Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-08-12 / 32. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. DR. SOUDERS MISSIOI KERÜLETI SUPERINTENDED ÉVI JELÉNTÉSE A BOARD OF HOME MISSIONS ÉVI GYŰLÉSÉRE. Ez az esztendő a legmozgalmasabb és eseményekben leggazdagabb évek egyike volt a magyar református egyházi életben. Azt mondhatnánk, — ez az év volt a válságok időszaka. Válságos év volt ez az összes bevándorlottakra nézve felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül, mert a közel múltban lépett érvénybe az uj bevándorlási törvény, mely 3% quotában állapította meg a Magyarországból bebocsáthatók számarányát. így a magyarság hivatalos létszámának, 460 ezernek megfelelőleg csupán 13,800 egyén nyert engedélyt arra, hogy partra szállhasson az E. Államok területén, — ezen számból 14 rész, Protestáns, illetve 1-5 rész református vallásu egyén volt. Ha az a 2700 magyar református egyén, a kik a múlt 12 hónap folyamán ide jöttek, — mind olyan városba telepedett volna le, hol megszervezett magyar ref. gyülekezeti élet van, — úgy átlag 30 lélekkel szaporodott volna a k. b. 92 amerikai magyar ref. egyházak mindenikében a tagoknak száma A kivándorlottak legnagyobb része már itt megtelepedett rokonokhoz jött ki. Bár a vissza, azaz az O hazába való vándorlásáról pontos adataink nincsenek még, — az eddigi jelentésékből úgy látjuk, hogy k. b. hatszor annyian mentek haza amerikai magyar református egyháztagok, mint a mennyien helyökbe újak jöttek. Természetesen a hazavándorlás anyagilag érzékenyen érintette a gyülekezeteket, mert hisz nagyobbjára azok mentek haza, kik itt létük folyamán áldozatkész adakozók és buzgó fenntartói, segítői voltak mindenkor az egyháznak. A legtöbbje azoknak, kik hazamentek, azzal a czélzattal ment haza, hogy odahaza birtokot, földet vagy házat vásárol. Az általános munkátlanság és bérharczok is nagyban megzavarták a gyülekezetek anyagi egyensúlyát. A magyar missioi gyülekezetekben a tagsági létszám a fenntiek következtében 15% al kisebb, mint az előző évben volt. A tiffini Egyezményről. Már a januári gyűlésen részleges jelentést tettem volt a tiffini egyezményről. Azóta hogy aláírtuk ezen egyezményt Tiffinban, — gyűlést nem tartottunk a co^ venti küldöttekkel. A missiotanácstól a Januári gyűlésen nyert megbízatás értelmében a missioi titkárral egyetemben meglátogattuk a nyugati egyházmegyének majdnem mindenik gyülekezetét, és hármat a keleti egyhézmegyéből. A tiffini egyezmény szellemében hozzánk jött lelkészek jóindulatot hoztak és megértéssel jöttek hozzánk, s ha még itt ott az átvétellel együtt járó nehézségek vagy meg nem értések mutatkoznak is, — ezek lassan eloszlanak és a bizonytalanságot szilárdság helyettesíti. A nyugati egyházak körében megalakult a Bethes- da kör, mely evangélizálo szellemben működik. — A lelkészek mind jobban megismerkednek a Ref. Church szellemével, törvényeivel, intézményeivel és berendez- kedettségével. VASÁRNAPI ÉS NYÁRI ISKOLÁK. A magyar gyülekezeteknek legnagyobb problémája a gyermekek és ifjak vallásos szellemű nevelése. Valóban, a közegyháznak is a legfontosabb ügye ez. A Ref. Church magyar gyülekezeteiben csupán négy nem tartott, mert leküzdhetetlen akadályozó körülmények miatt nem tarthatott, — vasárnapi és nyári iskolát. — Az összes vas. iskolákban az Intern. Vas. iskolai kis képeket használják, a melyek magyarul is kinyomatat- nak. — A Presb. és a Ref. Church Publ. Boardjai ezen kivid egy uj, havonta megjelenő gyermek lapot is indítottak meg a múlt év Aug. elseje óta Gyermekkert czimen. — Különösen kitűnő munkát végeznek a lelki- pásztorok a nyári magyar iskolákban. Az említett két Board külön szerkesztői állást létesített a Reformátusok Lapjának, a Gyermekkertnek és a magyar vallásos irodalmi termékek ellátásának czéljára. Ez év Máj. 19-én és 20-án lelkészi conferencziát tartottak a magyar ref. lelkészek Pittsburgban. Együ- lésen elhatározták, hogy megkérik az egyházi főhatóságokat a magyar collegiumi és theol. tanári kathedrá- nak a megalapítására. A conferenczián megjelent lelkészek majdnem egyhangúlag Tóth Sándor clevelandi lelkészt ajánlják ez állásra. — E fontos ügyben a tárgyalásokat megindítottuk az illetékes Boardok és egyház hatóságok körébe. Jövő évi költség vetésemet a magyar missioi munka szükségletére vonatkozolag külön van szerencsém mellékelni. VERHOVAY SEGÉLY EGYLET HAZLETON, PA. Alakult 1886. évben. Az Egylet 1910 év óta AZAZ KÉTMILLIÓ - ÖTVENÖTEZER DOLLÁRT FIZETETT KI HALÁLESET! SEGÉLYEKRE. Gondolt-e ön is arra, hogy ha holnapra meghalna, mi lenne családjával??? Keresse fel a legközelebbi fiók titkárát vagy írjon a fenti címre, s kérdezze meg, hogyan biztosíthatja magát betegség és halál esetére. Tegye meg ma, lehet, hogy holnap már KÉSŐ LESZ.-***************************************#**#g f MEGJELENT. MEGJELENT. | CSALÁDI KÖR. (Famály Altar) Irta; — Tóth Mihálj alphai ref. lelkéai. A 94 lapra terjedő, csinos kiállítása kötet tartalmai III rövid, de igen szép egyházi beszédet, a hozzájok tartozó elő éa utóimával. Kiadja a Prezsb. egyház Publication Boardja. — Ára; — 60 cent. MEGRENDELHETŐ A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. Tegyük kitűzött czélunkká azt, hogy a REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK minden lelkipásztor legyen munkatársa, — minden előjáro, minden gyülekezeti tag pedig előfizetője. JÁR ÖNNEK MÁR A MI SZÉP REFORMÁTUS LAPUNK?