Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-02-05 / 6. szám

fi AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Az egyesület hivatalos Lapjá­nak kérdéséhez. A REF. EGYESÜLET TAGJAIHOZ. Kedves Tagtársak! Amint arról most már minden tagtársunk- nak tudomása van, szavazás alá bocsátottuk Tár kányi Béla urnák, a Magyar Hiradó kiadótulaj­donosának a hivatalos lapra vonatkozó ajánla­tát és annak elfogadását megindokoltan ajánlot­tuk tagtársainknak. Az azóta örvendetesen meg változott körülmények azonban az alábbiak köz­lését teszik erkölcsi kötelességünkké. Változatlanul fenntartjuk és hangsúlyozzuk azt, hogy az Egyesület érdekében föltétlenül szükségünk van egy olyan lapra, amely hétről- hétre ott legyen minden egyesületi tag kezében. Mi, akik ismerjük a nyomtatott betű nagy ere­jét s akik a helyzet tökéletes ismeretével visel­jük szivünkön Egyesületünk érdekeit, a leg­nagyobb bizonyossággal állítjuk ezt. Mint ilyen hivatalos lapot, ajánlottuk a tag­társak figyelmébe a Magyar Hirádót. Mikor ezt az ajánlatunkat megtettük, akkor is tudatában voltunk annak, hogy nekünk, mint református testületnek, első sorban a reformá­tus sajtó mellé kellene állanunk. Ámde akkor még nem tehettük ezt, mert egyházi életünkben még fent állott a “csatlakozottak” és “nem csat­lakozónak” pártja. Mindkettőnek meg volt a maga hivatalos lapja, egyfelől a “Reformátusok Lapja”, másfelől pedig a “Magyar Egyház.” Mindkét lapot nem tehettük hivatalos lap­pá olyan értelemben, hogy az minden egyes egye sületi tagnak járjon. Megküldöttük ugyan mind­kettőt az osztályoknak, de nem küldhettük mind a kettőt minden egyes tagnak. Azt sem tehettük meg, hogy egyiket vagy másikat kiválasztottuk volna, mert akkor az Egyesületet is belevittük volna azokba az egyházpolitikai küzdelmekbe, amelyektől az Egyesületet távol Jcellett tarta­nunk, aminthogy távol is tartottuk mindenkor. Ámde azóta megszűntek ezek a különbsé­gek. Nincsenek többé közöttünk “csatlakozot­tak” és “nem csatlakozottak.” A két hivatalos lap is egyesült s most már az amerikai magyar reformátusoknak egységes lapja lett a “Refor­mátusok Lapja.” Megkezdhetjük az igazi közös' munkát, erőnknek teljes egyesítését. Ez a nagy fontosságú és örvendetes válto­zás természetesen- megváltoztatja a mi helyze­tünket is. Most már minden habozás nélkül oda állhatunk és oda is kell állanunk az egységessé vált egyházi sajtó melle annyival inkább, mert az Egyesület érdekeit is igy szolgálhatjuk leg­jobban. Nekünk első sorban a mi református hittestvéreinket kell megnyernünk s azokhoz legkönyebben és legnagyobb számban a refor­mátus egyházi lap utján juthatunk el. Éppen azért a lapra vonatkozó szavazás el­rendelését kiegészítjük azzal, hogy a megválto­zott körülmények között tagtársaink első sor­ban a “Reformátusok Lapját” helyezzék előtér­be és határozott református öntudatuknak ad­janak kifejezést az által, hogy e református la­pot az Egyesület olyan hivatalos lapjául választ­ják el, amely minden egyes tagnak megküldes­sék, és pedig a rendelkezésre álló kezelési alap terhére. Azokat az osztályokat, amelyek már bekül- dötték szavazatukat, ezennel fölhívjuk, hogy ha­ladéktalanul jelentsék be a titkári hivatalnál, hogy a Magyar Hirádót vagy a “Reformátusok Lapját” kivánják-é a tagoknak megküldetni? A szavazás eredményének megállapítását a tit­kár e jelentések beérkeztéig függőben hagyja. Jelen fölhívásunkat külön körlevélben nem közöljük az osztályokkal. E lap hivatalból jár minden egyes osztály részére: szíveskedjenek azt innen tudomásul venni és ahhoz képest in­tézkedni. aJsÉI Johnstown, Pa. 1921. Január 31. A Vezértestület nevében, Kövér Sándor, a Ref. Egyesület elnöke. KIVÁNDORLÁSI ügyekben BUDAPESTI irodám DÍJTALANUL nyújt segélyt és tanácsot mindazoknak akik CSALÁDJAIKAT vagy ROKONAIKAT általam hozatják ki az Ó-HAZABÓL AZ ÖSSZES SZÜKSÉGES OKMÁNYOKAT a legrövidebb idő alatt beszerzem­EZ A BANK ÁLLAMI FELÜGYELET ALLATT ALL. PÉNZKÜLDEMÉNYEK DOLLÁR VAGY KOROMA ÁTUTALÁSOK HAJÓJEGYEK, ÚTLEVELEK és KÖZJEGYZŐI ÜGYEK végett forduljon bizalommal személyesen, vagy pedig Írjon a következő címre: JOHN NEMETH, Jr. Banker 437 PENN AVE. PITTSBURGH, PA. 39 éve szolgálja a magyarságot becsülettel. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHAZA 401 Jerome Street. McKeesport, Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajó jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hazai és amerikai jogi ügyek pontos és lel­kiismeretes intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat!

Next

/
Thumbnails
Contents