Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-08 / 14. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA, ránt táplált gyülölségét a legerősebb mérvben hivta ki. Ő, ki a próféták szokása szerint mindig gyalog járt; ki tanitványinak utasításul adja, hogy ne szerezzenek se sarut, se pálczát; most szamarat hozat maga alá, hogy azon ülve vonuljon be Jeruzsálembe. És aki előbb a meggyógyított vaknak, siket-némának megtil- tá, hogy jótéteményinek elbeszélésével figyelmessé tegyék ii'ánta a farizeus hadat: most megengedi, hogy azoknak szemük-láttára felső ruhákat, pálma ágakat terítsenek útjára, s füleik-hallatára, Jeruzsálem falait megreszkettően hangozzék a kiáltás előtte és utánna: “Hozsánna, áldott, aki jött az Urnák nevében!” Merész volt a lépés, mit Jézus megtett. Ez adta meg az alkalmat a leselkedő Írástudóknak, s papi fejedelmeknek, hogy őtet megejthessék. Ezzel a lépéssel maga indul a keresztfa felé, mely már rég óta készen várja őtet ellenségeinek szivében. De egyszersmind szükséges is volt ez a lépés, mert ennek megtételével valósíthatja meg messiási ezé)ját: áldozhatja fel, kívánt eredménynyel, magát az emberiségért, s adhat é- letében példát, melynek követésében, vele, mindenki az Atyához mehet. Lelkünkre nézve hasznosabban nem ülhetjük meg jelen ünnepünket, mint ha, — mire különben is emlékeztet, — Jézusunk e merész lépésének szükséges voltát igyekezzünk felismerni. — Petri. Az igazi böjt. A böjt a zsidó vallásos szokások, szertartások közül jött át a keresztyén egyházba. A zsidó istenfogalom szerint amely azt tanítja, hogy Isten erős, bosszúálló Isten, aki megbünteti az atyák vétkeit a fiákban és az unokákban is: a böjtölésre szükség volt. Az erős Istennek haragját, bosszuállását a testnek a megsanyarga- tása, eloszlatta, megenyhitette. A zsidóság azonban már Ézsaiás próféta korában sem úgy böjtöltek, amint azt a törvény és Mózes megkívánták. Megfestették az ő orcáikat, zsákot öltöttek magukra, hamut hintettek a fejükre: de egyébbként versengéssel böjtöltek, a gonoszságnak öklével sújtottak, kédvteléseiket űzték s robotosaikat szorongatták. Az ilyen böjt nem volt kedves Isten előtt! Még jobban elfajultak ezek a rósz szokások Jézusnak az idejében! Az emberek komor orcával jártak, keltek, a fejüket lehajtották, aporba és hamuba ültek, hogy az emberek már messziről meglássák rajtuk, hogy ők böjtölnek. Jézus ezért mondja, hogy mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet és a teorczádat mosd meg, hogy ne az emberek lássák a te böjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van és megfizet néked nyilván. Az, hogy valaki testsanyargatással keresse az A- tyát, sehogy sem illik össze az Atyának a fogalmával. Isten, aki úgy szerette ezt a bűnös világot, hogy az ö egyszülött fiát adá. hogy mindenki, aki ő benne hisz el ne vesszen, hanem örökéletet vegyen: nem gyönyörködhetik a testnek a megsanyargatásában. Másban gyönyörködik Isten! Ézsaiás próféta szerint az igazi böjt ez: “Nyisd meg a gonoszságnak a bilincseit, az igának a köteleit old meg s bocsásd szabadon az elnyomottakat és tépjetek szét minden igát!’’ Egyetlen egy szóval kifejezve: Az igazi böjt nem egyébb, mint a legteljesebb, a legbensőségesebb biin- bánat. Most, amikor már csak napok választanak el Jézus szenvedésének és halálának, dicsőséges feltamádasának az emléknapjaitól: minden érző szív, minden gondolkodó lélek önmagába száll és megérzi, átgondolja, hogy SEmmiképen nem lehet méltó az Atyának a szeretetére, irgalmára és kegyelmére, hanem egyedül Jézus Krisztus által, akinek halála váltság halál a mi bűneinkért s feltámadása diadal a mi örök ellenségünk, a halál felett. Ezeket a napokat azért olyan napokká kell tennünk amelyek előbb vihetnek bennünket az örök életnek az utján. A Nagy hét minden napján össze kell gyülekeznünk a templomokban, s ha lehetséges minden helyen, ahol templomok nincsennek, házi istentiszteleteken. Csak elő a régi zsoltárokkal elő a §zentirással! Emlékezzünk meg Jézusról, az ő csudálatos szenvedéséről r, diadalmas felt ámadásáról s ez az emlékezés erősítsen meg mindnyájunkat arra, hogy eldobjuk a gonoszságnak a bilincseit, szaggassunk szét minden igát s szabadítsuk meg lelkünket, hogy örvendezhessünk Jézus váltság halálának és a rettentő halált legyőző feltámadásának. Ézsaiás azonban nem elégszik meg azzal, hogy a böjtölést lelki, érzelmi alapon határozza meg, hanem megmagyarázza azt gyakorlati alapon is. Ezt kérdezi: “Nem az-é a böjt, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, a szegény bujdosót házadba bevigyed ha mezítelent látsz felruházzad és tested előtt el ne rejtsd magadat?” A böjt e szerint, gyakorlati értelemben nem egyébb, mint jótékonyság. Mi amerikai magyar reformátusok a jótékonyságnak az igazi értelmével csak kevés idő óta foglalkozunk. Eddig meg voltunk magunkkal elégedve, ha a koldusnak, a kéregetőnek adományt adtunk. Egy vagy két centel, vagy legfeljebb egy quar- terrel letudtuk ezt a fontos kötelességet. Ma hála Istennek már valamivel előbb vagyunk. Ma már értjük, hogy a jótékonyság: ami hitünknek a bizonyos meg- mutatója. Ma már tudjuk, hogy a hit jó cselekedet nélkül megholt. De még ez a tudatunk nem valósul meg egészen a gyakorlati életben. Ma még sokan abban a téves véleményben élnek, hogyha leróvják egyháztagsági kötelességeit: már teljesen eleget tettek annak a követelménynek, hogy megmutassák az ő hitüket. Nem! Az egyházi életben való forgólódás nem jótékonyság. Jócselekedet, de nem jótékonyság. A jótékonyság teljesen önzetlen dolog. Ezért nem jótékonyság az egyleti eletben való forgolódásunk sem. Jót cselekszünk másokkal, hogy velünk is jót cselekedjenek a mi egyleti testvéreink!
