Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-06-24 / 25. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 mátusság nagy számánál fogva megérdemelne és jogosan megkívánhatna. Az egyik ok a családok körében tapasztalható vallásbeli lanyhaságban, a másik ok abban kereshető, hogy sok helyt a lelkipásztorok maguk is nem buzognak kellő melegséggel az egyházi lap ügyei iránt, — végül a legmélyebben fekvő ok, a mi miatt mi magyar reformátusok semmi nagyot nem alkothatunk vallá si, egyházi téren; — a REFORMÁTUS, kálvinista közszellem, az egyházias érzület hiánya. Mindhárom okok bármelyike is önmagában is elegendő ahoz, hogy megérthetővé tegye bárki előtt is az egyházi irodalom ügyének elhagya- tottságát. Igazsága van Verba testvérünknek: — egyházi é- lettinkben a legnagyobb szükség ez idő szerint az, hogy az egyes családok körében öntudatos, hivő és buzgó kér. református szellem fejlesztessék ki. Sokan vannak közöttünk, kik reformátusoknak vallják magukat,- de voltakép azt sem tudják, mi a református vallás. Se nem ismerik, se nem szeretik lelkűknek megváltóját, az Ur J. Krisztust. Sok családi körben se reggel, se este, se hétköznap, se ünnepnapon nem imádkoznak. Vasárnap a hányán vannak a családtagok, anyifelé mennek üres szórakozást találni. Bibliát, imakönyvet, vallásos olvasmányokat nem kedvellnek. Csoda é ha lyen helyekre bemenetelt nem tud találni a REFORMÁTUSOK LAPJA? A lelkpásztorokra, a prezsbiterekre, a gyülekezetek elöljáróira néz az a feladat, hogy tisztább légkört igyekezzenek teremteni az egyházi élet kerítésén belül. A világ egyetlen református egyházában sincsenek a lelkészek annyira magukra hagyatva a lelkigondozás végzésének terén, mint a magyar református anyaszent- egyházban. A világ egyetlen református egyházában sem fejlődött ki oly ferde irányban a felfogás az egyházi előjárók tisztségről és kötelességeiről, mint mi nálunk, a hol a prezsbiterek csupán a gyiilekzet anyagi ügyeinek intézésére és kormányzására képzelik magukat elhivatottaknak lenni. Az egyházi elöljárók igazi kötelessége az, hogy őrködjenek a gyülekezet tagjainak vallásos élete felett, és segítségére legyenek a lelkipásztornak a hívek egyéni lelki gondozása körül. Mig ez valami módón a mi magyar egyházi és gyülekezeti életünk világában meg nem valósul, — addig egészséges és öntudatos, hivő református közszellem kifejlődéséről alig lehet beszélnünk. Ezt a munkát a családi életben kell elkezdenünk, mert a családi kör az, melynek atmoszférájában fejlődik ki és erősödik meg az Istennek félelme és az Isten törvényeinek tisztelete. Tegyük azért a családi kört egy kicsiny templommá, hogy minden magyar református otthonnak ajtaja felé láthatatlan betűkkel be legyen vésve ez a szent jelmondat: — Ennek a háznak a népe tiszteli az Urat. A lelkipásztor urakat ezzel kapcsolatban külön is hadd kérjem arra, hogy karolják fel erőteljesebben a vallásos irodalom, az egyház hatósági kiadványok, ezek között a REFORMÁTUSOK LAPJA pártoltatásának nemes ügyét. Egyes lelkészek indokolatlanul hideg és közönyös, majdnem mondhatnánk, ellenséges magatartását megszégyenítő dolog volna ha közölnénk azokat a leveleket,, miket egyes gyülekezetekből kapunk Jntbuzgo egyénektől, kik komoly megrovásban részesítik lelkészeiket a miatt, hogy soha egy sor Írást be nem küldenek a REFORMÁTUSOK LAPJÁHOZ. A híveknek ez iránybani felszólamlása, — véleményünk szerint, — teljesen jogosult és azt hisszük, lapunk nem is szolgált rá arra, hogy a lelkipásztoroknak bármelyike is tüntetőleg mellőzze a lap szolgálatnyuj- tásának igénybevételét. Mi igyekszünk a legjobbat adni ebben az újságban, a mit csak az adott körülmények között egy magyar egyházi lap adhat Amerikában magyar közönségnek. Minél többen csoportosulnak a szerkesztő köré lelkészt karunknak tehetséges és buzgó tagjai, — annál értékesebb tartalommal tölthetjük meg e lapnak minden egyes számát. Ezt a cooperácziot egyházi főhatóságaink is méltán kérik és várják meg a lelkészi kartól és én örömmel állapítom meg, hogy a lap szerkesztésének felelősségteljes munkája körül különösen a múlt évi pitts- burghi congressus óta mind több és több megértést, jóindulatot és támogatást tapasztalok lelkésztársaim részéről. Tegyük kitűzött czélunkká azt, hogy a REFORMÁTUSOK LAPJÁNAK minden lelkipásztor legyen munkatársa, — minden előjáro, minden gyülekezeti tag pedig előfizetője. Az, ami minden gyülekezeti munkánknak az erejét megadja, az, ami többet tesz, mint minden beszédünk: az a mi képünk. Az emberek lelkében megszilárdul az évek folyása alatt egy kép rólunk. Ezer nagy és kicsiny dologból rakódik ez össze. Ha a szeretet és a gyűlölet el is torzít rajta némely részletet, általában véve a mi legbelsőbb lényegünk helyesen tükröződik az emberek lelkében, önmagunknak ebben a képben való kivetítésében, amit a gyülekezet alkot rólunk, jobban megtalálható az igazi mértéke a munkánknak, mint a jó vagy rossz templomlátogatásban, a megalapított, vagy elhanyagolt egyesületekben. Pia ez a kép nem jó, akkor elveszi a legjobb és legszebb szavak erejét; ha jó, kipótol sok hiányt és megkétszerezi az értékét és tartósságát a szavainknak. Hogyan él sok papnak a képe még sokáig a halála után is, hogyan lesz hűséges embereknek egy darab lelkiismeretté, amely nyugtalanít, vagy vigasztalássá, amely gyöngéden borul a fáradt lélekre! Mert az emberek többségét a lelkűk életében is nem gondolatok, hanem személyek befolyásolják. így látunk bele munkánk legnehezebb részébe, ami mégis minden más munkát könnyűvé tesz: nekünk egészen tiszta, önzetlen és jó embereknek kell lennünk, hogy az a szellem, ami öntudatlanul és akaratlanul minden szavunk és beszédünk mellett kiárad belőlünk, olyan embereket hozzon létre, amilyenek mi akarunk lenni. De ilyen mélyreható és maradandó hatásra csak igaz kér. jellemű és életű egyénalkalmas. Niebergall-ból ford. Bereczky Albert. A LELKIPÁSZTOR A GYÜLEKEZETÉBEN.
