Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-11-05 / 45. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. nyában leszakadó kő ölt meg. Nyilas, aki *egi amerikás volt, állandóan bányában dolgozott s csak nem régen költözött Clif- tonvillere az Avella melletti City Grove- ről. A kő, amely oly nehéz volt, hogy két ember alig birta leemelni róla, akkor szakadt rá, amikor mélyen lehajolva dolgozott s a hátgerincét és derekát teljesen összeroncsolta a szerencsétlen embernek. Még élt, mikor rátaláltak, haza is vitték. Az volt az utolsó kívánsága, hogy a családját még egyszer együtt lássa s amikor megtört felesége odaállította ágya mellé a nyolc gyermekekt, akik közül a legnagyobb 13 éves a legkisebb egy hónapos, mintha a szive szakadt volna meg a szerencsétlen apának, abban a pillanatban meghalt. Felesége, a kispaládi (Szatmár ni.) származású Kocsis Marcella és nyolc gyermekén kivül több testvére és rokona gyászolja. Temetése a környékbeli magyarság óriási részvéte mellett ment végbe. Több egyletnek -régi, hűséges tagja volt a megboldogult s különösen a Pitts- fcurghi Ref. Egylet érdekében sokat munkálkodott. Ennek az egyletnek nevében maga a lelkész búcsúzott el tőle. Temetésén három taggal képviseltette magát a McKeesporti Ref. Egylet is. oooo NEW YORK, N. Y. 116-ik utcai magyar Ref. Egyház. (233 East 116 str.) Lelkész; — Nt. Harsányi László. TEMETÉS KÉT PAPPAL. A felekezetek közötti szép békességnek és ezzel együtt a newyork-harlemi ref. egyház lelkipásztora iránti igaz nagyrabecsülésnek megható bizonyságát látta a newyorki magyarság a közelmúlt napokban, egy derék magyar embernek a vég- tisztességtételének megadása alkalmával. Ugyanis a napokban elhunyt Horváth István, — ki buzgó és odaado tagja volt a new-yorki r. cath. egyháznak, — még életében végrendeletileg meghagyta, hogy az ő végtisztességtételénél a saját egyháza papján kivül kéressék fel halotti pre- dikáczio tartására a ref. gyülekezet népszerű és általa igen szeretett papja, Nt. Harsányi László is. S midőn Horváth súlyos betegségbe e- sett, — két különböző’ kitfelekezetnek a papja, a református és a catholikus, látogatta meg őtet és erősítette lelkét a hit vigaszával. Mikor aztán bekövetkezett az elhárit- hatlan gyászeset, — a temetési szertartás mindenben az elhunytnak és családjának akarata szerint ment végbe, a mennyiben azt Fröhlich János r. cath. és Harsányi László ref. lelkészek együttesen végezték el, mindketten szivreható gyász- beszédet tartván a ravatal mellett, — mig a búcsúztató énekeket a kath. kántor végezte. RENDELJE MEG MAGANAK A REFORMÁTUSOK LAPJÁT! KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE HA ELŐFIZETÉSÉT BEKÜLDI, Kérjen egy INGYEN EUROPA térképet. SOUTH NORWALK, CONN. Lelkész: Nt. Id. Dokus Gábor. A REF. NŐI EGYLET szeptember 18- án tartotta meg havi gyűlését. A tagok igen szép számmal voltak jelen; uj tag is állott be kettő: Imri Istvánná és Varga Lajosné. Haviés beállási dijakból bejött összesen 24 dollár 40 cent. A nők közül még többen hozzájárultak a báli jövedelem gyarapításához. Úgy, hogy már a jövedelem 460 dollár 83 cent. A Női Egylet minden tagja meg van elégedve a szép jövedelemmel. Most már csak az lenne kívánatos, hogy azok a nők, akik még nem tagjai a Nzi Egyletnek, minél előbb csatlakozzanak! Gáli Lajos becskeházai és Kurimai Mária vilmányi illetőségű magyar szülők kis leánya szeptember 18-án lett megkeresztelve a református templomban Malvin Mária névre. Keresztszülei: Tomkó József és neje, Sándor Mária. A szülők pár év előtt temették el 10 éves Irénke leánykájukat, most megvigasztalta őket a jó Isten e kis leányka születésében. oooo AKRON, 0. