Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-09-03 / 36. szám

2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. imént született kisded, akinek csak jelene van, de múlt­ja nincs — vajha e mi kicsiny gyülekeztünk ne olyan lenne, mint sok dolog, amelyek alig kezdődnek, elmúl­nak, semmivé lesznek; vajha épen olyan áldásdus lenne létezése, mint amilyen igénytelen és szerény volt kez­dete; vajha olyan buzgó lenne ennek pályafutása, hogy az utánunk jövő későbbi nemzedékek látva jóra igyek­vő törekvését, hűségét, kitartását, hálával telne el az Iránt, akinek áldása adott és ad előmenetelt mindenek­nek.” Harminc esztendő távlatából tekintvén vissza a szerény, de buzgó kezdetre, most amikor azt látjuk, hogy a kicsiny gyülekezet valóban az amerikai magyar reformátusság egyik méltó dicsekedésévé nőtte ki ma­gát, amikor az Isten áldásának kézzelfogható jeleit lát­juk a gyülekezet életének minden megnyilvánulásában, amikor már tudjuk, hogy a mindenható segítsége nem maradt el s az alapítók a későbbi nemzedékek hitében és buzgóságában sem csalatkoztak — lehetetlen, hogy az egyház tagjai mélységes és alázatos hálát ne érez- zenek Isten iránt s igaz szeretettel ne vegyék körül azt a néhány őszbecsavarodött testvért, akikneTbúzgósága teremtette meg az egyházat s akik ma már szent öröm mel látják ihü munkájuk gyümölcseit. Az egyház első lelkésze a nemrég Kanadában el­hunyt. Kovács János volt, aki 1891 júliusában érkezett Amerikába, annak a levélnek eredményeképen, amelyet az egyház egyik alapitója és első gondnoka, a most is köztisztelettől körülvett Hornyák András küldött Kun Bertalannak, a tiszáninneni egyházkerület akkori püs­pökének. Hálával kell megemlítenünk, hogy az egyház első szárnypróbálgatását az amerikai Reformed Church szeretettel támogatta, mely támogatás nélkül, legalább az akkori időben, az egyház talán meg sem tudott volna alakulni. Az uj templom, amely a legelső magyar templom volt Amerikában, 1892 október 21-án szenteltetett fel, megható ünnepségek közepette. Idővel azonban, ahogy a református magyarok száma egyre nőtt Pittsburgh- bán és környékén, a Bates Streeti kisfatemplom szűk­nek bizonyult. A hatalmas uj templom, amelynél szebb még ma sem igen van az amerikai magyar reformátu­sok templomai között, 1904-ben készült el s jcíius 3-án adatott át magasztos'réndeltetésének. A pittsburghi egyház egészen 1908 május 17-ig maradt a Reformed Church kebelében. Ezen a napon bocsátotta el szárnyai alól ez a nemes közegyház, hogy ezentúl a magyarországi református egyház köteléké­be tartozzék. Az Egyetemes Református Konvent 1908 julius 17-én vette fel a gyülekezetei a hozzá csatlako­zott egyházak közé. Ugyanazon év november elsején adták át rendel­tetésének az uj templom hatalmas orgonáját, amely­nek árába Carnegie, az azóta'elhalt acélkirály ezer dol­lárt adományozott. Kovács János, az első lelkész 1894 január 11-ig ál­lott az egyház élén. Utódja az áldott emlékezetű Fe- renczy Ferencz lett, aki már előzőleg több hónapon át mint segédldkész működött mellette. Ferenczyt a halál 1898 juHlus 8-án ragadta el szerető népe köréből. Az egyház utána boldogult Konyha Pált választotta meg lelkészéül, aki az év október 20-tól 1903 október 1-ig vezette az egyházat. Utódja Kalassay Sándor bridge- porti lelkész lett, aki állását október elsején foglalta el s pár hónap híján IS esztendeig apostoli hűséggel és buzgósággal töltötte be. Az újonnan létesített refor­mátus árvaház igazgatójául választatván meg, lelkészi állásáról lemondott. Helyét a gyülekezet meghívás íoly tán Vasváry Ödön springdalei lelkésszel töltötte be, aki 1914 és 1915 -ben mint segédlelkész működött az egyházban. ^ Az egyház régebbi tagjai, gondnokai, elöljárói, lel­készei tudják legjobban, hogy a kicsiny mustármagot micsoda igazán imádságos lelkülettel s emberfeletti munkával lehetett csak terebélyes fává növelni. A hű­séges és kitartó munka gyümölcse azonban nem maradt el. Meglátszik azon az újabb nemzedéken, amely már az egyház szárnyal alatt növekedett föl, meglátszik az egész gyülekezet lelki életében, de anyagi ügyeiben is. E legutóbbit mi sem bizonyítja jobban, hogy az egy­ház, amellett hogy minden pénzbeli kötelezettségének eleget tetc és bőkezűen gyakorolta a jótékonyság köte­lességét is, az 1921-i első félévet 15 ezer 901 dollár készpénz vagyonnal zárta le. Ennek az összegnek legnagyobb részét a hívek ál­dozatkész sége azért hozta össze, hogy az egyház épít­kezési adósságaira fordittassék. Jelenleg ez a legna­gyobb célja a gyülekezetnek s ha a Konventtel kötendő 60 százalékos megegyezés csakugyan létre jön, kevés pótlással az egyház minden adósságától megszabadul­hat. Az elöljáróság erősen reméliT'hogy a már megér­kezett konventi megbízottakkal ezt a kérdést is végér­vényesen sikerül megoldani. Az egyház múltjának története minden küzdelmes volta mellett is szép és fölemelő: jelené'pedig olyan, hogy arról nem is lehet meghatottság nélkül Írni annak a lelkésznek, akit a hivék bizalma csak pár hónappal ezelőtt hivott el az egyház élére. A hitélet elevensége és bensősége mellett semmi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a templom minden vasárnapon zsufőíasig megtelik — a lelkipász­torok nagyon jól tudják, hogy fölemelőbb, lelkesitőbb tudat nem lehet egyikük számára sem annál, hogy hí­veik szeretik az Isten házat és szomjuhozzák az igaz­ságot. Az egyházszeretet másik lényeges bizonysága pedig az, hogy a hívek a maguk egyháztagsági köteles­ségeit még ezekben a rendkívül nehéz időkben is sze­rettei és szívesen róják le. Még most sem akad úgyszól­ván egyetlen ház sem ahonnét a kollektorok üres kézzel távoznának. Szeretettel fogadják őket minden hajlék­ban s a legtöbb testvér még mentegetőzik is, hogy aze­lőtt többel szokott járulni az egyház szükségleteihez, de most csak ennyit tehet. Áldja meg az Isten ezért a hűségért mindnyájukat! Az egyház kebelében rendkívül tevékeny és szép munkát fejt ki az Ifjúsági Egyesület, amely alig né­hány éves fönnállása alatt is ezrekkel segítette az egy­házat. Az Ifj. Egyesület kebelében a nyár elmúltával kezdődik meg csak az igazán eleven és pezsgő élet. A lelkész már szeptember elején megalakítja az Énekkart, amely előtt nagyon szép jövő áll. Az őszi és téli hóna­pokban szebbnél szebb szinelőadások és estélyek fog­ják követni egymást. Az egyháztagok száma természetesen Pittsburgh-

Next

/
Thumbnails
Contents