Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-03-04 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 igazságot sem malasztos szavakkal, sem személyes, sértő kitételekkel eltementni nem lehet és hogy a kő rendesen azoknak fejére szokott visszahullani, akik azt meggondolatlanúl feldobták. 2. Ismétlem, hogy az episkopális püspök a magyar kálvinista felnőtteket kézfogás alapján veszi püspöki gondozása alá, ami egyre megy az áttéréssel. És ezt a következőkben bizonyítom: 1921, julius 21-én, Prince tonban tartott értekezleten az átvétel egyik feltételéül azt adták a magyar papok elé, hogy az átvétel alkalmával minden felnőtt magyar kálvinistát az episkopális püspök újra konfirmáljon. A magyar papok azonban bejelentették, hogy ebben az esetben a magyar kálvinisták között episkopális csatlakozásról még csak beszélni sem lehet, mert a nép nyomban észre veszi az áttérést és az egész mozgalom még bölcsőjében meghal. Az episkopális püspökök hamar felfogták az argumentum súlyos voltát és beleegyeztek abba, hogy hát akkor csak a papok és a gyermekek konfirmálását fog ják követelni s a felnőttek csak kézfogás alapján fogják elismerni a püsp'ük lelki és jogi felügyeletét, ami — mondom — egyre megy az áttéréssel. így történt ez New Brunswick on is, amikor a lelkipásztor felszólította gyülekezetét, hogy aki el akarja fogadni az episkopális püspök gondozását, az lépjen elő és fogjon kezet a püspökkel. És sokan megtették. És sokan áttértek az episkopális vallásra. Ez a tiszta igazság. Ezt elvitatni sem a Kanonok, sem Mr. Burgess nem tudja. Különben is a hitcsere elég világosan kitűnik a papok újra konfirmálásából és újra szenteléséből, valamint abból, hogy az úrvacsorái jegyeket az episkopális egyház szertartása szerint kell megszentelni s végül abból, hogy a papok kiadják kezükből a konfirmálás jogát. Mikor ezeknek a feltételeknek alávetik magukat: nevezhetik magukat akár milyen néven, a valóságban mégis csak episkopálisok lesznek. És ha mindjárt az episkopális elnöklő püspök fogja is kijelenteni, hogy nem kívánják a magyarokat episkopálisokká tenni: ha a fönti feltételek betartását követelik, akkor mégis csak episkopálisokká teszik őket. 3. Népünknek tudnia kell, hogy a Népszavában napnap után megjelenő cikkek nem egyebek, mint jól megfizetett hirdetések. Tehát ezeknek a közleményeknek csak olyan értéket kell tulajdonítani, mint amilyen értéket az ember tulajdoníthat példáúl egy aranybánya részvénytársaság nagyhangú hirdetéseinek. Ezeket a közleményeket maga az episkopális egyház központi ve zetősége helyezi el az Amerikai Magyar Népszavában még pedig a hirdetési osztály utján. Tehát ezek a közlemények számlázva és fizetve vannak még pedig jó ropogós episkopális bankókkal. Mi tudjuk, hogy mit tartsunk az ilyen megfizetett közlemények felől. Más kérdés aztán az, hogy az episkopális egyház miként tudja összeegyeztetni a keresztyén erkölcsökkel azt a cselekedetét, hogy megfizetett hírlapi közlemények által megbontja kilencvenkét amerikai magyar kálvinista egyház belbékéjét és megszavarja ötvenezer amerikai magyar kálvinista lelki nyúgalmát? Erre feleljen ön, Mr. Burgess! Tóth Mihály, Alphai ref. lelkipásztor. A Bethesda lelkészi kör Buffaloi munkája. A Reformátusok Lapja számára irta: Irta: Bogár Lajos toledoi ref. lelkész. Ismét összejöttek a Bethesda Lelkészi kör tagjai Buffaloba, hogy abban az evangéli omi munkában, melynek tovább építésére szövetkeztek: együttesen vegyenek részt. Találkozóhelyük a buffaloi reformátusok csinos, ízléses temploma mellett szerénykedő parochia volt. Innen mentek szét a meghívók, melyek a február 19—22 napjaira kitűzött evangelizáló Istentiszteletek idejét, helyét, rendjét és a szolgálatra hivott lelkészek beosztását jelezték. Itt gyűltek össze s Bethesda kör tagjai :Bakay Árpád akroni, Bogár Lajos, toledoi,Kozma Mihály lackawannai, Tóth Sándor east-clevelandi, Uj- laky Ferencz fairporti és Urbán Endre buffaloi lelkészek. Eljött New-Yorkból Takaró Géza lelkész is, mint vendég. Az evangelizáló Istentiszteletek a három, egymás' hoz földrajzilag is, lelki emelkedettségben is közel álló egyházakban, Buffaloban, Lackawannán és Tonawan- dán, csaknem egyszerre tartattak meg február 19-én, vasárnap és a rákövetkező napokban, hétfőn, kedden és szerdán este. A lelkészek mindennap más-más összetételű csoportokra oszolva, keresték fel a gyülekezeteket, a gyülekezetek pedig nagy számmal keresték fel az Isten házát minden alkalommal. Az a buzgóság és lelki mohóság, amivel a hívek mind a három helyen az igehirdetőket fogadták, határozottan meglepő annak, aki- mint e sorok Írója is, — először szemlélte a tömeg-evan- gelizálás csodálatos jelenségeit szétszórtan élő magyar testvéreink között. Az idegen, akit személesen nem ismerünk s aki “más,” mondjuk: “rendes” körülmények között zárkózott természetű s kimért magatartásával tartózkodává teszi a vele szemben álló ismeretlent: bizalomkeltő tekintetével szinte felbátorítja az embert most, hogy legyen közlékeny, legyen közvetlen, legyen nyílt, őszinte, bármítTis mond, ami szivén fekszik, mert ő most azokban a testvér jóakaratu tanácsát látja. Milyen boldog és boldogító felfedezés is az, amikor egyik ember a másikban nem ellenségét, de testvérét találja meg az első látásra! Bizonnyal az Evangélium cselekszl azt, mely Istennek hatalma minden hívőnek idvesség- ére! Nem egy Ízben voltunk két óra hosszat a templomban és senki nem volt fáradt. Senki nem sietett haza. Szinte ki lehetett érezni a fenséges hangulatból, hogy ha az óramutató nem intene, még tovább is szívesen maradnánk együtt. Ez a megállapítás külömben kifejezésre is jutott akkor, amikor már készülőben voltunk a vonathoz, hogy hazautazzunk. “Csak az a rossz, — mondta az elválás gondolatával megbékülni nehezen tudó egyik lelkésztársunk, — hogy már el kell mennünk.” Úgy összekapcsolódtak a lelkek az áhitat, a kedélyek a tanácskozások elmés fordulatokkal gazdag örömeiben, hogy szerettük volna megállítani a siető napot. Nem csekély mértékben
