Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-09 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. ^ __ ____ gyobb nyugalommal folyt le. A szavazatok között mind össze 7 különbség volt s akik kisebbségben maradtak, eleitől végig megőrizték nyugalmukat és a gyűlés méltóságát. Úgy viselkedtek, mint ahogy komoly embereknek viselkedniök kell. Később majd rájövünk, hogy miért kívántam ezt hangsúlyozni. Az erőszak. Számtalanszor szememre vetették azt, hogy McKeesporton csak én erőszakoltam ki a Tiffini Egyez mény elfogadását. A leghatározottabban vissza utasítom ezt az állítást. Ha van lelkész, aki a legnagyobb gonddal ügyel az egyházunk szellemének megfelelő demokratikus és alkotmányos eljárásra, hát én ezek közé tartozom. Föltétlenül ügyeltem és megvédtem ezt a szellemet most is. Mint lelkész, sohasem csináltam tit kot a felfogásomból. Nemcsak jogom, hanem kötelességem volt az, hogy e kérdésnél is nyilvánítsam az én legjobb meggyőződésemet és törekedjem arra, hogy a gyülekezetei annak elfogadására bírjam. Ez a törekvés azonban sohasem lépte túl a törvényes határokat, a- melyeknek keretén belül, ismétlem, a lelkésznek nemcsak joga, hanem kötelessége szólani. Mihelyt azonban a gyülekezet Október 23-án a helyes időben és törvényes módon kimondotta a maga akaratát, amely ellentétben állott az én meggyőződésemmel: sem az említett gyűlésen, sem azután, egy árva szót nem szóltam, hanem November 5-én az egyháztanács előtt bejelentettem lemondásomat. Hogy ennek daczára még ma is a helyemen vagyok: az a további eseményeknek az eredménye. “Erőszak” tehát nem történt sem az én részemről, sem a felsőbb hatóság részéről. Az Október 23-iki gyűlés után a határozatot kötelesség szerint, jelentettem akonventi kiküldötteknek, akik teljhatalommal voltak fölruházva és jogerősen intézkedhettek minden tekintetben. Hivatalos jelentésemre November 1-én a következő választ kaptam: “Sajnálattal vettük tudomásul hivatalos jelentését, mely szerint gyülekezete 31 szóval 24 ellenében a tiffini egyezményt elutasította s kéri, mint független egyház, az elbocsátó bizonyítvány kiadatását. A magunk részéről nem óhajtjuk korlátozni a gyülekezet szabad elhatározási jogát. De ki kell jelentenünk, hogy szilárd megyőződésünk szerint ezzel a határozattal a mckeesporti gyülekezet a saját jól felfogott érdeke ellen cselekedett. A törvény és rend uralma helyett, amely nélkül pedig nincsen igazi szabadság, a törvénytelen állapot uralmát választotta. Azt az állapotot, amikor az egyesek akarata a törvény s amely a bizonyos romlásra vezet. Mi, akik szeretett hazánkban keresztül szenvedtük már az egyesek akaratának uralmát, tapasztalatból tudjuk, hogy ez a bizonyos veszedelemre visz. Sajnálattal vesszük tudomásul ezt a határozatot annyival inkább, mert ezzel a mckeesporti gyülekezet kiszakította magát abból a gyönyörűen megnyilatkozó testvéri közösségből, amely a nyugati egyházmegyében mindenütt oly szép módon nyilvánult meg. Értesítjük Nagy tiszteletű urat, hogy az elbocsátó bizonyítvány kiadásáról a pár hét múlva Buffaloban tartandó egyházmegyei közgyűlés fog intézkedni. Isten áldó kegyelmét kérve Önre és gyülekezetére* vagyunk az Egyetemes Magyar Ref. Konvent nevében, Boér Elek egyházkerületi főgondnok, Takaró Géza budapesti ref. lelkész, mint az Egyetemes Konvent küldöttei.” Teljes tisztelettel kérdem, nem volt-é a legtökéletesebben korrekt a konventi kiküldöttek eljárása? Vajon hol van itt az erőszak? A határozatról megmondják ugyan a maguk véleményét, de egyébként tudomásul veszik azt és jelzik az elbocsátó bizonyítvány kiadását. A lelkész lemondása. Jeleztem, hogy a közgyűlés Október 23-iki határozata ellentétben állt az én legjobb meggyőződésemmel. Veszedelmesnek láttam azt magára a gyülekezetre nézve, de veszedelmesnek láttam saját magamra nézve is. A konventi kiküldötteknek módjukban állt volna nehézségeket támasztani e határozattal szemben. De amikor megkaptam a hivatalos értesítésüket, amelylyel az elutasító határozatot tudomásul vették, reám nézve ethikailag nem volt más választás, minthogy összehívtam az egyháztanácsot és November 5-én bejelentettem a lemondásomat ázzál, hogy távozom a gyülekezet köréből, mihelyt a szóban forgó ügy' aktái véglegesen lezáratnak. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy ehhez megvolt a kétségtelen jogom. Legfellebb azt kérdezhetné valaki, hogy miért nem tettem ezt meg Ápril 3-án, amikor a gyülekezet első Ízben határozott igy. A helyzet azonban akkor még más volt. Én akkor is aggódó lélekkel fogadtam ugyan a határozatot, de mégis, abban az időben az összes egyházak igy határoztak, mig Novemberben már a nyugati egyházmegyében csak McKeesport és Duquesne állt volna elszigetelten. Szándékomnak természetesen már előb hire futa- modott. Különben is jelezve volt az abban a meghívásban is, amelylyel a gyűlést összehívtam. így történt aztán, hogy a gyűlésre nemcsak a presbiterek, hanem egyháztagok is jöttek el. A presbiteri gyűléseken az egyháztagoknak is van megjelenési és tanácskozási joga. Részt vettek a tanácskozásban s úgy ők, mint a presbiterek közül is többen kifejezték, hogy ők nem helyeslik az Október 23-iki határozatot és nem is azonosítják magukat azzal és kértek szándékom megváltoztatására. Természetesen, ez már “eső után kö- penyeg” volt s a kérés hiába hangzott el. Másnap, vasárnap délelőtt bejelentettem azt a gyülekezet előtt is. Mélységes csend fogadta a bejelentést, de a lelkek mélyén már ott volt a töprengő gondolat, amely megérezte, hogy ez az egész ügy mégis komolyabb, mint ők gondolták. Istentisztelet után egész csomón jöttek hozzám, hogy tanácsot kérdezzenek, mert ők sem az ügy elintézésbe, sem az én távozásomba nincsenek belenyugodva. Sem az erkölcs, sem a törvény ellen nem vétettem, amikor a tanácsot kérő emberek előtt rámutattam a lehetőségre és megmondottam, hogy egy uj gyűlés összehívatásával és a határozat megváltoztatásával még lehet segíteni a dolgon. Tessék kérni megfelelő aláírással és írásban újabb
