Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-09 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 oly sokféleképen megnyilvánitípii a gyülekezeti munkásságot mint ijtt. Akik, különösen kezdetben, azzal érveltek, hogy a magyar lelkűiét más, mint az amerikai, azt láthatják, hogy régebbi, nagyobb magyar református gyülekezetek átvették az amerikai intézmények egyikét-másikát, s nagy sikerrel alkalma zák sa lyát egyházi életükben, mert hiszen, úgy az amerikai mint a magyar egyházakban meg egyezik a gyülekezet tagjainak a lelkületével az, a mi KERESZTYÉN, s a magyar gyülekezetek tagjainak lelkületével nagyon 'szépen meg egyeznek azok a különböző egyházi munkálkodások, amikben gyakorlati keresztyénségük nyilvánul meg. Amint az Amerikában élő magyar reformátusok gyülekezeteiben évek óta láthatjuk, hogy a hívek munkálkodásukkal, külöböző egyesületekben, intézményekben, összejövetelekben igyekeznek bizonyságot tenni hitükről, újabban különösen, — bár több esztendő munkájára vezethető vissza az eredmény, Magyarországon is, az istentiszteleteken és iskolai munkálkodáson kivül most mai sokféleképen megnyilvánul az egyház tagjainak lelkülete, valássosága. Gyüj tő névként, e törekvésekre a “Belmissziói munkálkodás” elnevezést alkalmazzák. Mi Amerikában nem egészen azt értjük ezalatt, amit az otthoniak értenek, de erről egy későbbi alkalommal irok. Alig egy pár nappal megérkezésem után egy lel- készi kör összejövetelén volt szerencsém részt venni. Nem volt hivatalos jellegű ez az összejövetel. Hasonló volt az itteni “Minister’s Meeting”-ekhez. A pécsi református egyház gyülekezeti termében tartották, s tagjai a baranyai lelkészek voltak. Ez az összejövetel, 1922 Február 2-án a harmadik volt a sorozatban. A következő lelkészek voltak jelen: Kontz Antal-Kémes, Mányoki Sándor-Nagyváty, Csikesz Sándor-Kis csány oszró, Jávor János Sellye, Nagy Ákos, Siklós nagy falu, Benke Andor Luzsok, Ruzsás Lajos, Siklós (ez utóbbi az ottani küzködő polgári iskola igazgatója, menekült missiós pap), Kuliffay Elek, Tesenfa, Kálmán Farkas Bogdás , Kotzó János Drávaiványi, Halász Ir- ra Aderjás, Soós István Diasviszló, Simon Zsigmond Botyka, Horváth Zoltán Bisse, id. Morvay Ferencz, nyugdijas lelkész Pécs, Hubay Bertalan tábori lelkész és Nyári Pál Pécs. Vendéglelkészek voltak Forgács Gyula Pécelről és e sorok Írója. ******************************************* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * ******************************************* Sjozaáttna Vasárnapi Iskolai Énekek Gyűjteménye. A rég várt vasárnapi iskolai énekes könyv végre megjelent, és díszes vaszonkötésben kapható: A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. Ára postaköltséggel 55 cant. . ....................................................Mi un I. I. —nmamm—11« ■■»■m mmmmm......... Ezen uj énekeskönyv Magyarországon lett nyomatva, _ de itt Anierikában lett beköttetve. Tartalmazza az énekeknek nem- crak a szövegét, hanem teljes dallamát is. Ára postai küldéssel 55 cent. Körlevél az Amerikai Magyar Református Egyesület tagjaihoz. Szeretettel hívom fel a Testvérek figyelmét a 23- ik osztályunk jegyzője által titkárunkhoz küldött levél tartalmára. Elmondja a jegyző ur, Hogy osztályánál nagy bajok voltak a közel múltban a munkanélküliség, majd a szénbányászok sztrájkja miatt és a következő szavakkal fejezi be szép levelét: “Mind e bajok daczára éppen most mutatta meg osztályunk életképességét. A lezajlott gyűlésen az én indítványomra a tikár ur szavain felbuzdulva, mikor azt irta levelében, hogy a ki ad, annak Isten is ad, kimondotta osztályunk, hogy az Árvaházra való gyűjtést állandósítani fogja. Ezután minden gyűlésen külön tányér fog lenni az asztalon az Árvaház részére és ez lesz a mi perselyünk. Bár megsegítene bennünket a mi Istenünk!” Nem kell ehez további beszéd! A 23-ik oszTály tagjai pedig legyenek róra meggyőződve, hogy meg fogja őket segíteni a Mi Istenünk, mert a ki a kicsinyek köz- zül csak egynek is a gondját felveszi, azzal vele van a Mi Mesterünk és bizonyára meg is fogj a segíteni I A szép példát kövessék többi osztályaink is. Nem az a kérdés, hogy mennyit adunk. Az a fő dolog, hogy adjunk. Ha csak egy téglával is, ha csak egy karélyka kenyérrel is, de járuljunk hozzá Árvaházunk feltartásához. Hiszen egy nickel, vagy egy dájm nem szegényit meg senkit sem, az Árvaháznál pedig sokat segít! Ismételten kérem osztálytársaim szives figyelmét egy bizonyos dologban. Már emiitettem én ezt, de titká runk értesítése szerint nem sok figyelmet fordítottak mostanig erre az osztályoknál. Nagyon sok az olyan gyermektagok száma, a kiket már át kellett volna Íratni a biztositó osztályhoz. Szeretettel kérem az oszályok tisztviselőit, hogy a 16 éves koron felül levő gyermek tagokat írassák át a biztositó osztályhoz. Éppen úgy meg kell őket vizsgáltatni és ki kell számukra a felvételi ivet állítani, mint bármely más uj tagnál, de az ilyen gyermek tagok felvételi dijat nem fizetnek és az orvosi vizsgálat költségét az Egyesület fedezi. Mi tehát az oka, hogy olyan igen nehezen megy a gyermek tagok átíratása. Semmi más, mint az, hogy sok helyen nem szorgalmazzák az osztály tisztviselői az átíratást. Még mindig vannak osztályaink, a hol gyermek osztályok nincsennek megszervezve, vagy olyan nagyon kevés a gyermek tagok száma, hogy másra nem lehet abból következtetni, mint arra, hogy nem törődnek azzal az osztály tisztviselői. Ne feledjük a gyermek osztály jelszavát..! “A kié a gyermek, azé a jövő.. Hiszen ha a biztositó osztálynak 6533 tagja van, akkor a. gyermek osztálynak nem 2723 tagjának kellene lennie..