Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-11-05 / 45. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 HÍREK A BETHLEHEMI REF. EGY­HÁZ KÖRÉBŐL. A bethlehemi református egyház vála- szuton áll. Minden jel arra mutat, hogy csatlakozni fog valamelyik amerikai fele- kezethez. A kálvini presbyteriánus egy­házzal már tárgyalt a miultban, de az egyezség nem sikerűit. A Reformed Church-el még nem tárgyalt eddig. Most pedig az episkopál egyházzal van folya­matban a tárgyalás. Ez a tárgyalás már oly előre haladott, hogy múlt vasárnap, ckt. 23-án kész egyezmény felett kellett volna az egyháznak szavazni az e célra összehívott gyűlésen. De a szavazás nem sikerült, mert az egyezmény szerint, ha azt az egyház elfogadja, 1- ször: hitcserét követett volna el; 2- szor: lemondott volna önrendelkezési jogáról; 3- szor: a vagyona fölött a szabad ren­delkezés jogát a püspökre ruházta volna. Ezt fedezték fel az egyháztagok annak az eredeti angol szövegű egyezménynek szószerinti magyar fordításából, melyet okt. 19-án Princetonban fogadott el né­hány magyar ref. pap. Hogy hitcserét követett volna el, azt ki­mondja a 8 és 9 pont. Ezek szerint az Úrvacsorája kiszolgáltatásánál a jegyek megszentelése minden alkalommal azok­kal a szavakkal történik, amelyek meg a annak Írva az episkopál egyház szertar- tá sikönyvében. Ez a megszentelés nem egyezik a kálvinisták szokásaival, mert azok nem szentelnek, hanem kérik az Is­tent, hogy Ö szenteljen meg mindeneket. Továbbá a konfirmálás jogát elvennék a lelkészektől s ezután már csak a püspök konfirmálná a ref. gyermekeket, mint a rom. katholikusoknál szokás. Egy másik pont szerint meg még a lelkészeket is új­ra szentelnék. Hogy lemondana önrendelkezési jogáról az a 7-ik pontból tűnik ki. Mert ez vilá­gosan kimondja, hogy a püspök éppen olyan alapokon rendelkeznék az egyház­zal, mint amilyen alapokon rendelkezik a többi, eredetileg episkopálisnak szerve­zett egyházakkal. Hogy birtoka felett va­ló szabad rendelkezési jogáról is lemon­dana, az világosan meg van Írva az 5-ik pontban, mert e szerint a bethlehemi ref. egyház keservesen összekuporgatott ér­tékes vagyonára még csak kölcsönt sem mehetne fel a püspök írásbeli engedélye nélkül. Ez pedig a vagyon teljes feladását és átadását jelenti. Ebbe a gyülekezet nem mehetett bele. Már csak azért sem, mert az egész egyezményben az egyháztagok jogairól egy szó említés sincsen, de tele van a püspök jogainak ei'ősitgetésével. Ebben az egyezményben aref. egyház min denről lemond, áttér egy fél-katholikus hitre s mindent ad, de semmit sem kap. A gyűlés tehát feloszlott a nélkül, hogy más felekezethez való menetele felől ha­tározott volna. Úgy hallatszik, hogy még próba lesz téve az egyezménynek minden áron való elfogadtatása végett. TUDÓSÍTÓ. A fennti tudósítással kapcsolatban és illetve azzal csaknem egyidejűleg más egyéntől is érkezett e gyülekezet köréből tudósítás az egyh. gyűlés lefolyásáról. Ez a másik tudósítás azonban olyannak ir]a le a gyűlés lefolyását, hogy az egyházi lapban közölhettem Nem is vagyunk haj­landók minden bizonyság nyerés nélkül elhinni azt, hogy vallásukat szerető egyé­nek, — még ha valami nem tetszene is nekik az egyházi igazgatásnál, — olyan magukról megfeledkező és a templom szentségét sértő és mindenképen elitélen­dő magaviseletét tanúsíthatnának, mint » minőről szól a so. bethlehemi második tu­dósítás. A REFORMÁTUSOK LAPJA nem vonakodik elfogadni és közölni bar- mely gyülekezet köréből beérkező híra­dást, — de kérnünk kell összes tudósítóin­kat arra, hogy