Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-07 / 1. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Az amerikai magyar reformátusság nagy problémái. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, épen egy esztendeje lesz annak, hogy megtartottuk a Pittsburgh! Congressust, amelyhez hasonló gyűlése nem volt még az Amerikában élő magyar reformátusságnak. Mindenki azt hitte, hogy ez a gyűlés termékenyítő hatással lesz arra az áldatlan helyzetre, amelybe hosszú esztendők sivár küzdelmei között jutott el a magyar református közélet. Mindnyájan egy jobb jövőnek az elérkezését láttuk ebben a Kongressusban, azt a jobb jövőt, amelyben egyesült erővel fogunk munkálkodni Istennek országáért és azokért, akiket az isteni gondviselés reánk bízott. Ám reménykedésünk nem vált valóra! Kétségtelen, hogy Kongressusnak voltak gyümölcstermő eredményei, de az egész vonalon, az egész magyar református közéletben nem jött el az a lelki egység, amelynek elközeledését mindnyájan vártuk. Sőt inkább azt tapasztaljuk, hogy a szétszakadozottság ma még nagyobb, mint volt egy esztendővel ezelőtt. Ma nem három, hanem immár négy csoportba tartozunk s ezt a négy csoportot egyesíteni, minden tekintetben egységes munkálkodásra bírni, teljesen kizárt dolog. Olyan nagyok az ellentétek, immár a felekezeti válaszfalak is olyan űrt támasztottak közöttünk, amelyeknek az áthidalása emberfeleti erőt kíván. Mi nem kívánjuk azoktól, akik átmentek a Protestáns Episkopális egyházba, vagy ezután szándékoznak átmenni, hogy tagadják meg önmagukat. Viszont ők se kívánhatják mi tőlünk, hogy mi tagadjuk meg magunkat. Mi csak azt kívánjuk hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba akár a lelkész atyafiak, akár a világiak és mondják meg nyíltan, hogy episkopálisták vagyunk. Ne álltassák se magukat, se másokafazzal, hogy reformátusok az episko-. pálista egyház falain belől. Nevezzük csak nevén a gyermeket és azonnal ki fog derülni, hogy a mi népünket nem lehet olyan könnyen eltéríteni a kálvinismustól, amely a legjobban megfelel természetének és vérmérsékletének is. A magyár nép érzelmi világa a legalkalmasabb a kálvinismus eszméinek a befogadására. Levelek vannak birtokunkban, amelyek ezt a jelen esetben is világosan igazolják. Én megtudom érteni a lelkészeket, akik azt hirdetik, hogy az episkopálista egyházban is megmaradok reformátusnak! És ez az egész mozgalom nem egyébb, mint az amerikai magyar református egyháznak az egyesülése ezzel a hatalmas'egyházzal. De azt meg a mi tisztelt barátaink értsek meg, hogy ez. az egész mozgalom kizárja azt, hogy az amerikai magyar reformátusság valamikor egységes legyen, mert' az meg a mi kötelességünk a mi hitünk iránt, hogy mind halálig hirdessük, hogy az episkopálista egyház nem kálvini egyház és igy annak a tagjai nem kálvinisták. (Feltétlenül úgy van! Szerk.) Ha hát igy áll a dolog: mi a teendőnk ? Ha csakugyan nem lehetett meggyőznünk egyikmásik lelkész társunkat és egyik-másik egyháznak a tagjait arról, hogy lépésükkel elhagyják a kálvini egyházat : úgy nincs más hátra, mint minden eszközt megragadni arra nézve, hogy akik az ősi kálvini alapon meg maradtunk, minél egységesebben folytassuk azt a munkát, amelynek az elvégezésére elvagyunk hivatva. (Az episcopalismus bevitele nem egyéb, mint trájai fa ló, mellyel a papizmust visszük a tiszta reí. vallás várábá. Szerk.) Ebben a tekintetben örvendetes fordulat állott be egyházi közéletünkben. A kongressus után a tévedéseknek egész sorozata következett. A mi nyugodt mederben folyó egyházi életünket is megzavarta a demagógia és nagy visszhatás támadt minden téren. Most azonban úgy all a helyzet, hogy sikerült olyan bázist találni, a~ rnelyen állva az egységes munkálkodás széles vonalon vihető keresztül. Azt mindnyájan tudjuk, hogy miután egyházmegyei szervezetünk megtartásával, amely eddigi egyházi életünknek a jogfolytonosságát jelenti, egyedül a Reformed Church in the U. S.-hez mehettünk által, nyugati egyházmegyénk egyházközségeink többsége és keleten talán hat egyházközség elfogadta a tiffini egyezményt s igy közöttünk és azok között, akik eddig a Reformed Church kebelébe tartoztak szervezetileg is létre jön az egység. Ezt az egységet azonban törvényes formák között kell dokumentálnunk. Az első problémánk a Reformed Church kebelén belől levőknek tehát az, hogy mind nyáján ismerjük el, hogy az egységnek a dokumentálsára egyedüli eszközünk a magyar egyházmegyei szervezet. (Soha nem tagadta ezt senki közzülünk. Szerk.) Ezt a szervezetet kell első sorban is közös, együttes erővel kifejlesztenünk úgy, hogy minden magyar egyház, amely kapcsolatban van a Reformed Churchcsel, csatlakozzék a magyar egyházmegyékhez. (Mindnyájan ezt óhajtjuk. Szerk.) • ' ' Nem le nne annak semmi értelme, ha pl. a bridge- porti első egyház kimaradna a keleti magyar egyházmegyéből, amikor South-Norwalk, Wallingford, vagy mo ndjuk esetleg a State streeti egyház, magyar egyházmegyébe tartoznék. Ugyanígy nem lenne semmi értelme annak, ha a Detroit mellett levő Toledo, nem tartoznék a magyar egyházmegyébe. Ennek az egységes munkára való törekvésnek az érzése hassa át most már mindazokat az egyházakat és lelkészeket, akik a Reformed Churchcsel fognak kapcsolatba állani. Ez az egységes munkálkodás fog igazi, bensőséges, lelki életet teremteni. Olyan perspektíva nyílik meg a gondolkozó lelkek előtt, aminőt dig neni is remélhettünk. Az az egyház, amellyel szeiv kapcsolatba lép a két egyházmegye bizonyára örüln^og an_ nak, ha magyar gyülekezetei egységesen fof^k munkálkodni és egységesen fogják magukat koMnyozni.
