Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-07-23 / 30. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 A. magyar országi Sión hirei. Főt. Dr. Ravasz László budapesti ref. lel­kész lett az uj püspök. A dunántúli református egyházkerület püspökválasztási szavazatszedő bizottsá­ga junius 29-án bontotta fel a református teológiai akadémia dísztermében a püs­pökválasztásra beérkezett szavazatokat. A 275 egyházközségből összesen 335 szavazat érkezett be. Ebből Ravasz László 208, Kovács J. István 59, Takács József 40 Nagy Ferenc 19 Hamar István 4, B. Papp István 4, Szabó Aladár 2 szavazatot ka­pott. A szerencsés választás hire az egész országban nagy örömet keltett. Az uj püspököt Horthy kormányzó üdvözölte az elsők között. * * * * szági ág. h. evangélikus egyházak együt­tes megállapodása alapján a m. kir. kor­mány szervezi a magyar katonai véderő részére. Joghatósága ki fog terjedni vala­mennyi protestáns tábori lelkészre, az összes hivatásos és tényleges szolgálatra behívott katonákra, valamint a hivatásos katonák családjaira is. A tábori püspököt életfogytiglanaz államfő nevezi ki az ille­tékes egyházi főhatóság javaslatára a val- lás-és közoktatásügyi, esetleg a honvédel­mi miniszter előterjesztésére. Az államfő kinevezési joga korlátozva van az egyházi főhatóság jelölési joga ál­tal, amennyiben kinevezni csak-a megne­vezett három jelölt valamelyikét lehet. A tábori püspöki állást első Ízben reformá­tus lelkésszel kell majd betölteni, azontúl felváltva követnék egymást a két protes­táns felekezet lelkészei. ** KÉRELEM A NT. LELKÉSZ URAKHOZ ÉS VAS. ISKOLÁK TANÍTÓIHOZ. IMAKÖNYVEK, TRAKTÁTUSOK: Keresztyén Tanítások, imádságok és el­mélkedések, vászonköt. tokkal, 1.60 Csiky L. Az Imádkozó nő, — igen szép imakönyv ref. nők számára, vászonk 1.25 Sántha; őrangyal,—diszk, imakönyv ifjak főleg confirm, ok részére 1.25 Dobos:— Kér. imakönyv minden alkalom­ra .80 Szentmártoni: — Uram légy nékem segít­ségül, — imádságos könyvecske amerikai reformátusok számára, — szép kötés .60 Fördős; Buzgoság szárnyai .30 Halotti Énekes könyv, — túl a dunai, .25 Képes Ujtestamentum, igen szép kiad. .60 Miért vagyok én Protestáns .12 Zengő érez, — vallásos regény 1.25 Raffay: Nemes ösvényen, ifjúsági szép könyv, kötve 1.25 Fénysugarak, — magyar gyermekek szá­mára való szép képes könyv, kötve 1.25 A boldog és igaz élet útja .10 Isten nélkül Istennel .IP A hitetlen tragédiája .05 Hogyan lett egy social keresztyénné. .1# Miért legyen ön Protestáns .Oft Szűz Mária tisztelete. .Oft Hozsánna, amerikai szöveg kiadás, (kóta nélkül) nagyobb mennyiségnél ár enged­mény .30 Horváth Sámuel: — Bibliai Tanítások .50 Harsányi Pál: — A gyomai ref. egyház száz éves története .50 Árvaházi Ref. Naptár .25 LELKÉSZEK ÉS PAPJELÖLTEK RÉSZÉRE: Révész B. — Vasárnapi, ünnepi és alkal­mi templomi imádságok v. kötés 3.00 Hetessy Viktor:— Vas. ünnepi és alkalmi imakönyv templomi haszn 2.50 Benkő: — Ágenda, Szertartási besz. és imák kötve 2.50 Iíarsay Czékus: — Egyh. Szertartási könyv, — kitűnő luth. templomi teljes agenda, vászonköt 2.50 Albert Kriza Ferenczy: Könyörgéze és egyh. beszédek (zsinatkor) .70 Kísérleti természettan,, képekkel 2.00 History of the Ref. Church of Hungary -50 Raffay: Jézus példázatai 1.00 Halotti búcsúztatók, verses .60 Énekvezéreknek és idős embereknek való nagy betűs zsoltár 2.50 Péter Mihály ref. leik. Emléklapok, .10 Barát József: A holland ref. egyházak so- ciális munkája i.oo Nemzeti ima, — dalárdák részére 4 hangra letéve .50 ÉRDEKES S TANULSÁGOS OLVASMÁNYOK. Chiniquy; — A pap, nő és gyóntatószék .ftft Chiniquy; — 50 év a rom. cath. egyházban, 3 kötet ára 2.2ft '“éter Mihály gálszécsi ref. lelkész: — Lonyai Mihály, tört. tanulmány .7# Magyar-német és német magyar levelező kötetlen .