Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-07-23 / 30. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. iránt különösen nagy rokonérzéssel viseltetik. A norvég, fiun és észt e- vangélikusok, valamint a dán testvérek nemsokára meg is fognak jeleni közöttünk, hogy segitségiinkre legye nek. Mindezekből kitűnik, hogy seregszemlét a magyar Protestantismus is tudna tartani, mert a református egyháznak a mienknél még régibb és erősebb és még nagyobb körre kiterjedő külföldi összeköttetései vannak. A magyar protestantizmus tehát nemcsak az önmagában élő erkölcsi erőknél fogva hanem hatalmas külföldi testvérei miatt is értékes fegyvertárs a magyar keresztény kurzus nemzeti hadjáratában. . .Uj Nemzedék. JO REFORMÁTUS EMBER Megrendeli magának a Reformátusok Lapját, mert ezzel azt mutatja, hogy érdeklődik saját anyaszent- egyházának ügyei, és a többi testvér gyülekezetek sorsa és dolgai i- ránt. Az amerikai magyar reformátusok egyházi életében mélyreható és nagy átalakulások következnek be a közel jövőben. — JO REFORMÁTUS EMBER szereti és akarja tudni, hogy miképen lesz lehetséges a hit egységében összeforrasztani a- zokat a magyar református gyülekezeteket, a melyeknek soha nem is lett volna szabad meghasonlaniok egymással. Mindezt meg fogja tudhatni az A- merikai Magyar Reformátusok Lapjából,— ha azt magának megrendeli. A Reformátusok Lapjának minden újabb száma fontos értesítéseket fog tartalmazni. — Küldje be az évi előfizetési dijjat: KÉT DOLLÁRT. VASÁRNAPI KÖNYVTÁR Egy egy filzet ára csupán 10 cent. Müveltető és tanulságos szép olvasmányok, —népies modorban megírva. Péru elfoglalása és az Inkák pusztulása. Nansen Utazása lábszánkon. Csontos Szigfried. KINEK VAN OTTHON A FÉLESÉGE? A kinek otthon van a felesége: gondoljon rá, hogy nagyon könnyen megtörténhetik, hogy soha sem látja viszont. Szegény asszony otthon epekedik, kesereg, vigasztalan az é- lete a magánosságban: de mekkora lesz rajta a csapás, ha többé nem látja azt, a kit mindig várva-vár haza? Enyhitik-e itt dolgozó testvéreink, magános férjek, ezt az árvaságot azzal, hogy legalább a nyomorúságtól megmentik az özvegyen maradót? Ha erre még nem gondoltak: olvassák el ezt a levelet, a mit most kapott a Református Egyesület Magyarországból, Aszalóról: “Kedves Egyesület!” örömmel és hálával köszönöm az Amerikai Magyar Református Egye sülét tagjainak és a tisztviselőinek és a pénztárriok urnák, irányomba való nagy munkáját, hogy mégis nem hiába töltött az én elhalt férjem Móré József szegény sok dolgozó napokat, sokszor betegen is, hogy az Egyesület tagjaitól el ne maradjon ; ugyan én is munkálkodtam ö- regségemig, azaz mai napig, végső óráig. Isten segélje az Egyesület minden tagját, hogy sokakat enyhítsen meg szomorúságában. Isten áldása legyen az Egyesület minden tagjaival ez kedves óhajom, özv. Móré Józsefné. Mink is két leánya Erzsébet és Klára ezer köszönettel minden jót kívánunk; több özvegyet és árvát ápolhassanak! Isten áldása maradjon a hü és igaz Egyesületen és minden tagjain! Le.hetetlen megilletődés nélkül olvasni ezt az egyszerű nyelvezetű, de igaz szivből jövő levelet- Móré Jósefné csak 858 dollárt kapott az Egyesülettől, mert Móré József u- tán más örökös is volt; de igy is háromszázezer koronát vett kézhez A- szalóban, a beküldött nyugta szerint. Mekkora pénz