Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-08-06 / 32. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Vasárnapi iskolai lecke Aug. 7-ikére. PÁL LISTRÁBAN. Csel. 14:8-20. Aranyige: ‘ Az Urat, a te Istenedet imádd és csak néki szolgálj.” Máté 4:10. ELŐKÉSZÍTÉS. Nem régen hallottam a következő történetet: egy óhazai falura reászakadt a háborúval együtt járó minden baj és nyomorúság. Beköszöntött az éhínség. Az egészséges férfiak egy része nyomorékan, csonkán bonkán jött haza; sok családba pedig haza sem jött a kenyérkereső. Elesett; meghalt a csatatéren. A gyászba öltözött kesergő özvegyek és apátián árvák száma naponként szaporodott. Szenvedett mindenki. A falu népe abban találta vigasztalását, hogy kijáro- gatott a falú végén levő kereszthez, annak tövébe borulva sirdogáltak, álölelve a keresztfát sávárgó, esdő szemekkel tekintettek az átszőgezett Jézusra s könyörögve igy sóhajtottak: “Bárcsak meglátnád nyomorult állapotunkat s leszállva a keresztről, meggyógyítanád testünket, lelkünket!” És egyszer csak csoda történt. Jézus meghallgatta a kereszt tövében kesergőket, leszállt a keresztről és bement a faluba. Nagy lett a falú népének öröme. Boldogságukban azt sem tudták, hogy mit csináljanak Jézussal. Imádták, ruháját csókolgatták, aztán hozzá vitték betegeiket, sebesültjeiket, a háború nyomorékjait s ő meggyógyította őket, lelkűket megenyhitette, kenyerüket megsokasitotta. örömet, testi — lelki boldogságot a- dott a falu népének. Egy pár hét múlva azonban kényelmetlenül kezdték érezni magukat az emberek a Jézus jelenlétében. A férfiak nem mertek káromkodni, részegeskedni, feleségüket ütni; a lányok szégyenelték arcukat kéfestem, térdig érő szoknyát venni fel; a legények féltek duhajkadni, korcsmázni, az asszonyok pletykázni s más bűnöket elkövetni. Előbb csak magukban morogtak, zúgolódtak; azután szervezkedni kezdtek, végül nyiltan felléptek Jézus ellen. Egy napon megfogták, kivitték a falu végére és visszaszögezték a kereszt fára! Keresztfára szögezték azt, Akit előbb imádtak, a ki meggyógyította testüket lelkűket. Keresztre szögezték! És miért? Mert inkább akartak a bűnnek, vágyaiknak, gonosz szenvedélyeiknek, kívánságaiknak szolgálni, mint az Istent imádni és Néki szolgálni. A TÖRTÉNET. A mit Jézussal — az elbeszétés szerint — az óhazai faluban cselekedtek, csaknem ugyanazt tették Pállal Listrában. Pál és Barnabás Listrába érkezett. E városban bálványimádó pogányok laktak. Pál az utcán kezdte el Hirdetni nékik a Jézust. Mikor beszélt, látta hogy hallgatói között van egy szagény sánta ember, a ki nagy vágyakozással néz rá. Bizonyára azt gondolta a sánta magában: “Oh az a hatalmas Isten, a kiről ez az idegen beszél, bárcsak meggyógyítana engem. Pál kiolvasta szeméből kívánságát s igy szólt hozzá: “állj fel lábaidra egyenesen!” És csodák csodája, az ember felszökött és járt! A kik látták először nem is akartak hinni szemeiknek. Majd feleszmélve ámulatokból nagy hangon kiabálni kezdtek: “az istenek jöttek mi hozzánk emberi ábrá- zatban!” * Azután elfutottak a Jupiter templomába, felko- szoruzott bikákat hoztak, hogy a két apostolnak, mint istennek, feláldozzák, ők azonban a sokaság közé futva kiáltottak: “Miért mivelitek ezeket? mi is emberek vagyunk! ép azért jöttünk,” hogy e hiábavalóktói az élő Istenhez térj etek.” Nagy nehezen lecsendesitették az áldozni akaró sokaságot. Azonban az apostolok iránti imádatuk, szeretettik csakhamar haraggá változott. Ugyanis ellenséges érzületű zsidók jöttek a városba, a kik az embereket úgy eláltatták, hogy azok megkövezték Pált és kivonszolták a város végére. Tegnap még imádták — ma megkövezik. Pál azonban nem halt meg. Magához térve felálit és masnap Barnabással együtt útra indult s több városon átmenve visszatértek Antióchiába, hogy beszámoljanak missziói utjuknak eredményéről. ALKALMAZÁS. Az emberek ma is azért feszitik meg Jézust, kövezik meg az ő követőit, mert, — mint a listrabeliek,— engedik magukat eláltatni holmi futkározó hamis atyafiaktól, vagy pedig nem akarnak bűneiktől, bál- ványaiktól megválni. Hogyan, — ? hát közöttünk keresztyének között is vannak bálványimádók? Vannak bizony! Ha nem Isten az UR a mi szivünkben, ha nem Ö foglalja el az első helyet, ha nem ő a legfőbb érték az életünkben, — akkor mi is bálványimádók vagyunk! Bálványunk az, a mi az Isten helyét betölti, ember, pénz, élvezet, vagy bármi legyen az. Vizsgáljuk meg csak magunkat? Isten é a legfőbb érték előttünk ? Hová mégy szívesebben: — a piknikre, lapdajátékra, tánczmulatságra, vagy oda a hol hallani lehet a Jézusról, — a templomba, vas. iskolába, vagy