(• Az Amerikai Ref. Egyház Története, képekkel Az Amerikai Ref. Egyház Törvény­könyve H Utazás a Csillagok birodalmában két predikáczio .U Angol-magyar Ref. katekizmus .20 Fülöp: — Ref. Nagy Katekizmus, kötve .20 Ima és gyászbeszéd .10 Meghalt a Király. Ima és prtd. .10 A nainl özvegy és fia Ima és gyászbeszéd. .1# Jubileumi ima és szent beszéd. !l0 Templomszentelési ima és pred. .10 A PROTESTÁNS TÁBORI PÜSPÖKSÉG. A magyar minisztertanács 1921 március 3-iki ülésében elvben hozzájárult egy pro­testáns tábori püspökség felállításához. Ez a határozat a protestáns egyházaknak régóta panaszolt sérelmét szünteti meg, s egy jelentékeny lépéssel halad a tör­vényben biztosított egyenlőség és viszo­nosság felé. Megszűnik az a viszzás, merőben lehe­tetlen állapot, hogy ref. és luth. papok egy más hitfelekezetü főhatóság rendelkezés- alatt álljanak. A protestáns tábori püspökség megvaló­sításának részletkérdéseivel a református egyetemes konvent legutóbbi ülése fog­lalkozott, s határozatát a közös protestáns bizottság is egyhangúlag magáévá tette. A protestáns tábori püspöki állást a magyarországi református és a magyaror ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS SZÉPIRODALMI MÜVEK: — Legszebb magyar mesekönyv -25 Az Arany, regény 3 kötetben, ár* együtt 2.00 Szécskay: — Vándor dalok, diszk. 2.00 Utoirat a Nemzeti könyvhöz .35 Révi Sándor: — Költemények .50 Péterfy K: — A Jezsuiták. .85 A Szomszédok, — regény 2 kii kőt. .60 Kávé nénikék, vig regény .60 Varga J. — Babonák könyve .50 Bocskay B. — A Jezsuiták története, 6 kö­tetben. A 4-ik kötet hiányzik, — de a hiány nem okoz értelmi zavart. A meg­levő 5 kötet ára 1.76 Vörös Dániel, humoros regény, haszn. péld. .75 Az Elzárt, regény 3 kötetben 1.25 Városy: — Gyémánt a homokban .75 Városy: — Apák bűne. két köt. kötve 1.50 Hogy tanuljunk idegen nyelvet? .25 Szekfü Gy. Három Nemzedék, Egy hányát ló kor története, vaskos könyv 1.50 Binder Fr. Az Utolsók, elbeszélés - füze­tek .10 P. Horváth E. — MIKES, — tört szín­darab .50 IV elemi legújabb olvasókönyv .30 AM. MAGV. REFORMÁTUSOK LAPJA. 1008 TENTH AVE. HOMESTEAD. PA Tisztelettel kérjük a Nt. lelkész urakat, és a magyar vas. iskolák érdemes tanítóit, hogy szíveskedjenek bennünket haladék­talanul értesíteni arról, hogy hány példá­nyban rendelnék meg és kívánnák küldet­ni a gyülekezetben levő vas. iskola részére a Gyermek kert ez. magyar nyelvű vallá­sos újságot. E lap első havi, Aug. sz. ból megismerés végett minden gyülekezet vezetőségéhez fogunk küldeni 10 pldt. Kérjük összeírni a gyermekek megrendeléseit, hogy mi is tudjuk magunkat a lap példányok további számára vonatkozőlag tájékozni. Az Ur kegyelme tegye áldottá egyházi főhatóságainknak ezen újabb jo törekvé­sét is egyházi munkánk segítésében. A KIADÓHIVATAL Lapunkból Mutatványszámokat- . .. szívesen küldünk ki különösen olyan gyülekezetkbe, a hol még a REFORMÁTUSOK LAPJA nem volt elterjedve. A LELKIPÁSZTOR TÜKRE. Irta Vorwerk Ditrik evang. lelkéss. Fordította Wallrabenstein Jakab evang. lelkész. Külön lenyomat a “Keresztyén Lelkipásztor”-ból. Ez a kiskönyv nagyon sok megfigyelés­nek és tapasztalatnak leszűrt eredményét adja olyan kellemesen élvezhető tormában hogy minden olvasó, de főképen a lelki- pásztorok, akiknek első sorban szól ez a munka, szeretetreméltó társalgót, meghitt tanácsadót, bizalmas barátot találnak ben­ne. Üdvös volna, ha lelkipásztoraink, bár nem is naponként, csak úgy egy-két he­tenként megnéznék magukat ebben a “tü- kör”-ben s azután úgy cselekednének, a- mint Jakab apostol Írja levele 1. részének 22. és következő verseiben. Ezt a könyvet őszintén ajánljuk a Nt. lelkész Uraknak. Kapható a Kiadóhivatalban ára .40

Next

/
Thumbnails
Contents