Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-18 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 zölt princetoni egyezményből azonban napnál világosabban be lehet bizonyítani, hogy ez az “Amerikai Magyar Református Egyház” elnevezés csak egy újabb episkopális maszlag. Nevezhetik magukat a kálvinista fülnek akár milyen tetszetős néven. Ki vehetik erre a névre a Chartert. Nem tesz semmit. A lényegen ez nem változtat. Minden egyháznak külön alá kell Írni a princetoni egyezményt. Ez pedig hitcserét jelent. Ebből az egyezményből egy ügyes ügyvéd tiz perc alatt a legel- fogúltabb esküdt'biróság előtt is bebizonyítja a hitcserét 7. De feladják ezek az átvedlett egyházak önrendelkezési jogukat is teljesen. Hiszen minden gyülekezet alárendeli magát azon püspök lelki felügyelete és jogi hatásköre alá, akinek püspöki egyházmegyéjében az illető egyház fekszik. Ha pedig egyszer ez a szerencsétlen magyar egyház alárendelte magát az episkopális püspök jogi hatáskörének, ugyan mennyiben rendelkezhetik ez továbbra is önmagával? Hiszen a püspöki egyház kebelében a püspök a minden mindenekben. Ennek az egyháznak, úgyszólván, még csak törvényei sincsennek. De minek is volna itt Írott törvényekre szükség? Hiszen itt minden törvény a püspök személyében öszpontosúl. Amit a püspök mond, az törvény. Ha a püspök jó ember: a gyülekezetnek esetleg igen jó dolga lehet alatta. Ha azután valami magyar faló, epés, rossz májú, akadékoskodó és zsarnokoskodó, akkor aztán ököllel törülheti a szemét az ilyen gyáva és hite- hagyott gyülekezet. Mese az csak, hogy a püspök nem fogja érvényesíteni természetes jogait. Megadok én minden tiszteletet az episkopális egyháznak. Ha nékik ez a rendszer jó, ám legyenek benne boldogok. De én csak azt mondom, hogy egyetlen egy lelki szabadságban megedződött magyar kálvinista gyülekezetnek sem lehet helye az episkopális egyház kebelében. Mert itt soha sem fogja magát otthon érezni. 8. Valóságos csudabogár ez az episkopális mozgalom. Minden héten más alakot ölt magára. Először csak egyházmegyéről kaptunk illetékes helyről híradást. A legutóbb felszolgált hírlapi csemege már más formát mutat. Most már “Amerikai Magyar Református Egyház” lett belőle, mely úgy fog állani az episkopális egyház mellett, mint a búza a kukorica mellett. Ha még sokáig vajúdik ez az episkopális mozgalom, megérjük, hogy arról kapunk jól megfizetett hirdetésben értesülést, hogy ezután már nem is az episkopális közegyház lesz a fő, hanem ez a legújabb csodabogár, csak minél több igaz kálvinista gyülekezet csatlakozzék hozzá. Az episkopális közegyháznak ehez az “Amerikai Magyar Református Egyház” nevű maszlaghoz csak annyi köze lesz, hogy belenyúlhat mélyen a zsebébe és úri módon fizessen és, és ismét csak fizessen. A valóság azonban az, hogy nem lesz itt egyházmegye s annál kevésbé lesz magyar egyház. Egyházmegye nem lesz azért, mert az episkopálisoknál az egyházmegye élén a püspök áll. Tudomásunk szerint pedig magyar püspököt még nem neveztek ki. A hivatalosan közreadott egyezmény ugyan említ “Convocatiót.” Ez azonban csak aféle összejövetelt, gyűlést jelent magyarnál. Semmi féle törvényes hatáskörrel nem bir. Ennek a Convocatiónak a fejét még csak nem is a gyülekezetek választják, hanem a püspök nevezi ki évről évre. Ez a kinevezett fő aztán a “Dean” egyházi méltóságot kapja. Ez pedig az anglikán egyházban a Kanonoknak megfelelő egyházi méltóság. Állítólag már van is Ka- nonokjuk. Tehát már nemcsak a pápisták dicsekedhetnek Kanonoki méltósággal, hanem a magyar kálvinisták egy része is. Szegény pápista-kálvinisták! Ez a Kanonok aztán alárendeltje lesz kíilön-külön mindazoknak az episkopális piipököknek, akiknek egyházmegyéjében magyar egyház fekszik. Szóval aféle inasa lesz minden püspöknek. A magyar Convocatió persze semmi féle rendelkezési joggal nem fog bírni. De hát minek is volna ez. Ott lesznek a püspökök. Majd rendelkeznek azok. Csak győzzék az egyházak a különböző helyekről jövő rendeleteket, miket a Kanonok úr elő fog húzni a pruszli zsebéből, végrehajtani. Mily szomorú állapot! És akadtak, állítólag, magyar kálvinista egyházak melyek egyhangúlag magukévá tették ezt a csudaszervezetet. Mert hiszen csudaszervezetnek kell annak lenni ami a hivatalos egyezmény szerint csak engedélyezett gyülekezés, a nyilvánosság előtt azonban egyházmegye. Sőt amikor ez a maszlag sem vonz s még az eredeti tizénnégy “boldog” egyház is csak négy vergődő éskinlódó kis egyházra rogygyott össze, akkor a tolinak egy bűvös kanyargásával egyszerre “Amerikai Magyar Református Egyház” lesz belőle, úgy fog állani az episkopális közegyház mellett, mint a búza áll a kukurica mellett! És én ezt el is hiszem azzal a különbbséggel, hogy ez a kálvinisa búza nem mellette fog állani az episkopális kukuricá- nak, hanem közötte és meg is fogja szépen fojtani, a- minthogy a kukurica a búzát rendesen meg is fojtja, ha közé keveredik. (Vége következik) Levél a szerkesztőhöz. KEDVES BARÁTOM! A szerkesztésedben megjelenő “Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 1922 Jan. 21-én megjelent számában a 11-iik lapon közölt szerkesztői üzeneted erkölcsi kényszerének hatása alatt, hogy a FONTOS ügyeknél nagyobb szilárdságra és nagyobb határozottságra van szükség, mint a mit egyes lelkészek és gyülekezetek tanúsítanak: hogy a Szent írás utasításának is engedelmeskedjem, “Vagy hideg légy, vagy hév”: most hogy egy idegen felekezettel való tárgyalás elkezdését határozta el a detroiti presbyterium — a felettes hatóságomnál, bejelentettem a detroiti lelkészi állásomról való lemondásomat. Én a “Ref. Church-chal való kapcsolatot” tartom helyesnek! Ha jövendőt tudtam volna mondani, jobb lett volna ezt két évvel ezelőtt megcselekednem, amidőn megesküdtem a szószékről a templomban: “Nem megyek a detroitiakkal be semmi féle amerikai missioi fennhatóság alá.” Ekkor ez volt a megbízatásom. Máskép nem cselekedhettem. Alig egy éve lemondtam a detroiti lelkészi állásról, ha a gyülekezet elfogadja a nyugati egyházmegye határozatát és a Ref. Church fennhatósága