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. Reformáczio emléke és áldozás. Reformácziói emlék, istentisztelet és ujbori hálaáldozás a múlt vasárnapon, oct 30-án volt megtartva templomunkban bűz zó közönség részvételével. Reformációi estély. Október 30-án, vasárnap este hét órakor az egyház igen szép sikerű és lefolyás ú reformációi estélyt tartott a templom iskolai helyiségében. A Reformáció évfordulójának megünneplésével kapcsolatban a Bethesda Evangélizálö Munkások Köre és az egyháztanács tagjai tanulságos és érdekes történelmi előadásokkal építették lelkileg a hallgatóságot. Házasság. Szombaton, október hó 22-én d. u. három órakor esküdtek örök hűséget egymásnak az akroni magyar református templomban Cselle Tamás és Markovics Etelka, Markovics Kiklós és Druga Mária itteni lakos szülők hajadon leánya. Az esküvőn szép számú nászközönség volt jelen. Az ifjú pár egybekelésük emlékére, $17.75 adomány gyűlt össze az egyház javára. Tanukként Helmeczy Ferenc és Csel le Kálmán, a vőlegény testvérbátyja szerepeltek, Az esküvőt vidám lakoma követte a menyasszony szüleinek lakásán. Sok szép köszöntő hangzott el az est folyamán az uj pár tiszteletére. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ CLEVELAND, WEST SIDE. Lelkész: Nt- Csutofos Elek. ESKÜVŐ. Csépes Béla volt vármegyei aljegyző és neje, szül. Lator Erzsébet leányával, Erzsébettel, október 15-én kötött házasságot a cleveland-west sidei ref. templomban Hámory Tibor akroni magyar üzletember, Hámory Gusztáv youngstowni bankár és neje, néhai Balzer Mária fia. Safety At Sea Corporation, incorporál- va New York Állam törvényei szerint $200,000 alap tőkével, ajánl azonnali megvételre az amerikai magyarságnak egy korlátolt menyiségű részvényt. Kizárólagos tulajdonosai vagyunk a szabadalmazott DREADNAUGHT BIZTONSÁGI RUHÁNAK. Védi az embert nemcsak a vizbe való fullástól de szárazon és melegen tartja a vízben még jég között is órák vagy napok hosszat. Egyesült Államok által tökéletesen kipróbálva és jóváhagyva — használata a United States Navy nel és más Government Departmen- tekben melegen ajánlva, nagy rendelmé- nyek várhatók az Egyesült Államoktól. Úszó öveink, Elsüllyeszthetetlen Hajó Párnáink és egyébb biztonsági készülékeink — selymes el nem pusztítható hord- eróvel biró anyagból való gyártása — Társaságunknak nagy jövedelmet biztosítanak. Elsüllyeszthetetlen és eléghetetlen posta zsákunk másik fontos czikkünk, melyikkel nagy üzleteket számítunk lebonyolítani az Egyesült Államokban valamint külföldön is. Részvények ára $50 darabonként. Vásároljon most és fektesse be pénzét a hol az nagy jövedelmet fog hozni. Lefizetésre is vehet. Küldjön money ordert vagy checket és Írja meg pontos czimjét. SAFETY-AT-SEA CORPORATION •Á»K) jjjojl AV3ÍÍ bCuMpeoja 66i (Egy vagy két megbízható képviselő ke- i estetik.) THE JAKAB CO. Magyar Temetés - Rendező Szükség esetén megnyugvással fordulhat hozzá. Cleveland. O. 8923 Buckeye Road. HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 161 600—602 Market str. McKeesport. Pa. TEMPLOMI ÉS VASÁRNAPI ISKOLAI KELLÉKEK 40 oldalai árjegyzékünket 5 c. bélyeg ellenében megküldjük mindenkinek. GOODENOUGH & WOGLOM CO 15 Vesey Str. NEW YORK, N. Y.