Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-10-29 / 44. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 JOG ÉS ERKÖLCS. Élőének: 126 dics. 1. 2. 3. Bibliai rész: Jer, 22: 1-18. Utóének: 127 dics. 1. 2. 3. ELŐIMA. Teremtő Istenünk és gondviselő Atyánk! Meghaj- lunk előtted és áldunk téged buzgó imádságban s dicsőségedet zengjük szép dicséretmondásban. A te igazságodnak oltárt emelünk szivünkben s áldozatot mutatunk be rajta. Szomorú szívvel valljuk be előtted, hogy életünkben igen sokszor elhomályosítottuk igazságodat s a világ igazsága szerint mértünk embertársainknak. Bocsásd meg, irgalmas Isten, bűneinket és vezérelj el min két annak megismerésére, hogy csak az lehet igazán boldog, csak az lehet csendes a maga lelkében, csak az járhat vidám és jó kedvű arccal ebben az életben, csak az nem félhet a saját lelkiismeretének vádolásától, “aki jól és igazán él, hamis keresményt házában nem szemlél; aki kenyerét eszi dolgozva, nem álnok utón és orozva.” A te szent lelked ereje szálljon mireánk ez órában és maradjon velünk életünknek minden napján, hogy e nagy igazságnak megfelelőleg élhessünk. Ámen/ TANÍTÁS. Jer. 22:13. ‘‘Nem,” — szólott az ügyvéd. ‘.‘Ezzel az emberrel szemben nem fogom önt képviselni. Fogadhat magának másik ügyvédet, vagy pedig vonja vissza a pert: amint tetszik.” “Gondolja, ügyvéd úr, hogy nincs benne pénz?” “Sőt ellenkezőleg. Elég szép hasznot lehetne belőle húzni, de amint ön is tudja, ez a haszon annak a kis háznak elárverezéséből kerülne ki, melyet az az öreg házaspár bir és otthonuknak nevez. Én az ilyen ügyben szerepet nem válalok.” ‘Úgy látszik, az ügyvéd urat megfélemlítették.” “Engem senki sem félemlitett meg.” “Akkor bizonyára az öreg könyöröghetett, még pedig nagyon szivrehatóan, hogy mondjon le az ügy /képviseletéről.” “Na hát igen, könyörgött.” “És ön biztosította az öreget, hogy az ő pártjára szegődik.” “Téved. Egy szó nem sok, annyit sem váltottam vele.” “De hát mi a csuda történt akkor az ügyvéd úrral?” “Azt hiszem, az történt, hogy egy pár könnyet ejtettem.” ‘‘Azt mondja, ügyvéd úr, hogy önnek az öreg szivrehatóan könyörgött ?” “Óh nem. Én ezt nem mondtam. Nekem az öreg Családi Kör. FAMILY ALTAR. ROVATVEZETŐ: Nt. Tóth Mihály alphai ref. lelkésznem könyörgött. Vélem még csak egy szót sem váltott.’ “Szabad-e nekem, kedves ügyvéd úr, tiszteletteljesen megkérdezni, hogy hát akkor kihez intézte ez az öreg az ő szivreható kérelmét még pedig úgy, hogy ön mégis hallotta :'' “A mindenható Istenhez.” “Óh, e szerint hát az öreg imára fogta a dolgot, mi?” “Ne gúnyolódjék. Itt komoly esetről van szó. De elmondom a dolgot úgy, a hogy történt. Amint ön megbízott engem ennek az ügynek törvényes végrehajtásával, felkerestem azt a kis házat, melyre a felmondott kölcsön be van táblázva. Az ajtót nyitva találtam. Kopogtattam, de senki sem felelt. Beléptem a nyitott ajtón az előszobába s onnan egy másik nyitott ajtón keresztül látom, hogy a párnák között, feje magasra támasztva, ott fekszik az ágyon egy őszbe borúit öreg asszonyka. Az én jó édes anyám jutott eszembe. Éppen igy nézett ki, mikor utoljára láttam. Az ágy mellett egy öreg ember térdelt. Kezeit összekulcsolva, hófehér hajfürtökkel ékes fejét alázatosan lehajtva, imádkozott. Emlékeztette az Istent arra, hogy ők még mindig alázatos és engedelmes gyermekei: az anyjuk is, meg ő is. És szent tetszéséből bármily csapást bocsájt is rájuk, ők azért nem fognak az ő akarata ellen zúgolódni. Igaz ugyan, hogy egy kicsit rosszul fog nekik esni, ha ebből a házból, melyben tisztességgel megöregedtek, ki lesznek majd dobva és hajlék nélkül maradnak öreg napjaikra. Különösen az anyjukra nézve lesz ez igen keserves. Hiszen oly beteg és magával e- gészen tehetetlen. De hát látták már ők ennél sötétebb napokat is. Lehet-e szomorúbb dolog ezen a világon, mint az volt, amikor három fiuktól kellett örökkre meg válniok? Ha csak az nem volna szomorúbb, ha most meg már az anyjuktól kellene neki örökre megválni. Végre az öreg vigasztalni kezdte önmagát, hogy hát az Ur legjobban tudja, hogy megszokott, kedves otthonjuk elvesztése nem az ő hibájukból kifolyólag történik, ami pedig az ő számukra koldúlást és szegényházat jelent. Pedig egész életükön keresztül azért i- mádkoztak, hogy, ha az Ur akaratával ez megegyezik, ettől szabadítsa meg őket. Azután idézett a Bibliából egy csomó olyan Ígéretet, mely szerint az Ur mindig megmenti azokat, akik ő benne bíznak. Igen, ez az öreg valóban szivrehatóan könyörgött. Soha életemben ily megható könyörgést még nem hallottam. És végűi ez az öreg imájában Isten áldását kérte azokra, akik édes otthonukat el akarják fejtik felől perelni.” Itt az ügyvéd egy kis szünetet tartott, azután halkan, de nyomatékosan folytatta: “Inkább még ma, még ebben a pillanatban, magam is a szegényházba mennék, semhogy ezzel a peres üggyel szivemet, lelkemet és kezemet beszennyezzem.” “Az ügyvéd úr, úgy látszik, fél az öreg imájával szembe szállni.”
