Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-06 / 18. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. MI A HÍR CANADÁBAN? ÜNNEPEK BÉKEVÁRON,— CAN- Virágvasárnap. Egyik legszomorubb virágvasárnapja volt életemnek a mostani. Mintha nem is virágvasárnap ünnepe lett volna! Cana- dában úgy látszik semmisem olyan mint másutt. Az idő is ez ünnepnapon minden más volt csak nem az ünnep hangulatához és öröméhez megfelelő. Legalább is nem olyan, mint a minőnek gyermekkorunkban megszoktunk örvendezni. A le- hangoltságot növelte a templomban megjelent kevés számú gyülekezet látványa. Csupán a legbuzgóbbak voltak jelen. Már már azt hittük, hogy nem is lesz ist. tisztelet. Végre mégis összegyülekeztünk annyian, hogy megszentelhettük az ünnepet. Jézus bizonyára velünk volt az Ő kegyelmes Ígérete szerint. Nagypéntek. Milyen csodálatos! A templom előtti tágas tér megtelik buzgó hívek fogataival. Automobil még nem használható a roszz utak miatt. Megható gyászisteni- tisztelet! Méltó a nagy naphoz, s Urunk halálának szent emlékezetéhez. Az arezo- kon visszatükröződve láttuk a megillető- dés jeleit. Nem hiába nekünk kálvinistáknak legnagyobb és legszebb ünnepünk a nagypéntek. Husvét. A bánatot, szomorúságot öröm váltotta fel sziveinkban. Az idő is némileg kedvezőbbre fordult, de ha ez nem történt volna is meg, — az érzelmek bizonyára megváltoztak sziveinkben a bánatból örömre. A mi Urunk, a Jézus feltámadott, és lett a mi feltámadásunknak záloga s bizonysága. Minő fölemelő istenitiszteletünk és ünneptartásunk volt! Erre vissza fogunk még emlékezni sokáig! Buzgoság, összhang, komoly vallásosság, szent lelkesedés. Ezek jellemezték ünneptartásunkat. Semmi zavaró incidens még csak egy gyermeksirás sem történt az ist. tisztelet folyamán. A vénkálvinista telep még egyszer önmaga volt, — a szószéken, a hallgatókon, az imádkozásban, éneklésben és egész buzgolkodásban. Istenem, hát lehetséges volt ez? Igen, — most is bebizonyosodva láttuk, hogy mindenek lehetségesek Istennek! Rósz munkaviszonyok, mostoha időjárás nem távolitják el a hivő lelkeket a Mindenhatótól, sőt inkább serkentenek bennünket arra, hogy menedéket és segedelmet Ö nála keressünk, kinek kegyelme mindenre elégséges. Próféták támadnak körültünk, mint hajdan az eltávolodott Izraelben. Ezek járnak széllyel a canadai pusztákon, hirdetve Ítéletet és szabadulást a népnek. Ezek közzül meg kell említenem egy párt u. m. Gál Feren- czet és nejét. De tünedeznek fel mások is. Megszivlelésre méltó jelenség ^z. Elkéstünk mi már azzal, hogy ezt vagy azt az uj tant vagy vallást megismertessük a néppel, vagy hogy uj vallás elfogadására bírjuk az embereket. Van nekünk vallásunk, és pedig a legjobb a mi csak lehet. Csak meg kell tartani ennek tanításait, parancsolatjait. Az újonnan alakított gyülekezet a miénknél csak annyival különb, hogy nem az, mint a mi a miénk. Nem más vallást, hanem az Urat kell megkeresnünk, és Ő hozzá rendületlenül ragaszkodnunk, s akkor jól lészen dolgunk mindenkor. Másnap. Istenitiszteletünk volt a telepen, Kip- lingen, — mely utóbbi helyen szintén osztottunk úrvacsorát. Másnapi ünnepszentelésünk csak annyiban állott mögötte az előző napinak, hogy ez már az ünnepnek a hétfője volt. Egyébként minden tekintetben méltó volt a husvét szent ünnepéhez. Kicsiny, de buzgó gyülekezet volt jelen, — mely megérdemli, hogy vele foglalkozzanak. Az ünnplésben részt vett összes lelkek száma 300-ra tehető. A perselypénz 33.60. Két keresztelés is volt. Daíku János és Vásárhelyi Gizella szülök kisdedje Margit névre, Baczuk István és neje Mészáros Magda szülők leánykája szintén Margit névre kereszteltettek. Előbbi kisdednek Daku Ferencz és neje, az utóbbinak pedig Balog István és neje voltak a keresztszülei. Kovács János, békevári ref. lelkész A THEOLOGIAI IRODALOM UJDONBenkő István: Templomi Szertartáskönyv, kötetlen 2.00 Luthardt: — A keresztyénség védelme,— hires apologetikai mü, kötve 1.00 Beszédek és imák, Dr. Ravasz László budapesti ref. püspök beiktatása alkalmával .10 A budapesti Kálvintéri ref. templom története, képekkel .60 A nagy nyugodt sugárzás, — elbeszélés a dáviso betegek életéből .30 LEGÚJABBAN ÉRKEZETT HAZAI * IMAKÖNYVEK. Kis Ujtestamentum és Zsoltárok .20 Idvezitőnk élete, — szent Máthé Evangéliuma szerint .10 Csiky L. Az Imádkozó nő, — igen szép imakönyv ref. nők számára, vászonk .95 Sántha; Őrangyal,—diszk, imakönyv ifjak főleg confirm, ok részére .95 Dobos:— Kér. imakönyv minden alkalomra .80 Szentmártoni: — U'*m légy nékem segítségül, — imádságos könyvecske amerikai reformátusok számára, — szép kötés .60 Fördős: Buzgoság szárnyai .30 Halotti Énekes könyv, — túl a dunai, .25 LELKI PRÓBA. Irta: Forgács Gyula ref. leik. Tartalmaz: — bűnbánati imádságokat, elmélkedéseket az Ur asz tálához való járulás fölött. Legalkalmasabb ajándék confirman- dus növendékek számára papír kötésben — 25c. Diszköt. 90c. TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edények, perselykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvasó álványok, u- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. Ingyen költségvetéssel szolgálunk temp lomi bútorzatra és berendezésre. W. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE. WISC. MAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Fifth Ave. McKeesport, Pa. Gőz s villanyos gyógyfürdők, kénes fürdők és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalma- icat és elgyengült izmokat. Külön gyógy- és kádfürdő osztály nők részére/ A magyarság támogatását kéri: Halász János tulaj donosBRASZO JÁNOS magyar balzsamozó óa temetésrendező Éjjel nappal készen áll a magyarság szolgálatiéra. 505 Dickson str. Homestead, Pa. Pl & A: Tel 5. Bell Tel: 250 -Haasi Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden orgona, teljes egészében a mi gyárunkban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgálati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért éa Mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN, MD. HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 7.61 600—602 Market str. McKeesport. Pa. ORGONA JÁTÉKKÖNYV REFORMÁTUS EGYHÁZI ÉNEKEK Templomi használatra átdolgozta P. NAGY ZOLTÁN zenetanár. A könyvben FÜGGELÉKÜL 10 szép ének foglaltatik férfikarra, 4 hangra. A könyv ára egy dollár. Ak Amerikai Magyar Reformátusok Lapunk Kiadóhivatalában 75 cent jével kaphatók magyarországi nyom tatásu nagy énekeskönyvek. Csupán nehány darab érkezett e régóta nagyon várt hazai nagy zsoltárokból.