Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-05-13 / 19. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 8 . "magyar ref. lelkész megjelenjen ezen a conferenczián. Épenilyen fontos, vagy még fontosabb, hogy a megálla­podások megtartásában a lelkészi kar solidárismust és loyalitásságot tanúsítson. A lelkészi conferenczia Csötörtökön, Máj. 18-án este fél 8-kor veszi kezdetét a pittsburghi magyar ref. templomban, nyilvános ist. tisztelet tartásával, melyen a predikácziót Nt. Tóth Sándor clevelandi lelkész, az angol beszédet pedig Nt. Dr. Bromer lancasteri theol. tanár tartja: Evangélizáczió ez. alatt. Pénteken reggel 9-kor Dr. Richards theol. tanár ér­tekezik a gyűlés előtt az amerikai Ref. Churchnek a prot. hitfelekeze' tekhez viszonyított munkájáról. Ezu­tán a magyar lelkészek tanácskozása következik. D. u. Dr. Schaeffer missioi központi titkár érteke­zik : “A jövendő nemzedék megtartása” ez. alatt. Után- na lelkészek tanácskozása. Pénteken este nyilv. ist. tisztelet 8:30 kor melyen lapunk szerkesztője prédikál. Dr. Souders missioi Superintendens ezen két thé- ma1 feletti elmélkedésre kéri előzetesen is a lelkészeket: Miképen lehetne legsikeresebben az egyházon kí­vül élő magyar reformátusokat bevonni a gyülekezeti életbe? i ; ! Miképen lehetne a 2-ik generácziot a legbiztosab­ban megtartani az egyház számára? Egyházunk tagjai és árvaházunk. Midőn az árvaház megalapításának a gondolata felmerült, mindnyájan arra gondoltunk, hogy ez az in­tézményünk lesz a mi hitünk megnyilvánulásának az erőpróbája. Tudtuk, hogy ebben az irányban még ke­veset tettünk és sokat kell cselekednünk, ha azt akar- juk, hcfgy a munkánk érvényes legyen. Hála Istennek az erő próbát kiállottuk. A mi test­véreink ismét megbizonyitották azt a hit és meggyő­ződésemet, hogy a mi népünk szive: aranyszivi Csak meg kell találnunk a hozzá vezető utat, és mindeneket elérhetünk ő velők, akiket a mi népünknek mondha­tunk. Azonban azzal is tisztába kell lennünk, hogy né­pünknek a lelkesedése sokszor szalmaláng. Szalmaláng­gal azonban nem lehet építeni. Nem lehet intézménye­ket feltartani és annál kevésbbé fejleszteni. Az a fun­damentum, amelyre építeni akarunk a mi népünknek a szives áldozatkészsége. És ennek az áldozatkészségnek rendszeresnek kell lennie. Rendszeresség nélkül mun­kánkban nem lehet előhaladás, nem lehet fejlődés. Pe­dig, amint a jelek mutatják, itt nem lehet megállanunk. A megállapodás maga a halál. A mi él: fejlődik. És mi élni akarunk. Odaakarjuk ezt az intézményt fejlesz­teni, hogy legalább száz árva gyermek találjon benne otthont! Ám az a kérdés merül fel, hogy miként lehet egy ilyen intézetet feltartani. ? Mindig és mindenütt a Fi­lep aggódó kijelentése. “Két száz dénár áru kenyér nem elég ezeknek! Elfeledjük, hogy az Ur ma is készen van arra, hogy táplálja azokat, akik teljes bizalommal és reménységgel vannak ő iránta. Honnan vegyük a ke­nyereket és a halakat? Az Ur megmutatja! Mi nem támaszkodhatunk másokra, mint önma­gunkra! És ha csakugyan a Krisztuséi vagyunk: úgy meg­tudjuk oldani a legnehezebb feladatot is pedig csak a megmaradt darabokat kell összeszednünk! Nem kérünk mi nagy adományokat! Ha valaki, hát én tudom, hogy mi közöttünk úgy nevezett gazdag emberek nincsennek. De azt is tudom, hogy mindnyá­jan jó’szivü emberek a mi testvéreink. Asszonyaink nem csak könnyezni tudnak, hanem a jócselekvésében is előljárni! Most tehát, amikor egyházi szervezeteink mind kimondották, hogy az Árvaházat a legmesszebb menő támogatásban részesítik, nincs egyébb hátra, mint az, hogy ezt a határozatot gyakorlatilag is megvalósítsák lelkészeink és egyházközségeink egyaránt. Vessünk csak egy kis számítást és jusson eszünk­be a fűzfa veszőknek a me séje. Azt hiszem, hogy ab­ban a négy egyházi szervezetben, amelyre számítanunk lehet ennél a munkánál vagyunk 25 ezeren. Nem mind egyháztagok, ha úgy számítjuk az egyháztagokat, a- mint számítani szoktuk, hogy egy család egy tag, ha­nem ha úgy számítjuk, mint konfirmált egyháztagokat. Szép szám és sok nagy munkának az elvégezésére al­kalmas, ha egy táborban tudjuk egyesíteni s a cselek­vés terén vezetni tudjuk ezt a hatalmas tábort. Ám tisztába kell lennünk azzal, hogy a veztőknek vezetniük kell. Vezetés nélkül: nem haladhatunk egy cél felé. Az erők szét forgácsolódnak! Megmondjuk hát egyenesen és világosan, hogy mit várunk a vezetőktől és a mi testvéreinktől! A vezetőktől azt várjuk, hogy minden lelkész, minden egyháztanács tegye a legkomolyabb tanácsko­zás tárgyává Árvaházunkat és határozza el, hogy oda munkálkodik, hogy az egyházközség minden egyes egy­háztag után legalább egy dollárt adjon az árvaházra. Ennyi felelősséget minden egyes egyházközségnek a lelkésze és elöljárósága magára vál alhat, nem kény­szerítésből, hanem az ügy iránt való igazszeretetből. Hogy aztán a kitűzött célt mi módon érheti el a veze­tőség, az teljesen a vezetőségnek a dolga. Testvéreinktől pedig azt várjuk, hogy vegyék iga­zán szivükre az árvaháznak az ügyét. Imádkozzanak ezért a munkáért és dolgozzanak azért, hogy mindaz a reménység beteljen, amelyet Jézus ebben a munkában hozzánk fűz. Nincs olyan testvérünk, kinek az Árvaház­ra egy esztendőben egy dollárt ne lehetne áldoznia! . . Próbáljuk meg és szerezzünk örömet Istennek, aki egyedül áldhatja meg törekvéseinket! Kalassay Sándor árvaatya. JÁR ÖNNEK MÁR A MI SZÉP REFORMÁTUS LAPUNK? Ha még nem jár, — kérjen belőle mutatványszámot, vagy rendelje meg azt azonnal. Előfizetési ára egy egész évre KÉT DOLLÁR 607 Greenfield ave. PITTSBURGH, PA.

Next

/
Thumbnails
Contents