Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-06 / 18. szám
\ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 PITTSBURGH, PA. Lelkész: Nt. Vasváry Ödön. Istentiszteletek. Vasárnap, május 7-én reggel fél kilenckor istentisztelet Rankinben, tiz órakor vasárnapi iskola, 11-kor istentisztelet, délután 3-kor bibliamagyarázat Pittsburgh- ban. Szerdán és pénteken este hét órakor, szombaton reggel kilenckor magyar iskola. Dócs Mihály temetése. Dócs Mihály Josephine, Pa.-i bányász, aki hoszzu ideig Pittsburghban lakott, megrendítő körülmények között halt meg. A hatalmas, erős ember, aki a legjobb munkások közé tartozott, eddig még ismeretlen körülmények között a bánya felvonógépje alá került. Senki sem tudja, hogy miért ment oda. A készülék fönn volt s elindították anélkül, hogy Dócs Mihály észrevette volna. Az utolsó pillanatban vette csak észre a gyorsan közeledő gépet, melytől már nem menekülhetett. A felvonógép derékben kapta el a szerencsétlen embert s abban a pillanatban megölte. Dócs Mihály 39 évet élt s a Zemplén megyei Kisgéres községből származott A- merikába. Pittsburghban vette el 19 évvel ezelőtt Füstös Máriát, akit most hét árvával özvegyen hagyott. A temetés a Füstös család házától és a református templomtól történt meg, nagy gyászoló közönség jelenlétében. Az elhunyt tagja volt a pittsburghi Ref. Egyletnek, a Verhovay és a Munkás Betegsegélyző egyleteknek. A koporsót a Homewood temetőbe vitték, ahol a Füstös családnak már több halottja fekszik. Keresztelés. Simon József (Szuhakálló, Borsod m.) south sidei lakos és neje Orosz Rozália újszülött leánykája Margit-Erzsébet névre kereszteltetek a pittsburghi templomban. Keresztszülei Molnár Lajos és neje Kovács Erzsébet south sidei lakosok. Sikerült estély. Az Ifjúsági Egyesület minden tekintetben sikerült estélyt rendezett vasárnap este az iskolában, amikor a nagyszámú közönség igazán élvezetes programmban gyönyörködött. Közének és rövid ima u- tán Tóth Béla szavalta el Radó Antalnak gyönyörű, Kivándorlók cimü költeményét. A hétközben iskolába járó gyermekek két gyönyörű hazafias dalt adtak elő, amelyeket erre az estélyre tanultak meg. Hor- nyák Lydia tökéletes technikával játszotta el Liszt Ferencnek második magyar rapszódiáját, Nógrády Bertalan pedig egy rendkívül humoros jelenetet adott elő meglepő gyakorlottsággal. Bellus Gyula mint vak koldus, László József mint koldusvezető és Szakács Lajos mint jótékony úriember egy rövid egyfelvonásos jelenetet adtak elő, amelynek cime: A modern koldus volt. A jelenet és ügyes előadása állandó derültségben tartotta a közönséget. Csorba Etelka és Erzsiké, az egyház volt érdemes főgondnokának, id. Kiss And rásnak unokái szintén gyönyörű zcngoraTEGYEN EGY PRÓBÁT, NEM BÁNJA MEG. HAZAUTAZÁS, KIHOZATALI VAGY PÉNZKÜLDESI ÜGYEIBEN FORDULJON BIZALOMMAL KERESZTYEN MAGYAR V ÁL AL ÁTHOZ. Cim. OCEANIA CO. 306 East 13th str. NEW YORK, CITY. Üzlet vezető OLASZ A FERENCZ a N. Y. I. Magyar Ref. egyház pénztárnoka. darabokat játszottak el, Hady Albert, az egyház uj tanítója pedig “A vén-cigány” cimü hazafias melodrámát- szavaiba el hatásosan, zongorák iséret mellett. Az estély fénypon jt- azonban kétségkívül Székely Sándor brow nsvillei lelkész közreműködése vo :, aki csodálatos szép tenor hangján énekelt el egy csomó és hazafias éneket. A felejthetetlen élvezetet a közönség szűnni nem akaró tapsokkal