Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-05-21 / 21. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAFJA.

__6

meglepi, mikor Jézus azt mondja neki: “Jól feleltél, ezt miveid, és élsz.” Most már tudja a törvénytudc, mit kell az örök élet elnyerése érdekeben cselekednie Szeretni az Istent mindenek felett és felebarátját, mint önmagát. A ki igy cselekszik, örökké él. A törvénytudó érezte, hogy meg van szégyenitve, mert hiszen ezt a tanúságot magától is levonhatta volna. Zavarában nem tudta, hogy mit feleljen, hát újabb kérdést tesz: “De kicsoda az én felebarátom?” Jézus e kérdésre az irgalmas samaritánus példájával felel: “Egy ember megyen vala alá Jezuzsálembol Jerikóba és találkozók tolvajokra, kik azt megfosztván és megsebesítvén elmenének, azt holt elevenen hagyván. Történet szerint pedig megyen vala alá azon az utón egy pap, ki azt látván, elkerülé. Hasonlatosképen egy lévita is, mikor oda arra a helyre ment volna, és azt látta volna, elkerülé. Egy samaritánus is pedig mikor az utón mene, juta a helyre, és azt látván könyörületességre indula. És járulván hozzá, bekötözi annak sebeit, olajt és bort töltvén a- zokba, és azt felhelyeztetvén az ő barmára, vivé a vendégfogadó házhoz és annak gondját viseli. Másodnapon pedig el akarván menni, két pénzt kivévén, odá a gazdának és monda néki- Viselj gondot erre és valamit ezen felül reáköltesz, és mikor megtérendek, megadom néked. E három közül azért ki láttatik néked, hogy felebarátja volt annak, aki a tolvajoknak kezökbe esett vala? Ama pedig monda:Az a ki könyörült ő rajta. Mon da azért neki Jézus: “Eredj el és te is a képen cselekedjél.”

Jeruzsálemből elindult egy ember a nem messze fekvő papi városba, Jerikóba. Az út, melyen ez az eset történt, a két város közt elterülő erdős — sziklás pusztán vitt keresztül, mely jó buvó helye a vadnak, amely ragadozik, — s a vadnak, aki gyilkol és rabol. A rablók miatt mai napság is fegyveres csapatnak kell e helyen kisérni az utazókat. Nincs tehát kizárva, hogy Jézus e példabeszéddel nem költött, hanem valóban megtörtént dolgot mondott el. Az utas ember csakhamar rablók kezébe esett, akik kirabolva, félholtra verve vérbe — fagyva ott hagyták az utón. Rövid idő múlva hallja a szerencsétlen, hogy valaki közeledik feléje. Hosszú talár- ruhájáról látszik, hogy az Áron családjából való, pap, aki a szeretetet hirdeti népének — ez bizonyosan segíteni fograjta. De csalódott, mert az az ember, mikor látta azt, akinek a szeretetre igen nagy szüksége volt, elkerülé. A pap után jött a lévita, az Ur után a szolga, és követte a szívtelenségben, meid; ez sem könyörült a szerencsétlenen, pedig az ő népe közül való. Majd jön a harmadik ember, de hát az samaritánus, akivel ők ellenséges lábon állanak, akit a zsidók lenéznek, megvetnek, gyűlölnek. Várhatja-e, a szerencsétlen, hogy ez könyörülni fog rajta? Ez is bizonyosan elkerüli majd. De nem! Az a samaritánus amint a segítségre szoruló szenvedőt látta, nem okoskodott sem azon, mit mond a törvény, sem azon, hogy milyen népből való, hogy ellenség-e, vagy jó barát, hanem odamegy ahhoz az útfélen vergődő emberhez, lehajol hozzá, bekötözi sebeit, aztán felteszi barmára s elviszi egy vendégfogadó házba és ott ápoltatja. A mi kevés tőle telik, előre kifizeti a fogadósnak. A sama- ritánusokat a faj zsidóság mindenkor gyűlölte. Nem

lett volna tehát semmi csodálkozni való abban, ha az útszélen félholtra vert zsidó mellett részvétlenül ment volna el a samaritánus. De annál inkább meglepő, hogy épp a zsidó pap és lévita megy el mellette, holott ugyanazon nemzetből valók s őket hivatásuk is a segítésre kötelezné. A törvény szolgái a törvényt nem tartották meg.

A példázatból most már még csak a tanúságot vonja le Jézus, mikor felteszi a kérdést: ‘‘E három közül azért ki láttatik néked, hogy felebarátja volt annak, aki a tolvajoknak kezökbe esett vala?”

A törvénytudó szakasztott mása azoknak, akik részvétlenül az útfélen hagyták azt a félholt embert.

Jézus e példázatban a könyörtiletesség követendő példányképeiil a lenézett, a megvetett samaritánust állitja elénk, aki megvalósította a Jézus tanítását.

A példázat első tanúsága az, hogy nem azt kell kérdeznünk, ki a mi felebarátunk, hanem azt, hogy kivel szemben tartozunk a felebaráti szeretetet gyakorolni. A második tanúsága, hogy mindenkivel szemben egyaránt tartozunk a felebaráti szeretetünket kimutatni. A harmadik tanúság, hogy eredj el és te is aképen cselekedjél! Nem okoskodni, hogy kicsoda felebarát, hanem minden alkalmat megragadva, kimutatni a testvéri érzést, az ember szeretetet. Ez a fő kötelesség.

Teljesitjük-e mi is a nagy parancsolatot? Szeretjük Istent mindenek felett? Szeretjük-e embertársainkat, mint magunkat? Ha igen, úgy boldogok vagyunk, mert akkor nekünk is szól Jézus ez Ígérete: mindörökké élsz!

Hogy mily magasztos és dicső szeretet élt az első keresztyének kebelében, mutatja az, hogy mikor a harmadik szá zadban Kárthágóban iszonyú pestis dühöngött és a pogányok saját rokonaik hulláit is temetet- lenül hagyták, Cyprián a város püspöke arra intette az üldözött keresztyéneket, hogy ők, mint a Krisztus tanítványaihoz illik, takarítsák el tisztességesen a pogány holttesteket. Ez volt az igazi, könyörülő felebaráti szeretet! Nincs, nem lehet a kér. szívnek nemesebb tulajdonsága ennél.

A szeretetnek ilyen lelke lakozzék ti bennetek!

A MÁJUS HAVI VASÁRNAPI ISK. LECKÉKET KIDOLGOZTA: KOVÁCS ENDRE DAYTONI REF. LELKÉSZ.

Nagypénteki Református Társaság.

Amerikai magyar ref. testvéreink közzül kevesen tudnak annak a csendben, de áldásos eredménnyel működő jótékonysági és szereteti intézménynek a létezéséről, a melyet még a régi jo időben alapítottak irgalmas szivü, a könyörülő szeretet szent érzését keblükben hordozó vallásos lelkű férfiak és nők az elhagyatott gyermekek ügyének felkarolása czéljából.

Az intézmény kizárólag szerete ti önkéntes adományokból tartotta fenn magát minden időben, — mint emlékjele és bizonysága annak, hogy az irgalmas szamaritánus példája megismétlődik ma is azoknak élet-