán. Nagy örömmel és szeretettel fogadtak, mert hirt tudtam vinni az Amerikában élő, hozzájuk tartozóktól. De szeretettel s bizonyos reménykedéssel fogadtak azért is, mert az Egyesült Államok leg hatalmasabb kálvinista Egyházának a Presbyteriánus Egyház küldöttét látták bennem. A megnyomorgatott, rengeteg csapásoktól agyon gyötrött ország szétszak- gatott egyháza a hatalmas országban élő, idegen nyelvű testvér egyház hírnökét láttak bennem. S amennyire szerény tehetségemből tellett, igyekeztem tolmácsol ni nemcsak az amerikai magyar reformátusság érdeklődését, ragaszkodását, szeretetét, hanem az Amerikai Presbyteriánus egyház meleg érdeklődését is, ami abban is megnyilvánult, hogy hosszabb időre átküldték, tisztán egyházi szempontból, hogy egy későbbi, erőteljes és'nagy értékű kapocsnak első kapcsa legyen e látogatás. A magyarországi református egyházak látogatása részemre a meglepetések hosszú sorozata volt. Nem volnék őszinte, ha nem azt jegyezném fel, hogy a meglepetések igen kellemes és vigasztaló meglepetések voltak. Régen nem voltam otthon. Húsz évvel ezelőtt jöttem ki. Azóta csak másoktól hallottakból, vagy leírásokból ismertem az otthoni egyházi életet. Milyen másképen találtam mindent, mint ahogy képzeletemben festettem a helyzetet. Lesznek olyanok, akik nézeteltérésen lesznek velem, másképen ismerik a helyzetet mint én láttam', de legyen szabad megjegyeznem azt, hogy rövid 5 hónap alatt, egy egész hónapot a megszállt területenélő magyar reformátusok között töltött tem: Csonka Magyaroszág minden nagyobb városában voltam, minden valamire való református intézetet meglátogattam mindeniknek életében bepillantást nyer tem. Kivaló egyházi férfiak őszintén, kertelgetés és szépitgetés nélkül beszélték el a valóságot. Amikor a hazai dolgokról Írek, nem egy vidék, vagy város, vagy árnyalat szempontjából, felfogásából írok, hanem az egész ország minden részének megismerése után levont tapasztalatokból. Mindenütt, az egyházi téren, megújulást, megújhodást láttam. Elfogulatlan szemmel igyekeztem mindent meglátni, s elfogulatlan vagyok mikor azt irom, hogy a magyarországi reformátusok soha oly szép egy házi életet nem éltek mint most. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy tökéletesebb keresztyéni életet nem élhetnek, sem azt, hogy többet már nem tehetnek. Csupán azt akarom kiemelni, hogy a megpróbáltatások rét tenetes esztendei nem ölték ki a nép szivéből a hitet a vallásosságot, hogy a nép lelki vezérei és tanítói a legnehezebb időben és legnagyobb áldozatok árán is hűségesen megállják helyüket, s az ország reformátussal, ha némely dolgokban különböző véleményen is vannak, a lényeges dolgokban együtt állanak, közös munkát fejtenek ki, s erejüket éreztetik. A közös fájdalom, a közös nyomorúság, a közös veszedelem összeforrasztotta a sziveket, érzékennyé és fogékonynyá tét te a lelkeket. Ily lelki állapotban keresik még nagyobb igyekezettel a tökéleteségre vezető utat. A gyülekezeti élet változatosabbá átfej lődése, a külöböző egyházi mun kák megkezdése élénken elénk tárja a változást. Akik régebben jöttek Amerikába, s vissza gondolnak a régeb bi időkre, úgy gondolnak az otthoni református egyházi életre, mint amely az istentiszteletek tartásában teljesen kimerül. Az egyházi élet egyik fontos részének tartottuk az elemi, s némely esetben a magasabb iskolákat is. Más egyházi munkáságot" nem tudtunk azonosítani az egyházzal. Néha csodálkozással gondoltunk arra, mikor az amerikai protestánsok szövevényes, sokoldalú és szép egyházi életét megismertük, hogy az otthoni református egyházban miért nem lehetséges