jutalmazta, úgy hogy a programm végén még néhány dalt kellett elénekelnie. Az Ifjúsági Egyesület műkedvelői most “A halász szeretője” cimü népszínmű előadására készülnek, amelyet május végén számítanak előadni. DETROIT, MICH. A mult vasárnap érdekes és nagy fontosságú egyházi tanácskozás volt tartva a gyülekezet kebelében. A gyűlésen részt vett főt. Dr. Souders missioi kerületi püspök is. A kapcsolatos ist. tiszteletet G. Kish Gyula ó hazai, Bihar m. Sarkad-i ref. lelkipásztor végezte. A gyülekezetét hónapok óta feszültségben és érthető izgatottságban tartja a küszöbön levő papválasztás dolga, melyre vonatkozólag a végső rendelkezéseket a most tartott prezsb. gyűlés tette meg. Értesüléseink szerint G. Kish Gyulán kívül Melegh Gyula mckeesporti, Kerekes Béla windberi, Tóth Mihály a'.phai és Azary János philai. lelkészek pályáztak a megüresedett detroiti lelkészi állásra. A hangulatból Ítélve a gyülekezet tagjainak nagy többsége az eddigi pályázok közzül leginkább Nt. Melegh Gyulát ó- hajtaná m | nyerni jövendő lelki pásztorául. Nevezett lelkészben bizonnyal a leg- kiválább lelkipásztort kapná meg a nagy- rahivotott gyülekezet. Nt. Borsos István,— mint értesülünk,— Springdaleba lett meghiva, honnan Nt. Vécsey lelkész Ashtabulába távozott. PAPSZENTELÉS. Tiszt Dókus Sándor, aki a bloomfieldi szemináriumban végezte a theologiát, április 20-án lett felszentelve Newarkon a presbyterián templomban. Tóth Mihály alphai lelkész mondta az előimát. Diko- vics János bloomfieldi magyar tanár bibliát olvasott és pedig Szent Pál apostolnak Timótheushoz irt Il-ik levelének Ilik részéből. Az alkalmi beszédet Kalassay Sándor árvaházi atya tartotta, ki keresztatyja az ifjú lelkésznek. A felszentelési szertartást Rév. Davis W. Lusk D. D. newarki lelkész végezte. Henry J. Weber Ph. D. D. D. bloomfieldi igazgató beszédet intézett a felszentelendő lelkészhez. Mikor mindezek megtörténtek, körülbelül 12 lelkész rátette kezét a felszentelendő fejére mig az édes apa id. Dókus Gábor imádkozott, a felavató imát végezve. A lelkészek aztán mindnyájan kezet fogtak az uj lelkészszel. A gyülekezet kijö- vőre elénekelte a 235-ik dics. 3. versét s az ifjú lelkész áldást mondott a gyülekezetre. Newarkiak szép számmal voltak jelen az ünnepélyen, valamint a bloomfieldi magyar diákok is. So. Norwalkrol 15-en mentek el, hogy tanúi legyenek a szép ünnepélynek, Az édesapa, három testvér: ifj. Dókus Gábor cantoni, O. lelkész, Dókus Gyula New Yorkból, Dókus Erzsébet és a negyedik testvér, Dókus István So. Norwalk jegyzője akadályozva volt s igy a neje: Lévay Margit volt jelen. Dókus Sándor jelenleg a newbrunswicki egyházban teljesít lelkészi szolgálatot, hol Laky Zsigmond lelkészt helyettesíti, aki ez idő szerint Magyarországon tartózkcP dik. A felszentelt lelkészen legyen az Ur áldása, legeltesse népét kies folyóvizek partjain minden időben. [MAKÖNYVEK: — Hit, Remény, Szeretet, v. köt 1.50 Kér. Tanitás, imák és elméik 1.50 Hit oltára, — luth. imakönyv, v. köt 1.60 Hol van megírva? Útmutató a szentirati helyek könnyű megtalálásához. Kitiinfi segédkönyv. Kötve 1.00 LEGÚJABBAN ÉRKEZETT NAPTÁR:— BETHLEN NAPTÁR, — rendkívül gazdag tartalommal, érdekes képekkel stb. .25 A Gyülekezetek Újonnan Megválasztott Elöljáróinak Figyelmébe. A Prezsbiter kötelességei és hivatása, esz- mé^tető könyv, melyet minden egyházi elöljárónak meg kellene szereznie .10 T