Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-25 / 8. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. HOL AZ IGAZSÁG? A REFORMÁTUSOK LAPJA SZAMÁRA ÍRTA: Irta: Tóth Mihály alphai ref. lelkipásztor. III. 9. Meg kell itt állapitanom, hogy ezek az episko- pális kolomposok nemcsak a saját hiveiket tartják csöndes butáknak, hanem feltételezik ezt az egész világról. Ha ez nem állana, akkor nem lépnének a nyilvánosság elé azzal a kirívó ellentmondással, hogy hát az episko- pális egyház érintetlenül meghagyja nékik kálvinista szertartásaikat s néhány sorral odább nem árúlnák el nyomban, hát az új vallásnak megfelelőleg új szertartáskönyvet kell kidolgozni és erre meg is választják maguk között a bizottságot. Hát, kérem szeretettel, ha az episkolápis egyház nem követeli ami jó kálvinista szertartásainknak a megváltoztatását, akkor miért kell új szertartás könyvet készíteni? Hát nem gondolják az urak, amikor ilyen öklös ellentmondást dobnak a nyilvánosság elé, hogy akadhat híveik között egy pár olyan ember, aki gondolkozni szokott és tud is gondolkozni s felfedezi a csalafintaságot? Fog akadni ilyen ember, nem is egy, hanem több, akik aztán a többieket is felvilágosítják arról, hogy hát itt tuladonképen az episkopális egyház követeli ennek az új ágendás könyvnek az elkészítését. Sőt addig, amig ez készen nem lesz és le nem lesz fordítva szóról szóra angolra, hogy az episkopális püspökök átnézhessék és meggyőződhessenek arról, hogy nem a- karnak-e önök az episkopális egyházba valami kálvinista tanokat becsempészni: mondom, mindaddig önöket az episkopális püspökök nem fogják formálisan episkopá lis papokká szentelni. És még önök mernek beszélni arról, hogy meg fognak maradni kálvinistáknak? Éhez igazán határtalan vakmerőség kell! A princetoni hittagadó gyűlésen egy jellemző eset történt, amit el kell mondanom. A gyűlésen elhangzott beszédeket és az egész gyűlés szellemét a jelen volt s érdekelt magyar lelkészek közül, a vezetőn kívül, csak egy értette meg némiképen. Ennek a lelkésznek kételyei támadtak a csatlakozandó ref. egyházak jövőjét illetőleg s azt a kérdést intézte az elnöklő Talbot püspökhöz, hogy hát ezeknek az egyházaknak, ha csatlakoznak az episkopális egyházhoz, vájjon meg lesz-e a lehetőségük arra nézve, hogy történelmi hagyományaiknak megfelelően és ezeknek alapján tovább fejlődjenek? A püspök, egy derék és igazán kedves úri ember, nem akarta előbb megérteni a föltett kérdést és megismételtette. Azután felelt és azt mondotta, hogy, ha ezek az egyházak eleget tesznek az egyezményben lefektetett föltételeknek, ő nem látja be, hogy miért ne fejlődhetnének ezek úgy, ahogy akarnak. Mikor ezt a feleletet a mozgalom magyar vezetője jellemző hűtlenséggel magyarúl tolmácsolta, a jelenlevő magyar papok kórusban zúgták: “Kösszönjük.” “Mondjátok angolúl!” — szólott a vezető. “Thank you,”__hangzott a kórus ismét s még erősebben. Szegény Talbot püspök csak nézett maga körül. Nem tudta elképzelni, hogy mit “Thank you”-znak e- zek? Mert hiszen az ő feletete jó magyarúl nem egye .bet jelentett, mint azt, hogy hát, uraim, nekem az örök kálvinista fejük kell. Ha ezt leütöttem, akkor aztán fejlődhetnek önök tovább úgy, ahogy akarnak, vagy a- hogyan tudnak, ha tudnak. Ez az egyezmény pedig valóban leüti azt a büszke, ősi kálvinista főt minden lelkipásztorról, de még a gyülekezetről is, amelyik ezt végérvényesen aláírta. 10. Még csak egy pontra vonatkozólag akarok némi megjegyzést tenni. Episkopális oldalon gyakran hangoztatják a “Lambeth Conferenciát’’, mint valami igen előnyös alapot az egyesülésre. Pedig a valóságban az amerikai magyar episkopális mozgalom oly messze áll a Lambeth Conferenciától, mint Makó Jeruzsálemtől s csak annyi köze lehet hozzá, mint a kalapos inasnak a királyhoz. No de lássuk csak, hogy mi hát tulajdonképen ez a Lambeth Conferencia? Azt tudjuk, hogy az episkopális egyház Angliából ered. Az Angliából elszéledt episkopá- lisok alakítottak virágzó egyházakat az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, sőt a világ minden részében. Ezek mind önálló szervezetet képeztek. Az anyaegyházzal semmi néven nevezendő kapcsolatot nem tartottak fenn. A kanadai püspökök azonban állandóan sürgették, hogy valamilyen kapcsolat létesit- tessék közöttük és az angolországi anyaegyház között, így hívta össze Langley canterburg-i érsek 1867-ben az első Lambeth Conferenciát, melyet azért neveztek igy, mert a Lambeth palotában tartották. Azóta minden tiz esztendőben összegyűlnek erre a Conferenciára a világ összes episkopális püspökjei. Ennek a Conferenciának egyedüli célja az, hogy az episkopális egyházat nagy általánosságban érdeklő ügyeket ezen megbeszéljék, így fedezték föl, hogy a különböző földrénpeken levő episkopális egyházak az idők folyamán egymástól nagyon is fontos dolgokban igen eltértek. 1888-ban tehát kidolgoztak egy négy pontból álló alapot s a különböző episkopális jelleggel biró egyházak közül csakis azok lehetnek ennek a Conferenciának alkotó tagjai és ezen keresztül szerves részei az episkopális világegységnek, amelyek ezt a négy pontot fentartás nélkül elfogadják. Ez a négy pont pedig a következő: 1. elfogadása a szent- írásnak; 2. az apostoli és niceai hitvallásnak; 3. az Ur Jézus Krisztus által szerzett sákramentomoknak; 4. és az apostoli megbízatásnak. Ez a négy pont a világ ösz- szes episkopálisainak az egyesítése végett készíttetett. De ha valamelyik más felekezet is magáévá akarja tenni, teljes szabadságában áll. Hát e közül a négy pont közül bátran elfogadhatja minden kálvinista az első hármat, de a negyediket már nem fogadhatja el, ha meg akar maradni kálvinistának. Aki ezt a negyedik pontot elfogadja: az lehet jó epis- kopállis, sőt lehet még jobb katholikus, de sémi képen sem lehet kálvinista. Ez az egyetlen pont az, mely miatt a Református Világszövetségbe az episkopálisokat nem veszik be és soha sem is fogják bevenni. Különben is, ha ezek a szakadárok csakugyan ennek a Conferenciának alapján egyesülnének az episko-
