Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-08-26 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 telik el pár hónap, már franczia nyelven kezd levelezni. Nagy segítségére volt a latin, amelyben már az iskolából teljes jártassággal birt. Genf ben előkelő patrícius családok körébe jutott. Ma is nagy kegyelettel emlegeti Claparede Sándornak a nevét, akinek a felesége magyar nő volt s ezen a révén nekünk, magyaroknak igen nagy barátja lett. A társalgás persze nehezen ment eleinte és igy Tóth Sándor sokkal többet tartózkodott ez ősi családok levéltáraiban, mint a szalonjaikban, ami egyébként is meg egyezett czéljaival. És ez alapította meg a további szerencséjét. Búvárkodás közben valami régi, magyar vonatkozású kézirat került a kezébe. II. Rákóczy Ferencz egyik segédtisztjének, De Saussure Cézárnak a föl jegyzései. Rendkívül értékes följegyzések, amelyeknek nagy becsét azonnal fölismerte. Sietett azt közölni a Rá- kóczyak korának legnagyobb történetírójával, Thaly Kálmánnal, akit a közléssel határtalanul bolgoggá tett. “Kedves Uram öcsém, írja ekkor neki Thaly Kálmán, végtelenül nagy szolgálatot tett a magyar nemzeti történetírásnak.” A Saussure féle jegyzeteket hatalmas kötetben ki is adta Thaly Kálmán s a nagy történetírónak ez volt utolsó munkája. Ez a fölfedezés reá irányította a kormány figyelmét is és a második évben már állami ösztöndíjjal ment ki ismét Genfbe, most már egyenesen azzal a megbízatással, hogy magyar történelmi emlékek után kutasson. így aztán ez az év majdnem kizárólagosan történelmi tanulmányokkal telt el. Tömérdek kincs az, amit Tóth Sándor hangya szorgalommal összehordott és utasításához képest Thaly Kálmánhoz továbbított. Sajnos, hogy ez az anyag még ma is feldolgozásra vár. Thaly Kálmán még dolgozott rajta, de a munka befejezésében már megakadályozta halála. A magyar nemzet történetével közülünk senki sem foglalkozott annyit, mint Tóth Sándor és igy ebből a szempontból a történelem tanítására ő volt a legalkalmasabb. A magyar nyelvet is tökéletesen kezeli, theo- logiai ismeretei is teljes: képesítettség tekintetéből tehát föltétlenül szerencsés a választás. A jó tanárnak azonban nem elég a “tudás.” Szüksége van még a vallásos lelkületre is. Nemcsak a theo- logiai tanárnak van erre szüksége. Akinek lelkében nem él az Istennek félelme, az nem lehet jó tanár még a mathematika tanszékén sem. Tóth Sándornak pedig meg van a vallásos lelkü- lete. Nem a szemforgató, folytonosan ájtatoskodó s a legtöbb esetben farizeus ember lelkülete, hanem a magyar kálvinista egyenes, öntudatos, a világ örömeit is nyugodt lélekkel, bár mindig mérséklettel élvező ember vallásos lelkülete. Ez az alapvonás ösztönözte őt már a diákéletben is, amikor nagy lelkesedéssel kezdeményezte és még nagyobb érzékkel valósította meg a kollégiumi Protestáns estélyeket. Az ő kezdeményezése Debreezen- ben a Csapó kerti és a Homok kerti missiói munka. Amire bennünket az iskolában soha nem tanítottak, az élő és egyúttal praktikusan építő vallásosság fogalma már otthon is ott derengett és kifejezést is nyert életében és munkájában. Az ő kezdeményezése volt, hogy mi, theologus ifjak, minden vasárnap délután, sőt olykor-olykor hétköznap este is, kimentünk Debreczen külső részeibe és összeszedegettük azokat, akik jóformán a nagy ünnepeken ha elmentek néha a templomba. Tóth Sándor lelkész lett, daczára annak, hogy az atyja is lelkész és az ő életében fokozott mértékben láthatta a lelkészi pálya minden testi nyomorúságát. Lelkész lett, mert vonzotta a Lélek, a szolgálat, mely ha terhes is, de mégis gyönyörűséges annak, aki tud szenvedni s megelégszik az öntudat benső jutalmával. Vajon nem arra van-é szükség, hogy a jövendő lelkészeinek leikébe ilyen ember csepegtesse a hivatás szent szeretetét ? Természetes következménye ennek a lelkíiletnek a tettetés nélküli józan élet, mely bátran kiveszi a maga részét az élet múló örömeiből is, de amely soha sem feledkezik meg magáról. Nem szokott dohányozni. Nem azért, mintha elitélné azt, hanem egyszerűen azért, mert nem Ízlik neki. Egyszer láttam, hogy rágyújtott egy szivarra. Most is előttem a kép: Debreczenben, az általunk elkeresztelt “Lilla villában,” diák korunknak ez örökké emlékezetes kedves kis fészkében. Meguntuk a város-beli lakást. Vágytunk ki a szabadba, ahol nem háborgat senki, ha magunkban vagyunk. Lakást kerestünk künt, a szőlős kertekben. Találtunk is egy pompás villát, a “Sesta kert” közepén. Hej, régi jó idők, boldog diák évek: amikor pénz hiányában kölcsön kért bútorokkal rendeztük be az üres lakást! De mégis berendeztük és diadallal mentünk ki uj lakásunkra. Mindjárt vittünk is magunkkal vacsorára valót: jó ctebreczeni paprikás szalonnát, pörczöt és más testi jókat. Sőt, hogy a lakoma teljes legyen, még egy üveg bort is. Jó étvágygyal, még nagyobb jó kedvvel fogyasztottuk a diákos vacsorát. Utána teljes megelégedéssel gyújtottam rá egy ‘portoricóra” ... s ezt már megirigyelte az éri Sándor barátom is. Elvett egyet és rágyújtott vitézül. Hanem a többit... a többit hadd ne mondjam már el! Rendkívül erős oldala Tóth Sándornak a szervezés És ez sem közömbös ám az adott esetben, amikor egy uj intézménynek a megalapozásáról van szó! Ő benne emberére fog találni ez a feladat is Már mint gimnazista, önképzőkört szervez. Mint theologus: ő az örök rendező. Lót, fut, szalad és fárad, csakhogy sikerrel üssön nyélbe egy-egy iskolai kirándulást, vagy jól rendezzen el egy-egy konferenciát. Nincs ember, aki megszabaduljon tőle! Munkát ad mindenkinek és utána néz, hogy a munka el is legyen végezve! Mint káplán, Dévaványán Nőegyletet szervez. Genfben a “Hungária Körben” hozza össze a magyar fiukat. Ugyanott a különböző nemzetiségű, de azonos lelkületű hallgatókat a “Latin Asztaltársaságban” tömöríti. És rajta csüng egész leikével, mindegyiken. És nem szakad el tőlük még akkor sem, amikor sorsa másfelé vezérli. Beszél róluk és levelez velük. A genfi