közleményeikben úgy a személyi sértésektől, mint a szenvedélyes­ségtől tartózkodjanak és a lapunkba szán? közleményeket a lehető legnagyobb tár- ^yilagosággal írják meg. Szeri. oooo DETROIT, MICH. Lelkész: Nt. Borsos István. Isten áldása. A parochiára az Életnek angyala ismét beköszöntött és egy szép kis leánykát, helyezte el a bölcsőben. Az Ur szép csa­láddal áldotta meg a detroiti lelkészpárt. Hét lányuk és egy fiuk van. Legyen az Ur áldása mindenkor ő rajtuk és gyer­mekeiken ! Uj bori áldozás. A múlt vasárnap tartott hálaadás al­kalmával kenyeret és bort az Uraszta- lára Kulcsár Sándor és neje ajándékozták. Végső döntés. Az Oct. 26-iki nagy gyűlésen a gyüle­kezet egyhangúlag a REFORMED CHURCH-höz való csatlakozás mellett döntött. Ezzel 17 év nehéz küzdelme fe­jeződött be és a gyülekezet uj ösvényekre lepett, mely a haladás biztosítékát adja meg e hatalmas egyház ’részére. X'lÉlkiVásztor tükre.*' Irta Vorwerk Ditrik evang. lelkéss. Fordította Wallrabenstein Jakab evang. lelkész. Külön lenyomat a “Keresztyén Lelkipásztor”-ból. Ára 40 cent. Különfélék. EGYHÁZI DÖNTÉSEK. örömmel és megnyugvással értesülünk arról, hogy az elmúlt napokban több he­lyen tartattak egyházi közgyűlések, me­lyeknek főtárgya természetesen azon a- jánlattételnek a megvitatása volt, a mely ajánlatot a conventi küldöttek vittek el személyesen és magyaráztak meg élő szó val az egyes csati, gyülekezetekben. Ed­dig minden gyülekezetben egyhangú lel­kesedései és megértő szeretettel fogadták el ezeket a javaslatokat, mint a jövő fej­lődésnek biztos ösvényét. DETROIT-BAN, MICH. Oct. 26-án tar­tott népes közgyűlésen egyhangúlag tette magáévá e hatalmas egyházközségnek a népe REFORMED Churchhöz való csat­lakozásnak eszméjét. LEGÚJABB. A pittsburghi fényes gyülekezet Nov. 1-én tartott közgyűlésén egyhangúlag a REFORMED CHURCH-höz csatlakozott. BETHLEN NAPTÁR. Budapesten vallásos ébredés és nagy­szerű hittevékenység előtörő jelei mutat­koznak minden téren. A reformátusok ha­talmas lépésekkel erősitik sánczaikat úgy bennt a gyülekezetekben, mint a nyilvá­nosság előtt való tér foglalással. BETHLEN GÁBOR Irodalmi és Nyom­da társaság ez. alatt a ref. érdekek istá- polására hitterjesztő Társulat is alakult, eddig is több szép vallásos müvei gyara­pította a szegényes magyar ref. egyházi irodalmat. Érdekes kiadványa a Társulat­nak a BETHLEN NAPTÁR is, mely evan géliumi szellemű és hitépito olvasmány minden betűjében. Szerkesztette Gonda Béla igazgató. A naptárban Forgács Gyula érdekes czikket irt volunk ameri­kai magyar reformátusokról is. LEGÚJABBAN ÉRKEZETT HAZAI IMAKÖNYVEK:— Teljes Biblia, puha vászon k 1.00 Hit, Remény, Szeretet, v. köt 1.50 Kér. Tanítás, imák és elméik - 1.50 Hit oltára, — luth. imakönyv, v. köt 1.50 Hol van megírva? Útmutató a szentirati helyek könnyű megtalálásához. Kitűnő segédkönyv. Kötve 1.00 KISS EMIL BANKÁR A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK KIZÁRÓLAGOS, KÉP­VISELŐJE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN ES CANADÁBAN. Az amerikai magyarság rendelkezésére bocsájtja 25 éves gyakorlattal párosult szakértelmét és elsőrangú összeköttetéseit a banküzlet minden ágában. PÉNZKULDÉS Magyarországra és- az elszakadt területekre postán vagy kábel utján gyorsan és pontosan. KESZPENZDOLLAROK kifizetése Magyarországon s Jugoszláviában Kamatozó betétek elhelyezése itt és Magyarországon HAJÓJEGYEK AZ ÖSSZES VONALAKRA. Minden levélbeli kérdezősködésre pontosan, szakszerűen válaszolunk. KISS EMIL BANKHÁZA 133 Second Avenue, New York, N. Y.

Next

/
Thumbnails
Contents