Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-08-26 / 34. szám

4

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

is, a Reformed Church egyházalkotmányának 12. §-a is határozottan megállapitja, hogy a vagyon mindenütt az egyházközség tulajdonát képezi.

A Courtnak meg volt a maga jó oka arra, hogy az említett 5-ik pontot fölvegye az ítéletbe. A támadás legfőbb alapja ugyanis az volt, hogy az egyház birtoka református egyházi czélra lett alapítva, tehát ezt nem is lehet át vinni a Reformed Church-höz, mert a Ref. Church nem református egyház. Ebből következik, hogy ha McKeesporton némelyek menni akarnak a Ref. Churchhö'z, mehetnek, de a birtokot nem vihetik magukkal.

A Court természetesen meglátta a ravaszkodást és kifejezetten megállapította, hogy az egyház igenis, viszi magával az egyházi birtokot is, amint azt az indokolás több helyén is olvashatjuk.

Az “erőszak.”

Külön, személyes hálára kötelez engem az Ítélet azzal, hogy kifejezetten megállapitja, hogy a lelkész a csatlakozást nem erőszakolta. Mily sok csúnya támadást és rágalmazást kellett emiat is elszenvednem! Remélem, hogy a bírói ítélet tekintélye elég erős lesz arra is, hogy erről a rágalomról is lerántsa a leplet.

Több oldalról lehetne még az ítéletet fejtegetni, de ez az ítélet olyan világos, olyan tiszta, hogy azt hiszem, egyéb magyarázatra alig van szükség. Be is zárom hát ezt az ismertetést azzal, hogy a Szerkesztő ur szives engedelmével a jövő számban megkezdem a nagy harcz tulajdonképeni történetének ismertetését. McKeesport, Pa. Melegh Gyula, ref. lelkész.

A lancasteri magyar tanszék.

Tóth Sándor clevelandi lelkész az első tanár. — Mire van szüksége egy jó tanárnak? — Egy néhány szó az uj tanárról.

Október elsején a Reformed Church in the U. S. eleget tesz a Tiffini Egyezményben foglalt ama kötelezettségének, hogy egyik főiskolájában magyar tanszéket nyit a magyar református egyház törvényeinek, történetének és szokásainak taníttatására avégett, hogy az amerikai magyar ref. egyházak részére a mi fiaink közül olyan lelkészeket neveljen, akik ismerik a mi magyar ref. egyházunk történetét, szellemét, szokásait, és igy, amikor kimennek egyházaikba, valóban képesek arra, hogy hozzá férkőzzenek a mi népünk lelki világához, és megismerve, megszeretve a mi ősi Sionunk magasztos történetét, annak mindvégig hűséges és a munkára alkalmas szolgái lehessenek.

Sőt a Reformed Church tovább megy a Tiffini Egyezménybe foglalt kötelezettségénél is, és nemcsak a theológián, hanem a collegeban is magyar tanszéket nyit a magyar nemzet történetének és a magyar nyelv és irodalom tanításának. A theologián természetesen csak református lelkész jelöltek részesülnének a magyar oktatásban. A college-ba azonban nemcsak lelkész jelöltek és nemcsak református fiuk járnak. A college növendékei közzül nemcsak lelkészek kerülnek ki, hanem orvosok, mérnökök, ügyvédek, bírók, kereskedők, iparosok stb. stb., akiknek ezután módjukban, sőt kötelességükben lesz megismerni a magyar nemzetnek és a magyar nyelv és irodalomnak történetét, s amikor ezek kimennek majd az életbe és elfoglalják helyüket ott, ahová az Isten rendelte őket: már magukkal viszik ennek a két legfőbb tantárgynak az ismeretét, magukkal a magyar nemzeti öntudatot, a faji méltó büszkeséget és lesznek szószólói a magyar érdekeknek azokon a helyeken, ahol a szónak súlya és nyoma van.

Nemcsak református egyházi szempontból, hanem általános nemzeti szempontból is nagy fontosságú dolog tehát a lancasteri magyar tanszék. És mert ilyen nagy fontosságú kérdésről van szó, termés fites dolog, hogy kiválóan nagy gondot fordítottak arra is, hogy kicsoda töltse be az uj tanszéket?

Az illetékes köiVik választása Tóth Sándor clevelandi lelkészre esett. Ez a választás nem a véletlen eredménye. Gondos mérlegelés szülte azt s része van benne az amerikai magyar ref. lelkészi karnak is. Megkérdeztek bennünket is arra nézve, hogy kit gondolnánk a legalkalmasabb embernek. És ime csuda történt: még mi, lelkészek is majdnem mindnyájan egy véleményen voltunk. A mi szavazataink túlnyomóan nagy többségét is Tóth Sándor nyerte meg.

Tóth Sándort nagyon sokan ismerik Amerikában. Vagy legalább is nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy ismerik őt. Az ismerés és ismerés között azonban nagy különbségek lehetnek és vannak is. És mert nem lehet közömbös reánk nézve, hogy kicsoda fogja tanítani a mi fiainkat, — és mert ha valaki, úgy én elmondhatom, hogy igazán ismerem őt: engedtessék meg nekem, hogy én mutassam be, amenynyiben szükség van reá, az amerikai magyarság előtt.

Én jól ismerem Tóth Sándort. Kora ifjúságunktól fogva, majdnem 20 esztendeje már, hogy folyton együtt vagyunk. Otthon is, ahol, mint mondani szokták, együtt faragtuk az iskola padot, — Amerikában is, ahol szintén azonos eszmék lelkesítettek mind a kettőn két. Barátom ő, a szó legnemesebb és legigazabb értelmében, akinek lelke mindig tárva-nyitva volt és van előttem. És mert ezt elmondhatom, bizonyságot tehetek arról is, hogy a lancasteri magyar tanszékre alkalmasabb egyént nem választhatott volna a Board.

Micsoda szükséges ahhoz, hogy valaki valóban jó tanár lehessen? Szükséges mindenekelőtt a tudás, és a folytonos tanulni vágyás, amely Tóth Sándorban mi közöttünk a legteljesebb mértékben van meg.

Már az iskolában is mindig első volt közöttünk. Kitüntetéssel végezte már gymnáziumi tanulmányait is és kivált közülünk a theologián is. Képzettségét az öreg debreczeni kollégium is értékelte, mert a theologia elvégezése után tovább-képzés végett az iskola költ ségén kiküldte Genfbe, ahol végtelenül nagy segélyére volt kiváló nyelvérzéke is.

Amikor Genfbe ment, francziából én jóval többet tudtam, mint ő. Valami sokat nem mondottam ezzel, mert én sp. stúdiumként foglalkoztam a franczia nyelvvel, mig ő más tanfolyamra iratkozott be. És alig