Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-08-12 / 32. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

5

Legyünk hívek mindhalálig.

LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ.

Kedves Nagyt. Szerkesztő Ur; —

Rég óhajtottam önt egy czikkel felkeresni, és erre most jo alkalom van, mivel épen előfizetésem is lejárt és azt is beküldőm.

A REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK minden számát nagy érdeklődéssel olvasom és napról napra jobban látom és érzem, hogy mily nagy szükségünk van nekünk egy ilyen hitben szilárdul megálló és a vallásban való hűségre lelkesítő egyházi újságra. — Soha nagyobb veszély nem fenyegette az amerikai magyar református ságot hitében és szervezetében, — mint a minő veszélynek most ki van téve ez a maroknyi kálvinistaság A- merikában, — egyfelől a függetlenkedés jelszava alatt oly tudatos megtévesztéssel dolgozó mozgalom, másfelől az Episcopálista ágensek manipuláczioja által. Minden gondolkodó embernek be kell látnia azt, hogy egyik mozgalom sem egészséges, nem helyes, nem szükséges, sőt határozottan rósz és káros. A fíiggetlenked és biztos romlásba viszi bele e gyülekezeteket, mert kiteszi sorsukat a bizonytalanságnak és felelőtlen szabadosságnak. A mely egyház, helyesebben gyülekezet független, az tulajdonkép nem ismer el semmiféle egyházi hatóságot semmiféle rendet és törvényt, — és igy független a református egyház alkotmányától is. Hogy hova vezet a gyülekezeti életben az ilyen ex lex, vagyis törvényen kívüli állapot? azt könnyű elképzelni, ha valami baj adja elő magát lelkész és gyülekezete között. Aztán meg a református egyház egész közgondolkozásától idegen a független berendezkedés. Ez semmiképen nem fér össze a gyülekezetek testvéries összetartásának, a Krisztusban való egy testnek a fogalmával. Mi volna a református egyházból, ha minden gyülekezet úgy gondolkodna, mint a duquesnei, — hogy én független vagyok minden egyházi hatóságtól és minden testvér gyülekezet érdekeitől ? Az ilyen gyülekezet egy levágott tagja a Krisztus testének, a mely nem a- kar semmi közösségben lenni a testnek összes többi tagjaival! A tapasztalat is azt mutatja, hogy indepen- dens egyházak csak rövid ideig tudták magukat fenntartani, aztán előbb utóbb visszamentek oda, hol természetes helyük volt.

Épen ilyen csalódás ingoványába és biztos kiábrándulásba viszi bele a könnyen hívőket az a meggondolatlan episcopálista mozgalom is, mely egy, előttünk idáig teljeseh ismeretlen hitfelekezet kebelébe akarná beterelni a református magyarság egy részét.

Jól mondta a Reformátusok Lapjának szerkesztője, hogy ez “szerencsétlen” mozgalom és egészen helyén való volt, hogy arról alaposan felvilágosította a hívek közösségét.

Valósággal szégyen,— kérem,— hogy akadnak lelkészek, magukat magyar református lelkészeknek valló pásztorok, — kik mind maguk megtagadják, mind híveikkel megtagadtatni óhajtják apáik szent vallását. Ha az episcopálista vallás csakugyan azonos a református vallással, — akkor miért nem nevezik zt református vallással, — akkor miért nem nevezik azt refor- nél pápista szertartásokat? Miért vannak kanonokjaik, apátjaik, érsekjeik és még prímásuk is, a kik mind felül levőknek tartják magukat minden más protestáns felekezet papjai felett? (Nánássyiék megtévesztő mani pulácziója épen abban áll, hogy belekapaszkodnak a püspöki szóba, — de azt nem mondják meg, hogy az episcopálista püspök a magyarországi ref. püspöknek a püspöki méltóságát és hivatalát NEM ISMERI el, mivel az nem egy érvényű az episcopálista püspök méltóságával. Szerk)

Azok a gyülekezetek a melyek lépre mennek, — egyszerűen az episcopális püspök kezébe játszák által az egyházi vagyont és a gyülekezet minden ügye feletti rendelkezési jogot, mert az episcopálista egyházban, épenugy mint arom. cath. egyházban, a püspök kezében van minden hatalom és rendelkezés.

Kérdezzük azért, — vájjon úgy a függetlenkedő, mint az episcopálistává lett gyülekezeteket, — öntudatosan tették é meg azt a végzetes lépést, hogy el szakították magukat a többi magyar ref. gyülekezetektől Amerikában és engedetlenséget tanúsítottak még a hazai anyaszentegyház főhatóságai iránt is? Én azt hiszem, hogy ők e lépést nem öntudatosan, vagy legalább is a következményeket be nem látva, azokkal számot nem vetve tették meg.

Itt egyszerű félrevezetésről van szó, a mely félre vezetésben azok a bűnösök, a kik egykor esküt tettek ai*ra, hogy hü hirdetői és védelmezői lesznek mindenkor az evangéliumi református vallásnak! De a történtek után miképen állhatnak meg ezek a lelkészek a nép Ítélete előtt, mikor ők elszakították magukat úgy a hazai, mint az amerikai református hitfelkezethez való tartozástól és vagy függetlenekké vagy episcopálistákká lettek? Szerintem kétféle pap nem lehet egy ugyanazon személy mert, — vagy református vagy episcopálista pap valaki, de református is meg episcopális is egy szerre, nem lehet. Ha egyes papoknak kedvesebb az e- piscopális vallás, mint a tiszta, ősi református, — úgy menjenek oda, de ne vigyék bele a népet a hitcsere bűnébe, a mibe ők már bele estek.

Még egy pár megjegyzésem volna az u. n. függet- lenkedési mozgalomhoz. Hogy tetszetősebbé tegyék a mozgalmat a nép előtt, — azt mondják a vezérek, hogy ők nem engedik a magyarok keserves keresményéből felépített magyar templomokat idegen felekezet tulajdonává lenni.

A kik ilyen állítást dobnak a nép közzé, — nagyon jól tudják hogy valótlan dolgot állítanak. Az amerikai egyet. ref. egyházaknak nincs szükségök a magyarság templomaira. Egészen bizonyosak lehetünk a felől,hogy angol hittestvéreink tudnak a maguk részére annyi és olyan templomot építeni, a mennyire és a milyenre szűk ségiik van vagy lesz. A magyar templomok legnagyobb