az most annak a szegény özvegynek meg annak a szegény két kis árvának! Cselekedjék mindenki, a mig nem késő! Holnap már késő lehet! Ránk szakadhat a bánya, szerencsétlenné tehet a gyár; még az utczán is “a halál veltinkjár!” AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A* Amerikai református magyarság legnagyobb és legrégibb intézmény«. Tagja lehet minden magyar férfi, ragy nó, a ki 16-ik évét betöltötte és 4a évűénél nem idősebb. Az Egyesület Vezértestülete. Elnök: — Kövér Sándor Johnstewn, Pa. 413 Broad str. Titkár: — Molnár István 268 Plymuth st. Toledo, O. A,elnök: — Nt. Korocz Géza Trenton, NJ. 180 Home ave. Pénztárnok; —Nt. Tóth Sándor Cleveland, O. 2864 E. 79th str. Ellenőr: — Nt. Borsos István Detreit, Mich. 8016 Vanderbolt ave. Számvizsgáló bizottság: — Kováchy Miklós György, 8816 Buckeye Road, Cleveland, O. Bandré György, 198 Hansen Ave. Bridgeport, Conn. Nt. Virág István, 4822 Kennedy Are. East Chicago. Ind. Nt. Bogár Lajos Toledo, O. Nt Melegít Gyula McKeesport, Pa. és Révésx E- lek New-Castle, Pa. Az Egyesület biztosító osztálya egyezer dollár haláleseti segélyt, 460.00 fél- aegélyt, $150—$250-ig terjedő ca nkulásl segélyt, három havi betegség után egy é- vig heti öt dollár betegsegélyt és nő tagjainak $25.00 szülési segélyt fizet. Belépti dij 16—25 évig egy dollár, 25— 86 évig két dollár és 35—45 évig három deliár. Negyedévi tagdíj 65 cent. Okmány ára 25 cent. Havi illetékek: 17—20 éves .85 21—22 éves .95 23—24 éves $1.00 25—26 éves 1.05 27—28 éves 1.10 29 éves 1.15 30 éves 1.20 31 éves 1.25 82 éves 1.30 S3 évei 1.35 34 évei 1.40 35 éves 1.46 36 éves 1.50 37 éves 1.55 38 éves 1.60 39 éves 1.65 40 évei 1.70 41 éves 1.71 42 éves 1.80 43 éves 1.85 44 éves 1.86 45 éves 2.00 Az Egyesület betegsegélyző osztálya havi dollár ellenében heti TÍZ dollár be- tegélyt fizet tagjainak a belépés napjától kezdve. A betegsegélyek annyi napra fizettetnek, a hány napig a tag beteg volt. Tagsági dijj havonta egy dollár. Belépti dij 16—21 évig egy do.'ár. 30—81 évig két dollár ötven cent. 21—25 évig egy ötven. 35—40 évig három dollár. 25— 30 évig két dollár. 40—45 évig négy doll ér. 45 éven felül levő régi tagoknál Öt dollár. Az Egyesület gyermek osztálya a tagok gyermekeit biztosítja. Tagul felvétetnek a tagok gyermekei, a kik két évesnél idősebbek és 16 évesek még nem múltai el. A 16-ik életévüket betöltött gyermek- tagok belépti dij nélkül vétetnek át l biztosító osztályba. Haláleseti segély egyszáz dollár. Belépti dij 15 cent. Havidij 15 cent. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA 39 éve szolgálja a magyarságot becsülettel. 401 Jerome Street. McKeesport. Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajó jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hazai és amerikai jogi ügyek pontos és lelkiismeretes intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat! Dayteni Magyarok Bankja. Elfogad betéteket melyre kamatot fisét. Péasét felmondás nélkUI vissza fizeti. Pénzt küld ac i hazába mérsékelt ár mellett. Hajójegyeket elad az összes vonalakra eredeti árban. Hezzá tartozóit kihozatja ós a szükséges iratokat elkóssiti mérsékelt árért. Bankunkhoz bizalommal fordulhatnak a honfitársak, mart ttgyttkat lelkiismeretesen intézzük el. The City Trust & Savings Bank, Dayton, Ohio. 3rd aad Breadwav. 3rd and Malm.