Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-05-21 / 21. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 PITTSBURG, PA. Leikész: — Nt. Id. Kalassay Sándor. ISTENTISZTELETEK. Vasárnap Május hó 22-ikén reggel tiz órakor vasárnapi iskola. 11 órakor rendes istentisztelet. 3 Estve az Ifjúsági Egyesület havi gyűlése. PÜNKÖSD. Kellemes, szép pünkösdi ünnepe volt a pittsburghi ref. egyháznak. A templom da czára annak, hogy vidékről kevesen jöttek el, egészen megtelt. Érdekes megállapítanunk, hogy ez előtt pár évvel a férfiak voltak nagyobb számban, most már az asszonyok száma a nagyobb. Ezelőtt az asszonyok székéből foglaltak el a férfiak kéthárom széket is: most az ellenkező eset áll be rövidesen. Urvacsorávval 176 testvér élt. A szentjegyeket özv. Bállá Györgyné asszony a- jándékozta. Egy másik magát megnevezni nem akaró asszonytestvérünk szintén küldött urvacsorai szent jegyekre tiz dollárt. Ezt az összeget az ujkenyéri ur- vacsoraosztás alkalmával használja fel az egyházközség. Az adományok összege nem volt olyan nagy, mint az elmúlt két esztendőben, de a háború előtti összegnek a nagyságával egyenlő volt. Az összes adomány 228.76.Tekintettel arra, hogy az egy háztagok közül sokan nem dolgoznak már karácsony óta, ez az adomány épen olyan bizonyságtevő, mint voltak azok, amelyeket akkor adtak össze a hívek, amikor a kereset a legmagassabb fokon állott. Ünnep első napján reggel nyolcz órakor urvacsoraosztás volt Rankinban is s itt itt 32 testvér élt a szent vacsorával, a- melyhez a jegyeket Máthé Dániel és neje adományozták. Az adományok összege 40 dollár volt. Kevés néptől, nagy áldozat. IFJÚSÁGI EGYESÜLETÜNK. Az ifjúsági egyesület Május nyolczadi- kán tartotta az anyák napját, amikor szép számú közönség gyülekezett egybe az iskola helyiségbe. Itt istentisztelet végeztével programos estély volt, amelyben részt vettek Nagy Zsuzsika, Kacsó János egy monológ elszavalásával, Iván Margit, Szabó Béla szavalattal, Ferkó András é- nekszámmal. A lelkész az ó-szövetségi é- des anyákról tartott előadást s vetített képekben mutatta be Péter apostol életét. Az estély fagylat és sütemény felszplgá- sával végződött. A legközelebbi estély Junius első vasárnapján lesz. Ezt megelőzőleg Szombaton estve volt az Egyesületnek a Gyöngyvirágbálja. A mostani viszonyok között ez is szépen sikerült. A legközelebbi szini előadás, amikor egy három felvonásos nőszinmü kerül színre Junius végén lesz. A szerepek a legjobb kezekben vannak. A LEGKÖZELEBBI MULATSÁG. Legközelebb Május 28-ikán a Református Segélyző és egyházi egylet rendez egy Tánczmuiatságot az egyház javára.A mos tani nehéz viszonyok közt is reméli a rendezőség, hogy ez a mulatság szép anya gi hasznot fog hozni az egyház pénztára javára, melynek most nagy szüksége van minden olyan jövedelemre, amely pótol- hatjaz azt a hiányt, amit a tagsági dij- jakbaii vészit az egyház község. Fényes esküvő. Robogó automobilokon szép számú nász nép kisérte fel Szilágyi János egyháztanácsost a múlt kedden az istenházába, aki ez alkalommal esküdött örök hűséget szive választottjának a shamrocki szül. Soltész Máriának. Tanuk voltak ifj. Bo- dók Mihály és M. André Mihály. Az esküvőt vidám lakodalom követte Hays községben, hol a menyasszony szüleinek farmja van. Temetés. Az elmúlt héten nagy csapás érte Zse- bik Istvánt és nejét Doszpoly Margitot. Temetőbe kisérték ki azt a kis gyermeket, akit csak előtte való vasárnap kereszteltelek meg. A temetést Vasáry Ödön lelkész végezte. HIVATÁSOS LAPKÉPVISELÖ. Régóta keresve kerestük azt a hiv és buzgó egyént, ki Pittsburgban méltó tekintéllyel és igazi hitvallásos buzgosággal képviselte volna lapunkat. Ezt a férfiút végre sikerült megtalál- nuk és megnyernünk PETRO ISTVÁN egyh. tanácsos, a KÉR. IFJ KÖR érdemek ben gazdag elnökének személyében, — ki is elő állott, mint hajdan az Ur embere, mondván: imhol vagyok, — készen a szent munkára. Petro István testvérünket mint lapunk pittsburgi főképviselőjét és teljhatalmú megbízottját nem szükséges nekünk bemutatnunk. Ismerik ötét nemcsak Pittsburgban, de a szomszédos gyülekezetekben is. Az ő egyénisége, az ő ismert tevékenysége, fáradságot nem ismerő buzgosága és mindenekfelett az egyszer meg ismert nemes ügy iránt való szent lelkesedése megadják nekünk a reményt és biztosítékot ahoz, hogy a fényes pittsburgi ref. gyülekezet körében sok száz uj előfizetője lesz nemsokára a mi szép egyházi lapunknak. Áldja meg a jo Isten a mi derék hittestvérünket, Petro István atyánkfiát az ő elvállalt szép munkakörében. A SZERKESZTŐ. * * * * SO. NORVALK, CONN. Lelkész: Nt. Id. Dokus Gábor. Keresztelések. Horváth János (Nagydorog, Tolna megye) és neje, Andó Amália (Ág, Ábauj megye), new canaani lakos szülőknek hálom gyermeke lett egyszerre keresztelve 3 ,„ szülei háznál, május 8-án. Az egyik yerméli “Erzsébet, a második Pál, a harmadik György névre lett keresztelve. Mindhárom gyermek keresztszülei: Kállai Gábor és neje, Bábás Irén so. norwalki lakosok. RENDELJE MEG MAGANAK A REFORMÁTUSOK LAPJÁT! KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE ÉRDEKES S TANULSÁGOS OLVASMÁNYOK. Chiniquy; — A pap, nő és gyóntatószék .85 Chiniquy; -— 50 év a rom. cath. egyházban, 3 kötet ára 2.26 Knorr; — Magyar általános levelező diszkiadás, nagy kötet, 2.00 Magyar német és német magyar szótár, kötve 1.50 Péter Mihály gálszécsi ref. lelkész: — Lonyai Mihály, tört. tanulmány .75 Magyar-német és német magyar levelező kötetlen .60 Az Amerikai Ref. Egyház Története, képekkel .25 Az Amerikai Ref. Egyház Törvény- könyve .25 Utazás a Csillagok birodalmában két predikáczio .15 Angol-magyar Ref. katekizmus .20 Fülöp: — Ref. Nagy Katekizmus, kötve .20 Ima és gyászbeszéd .10 Meghalt a Király. Ima éa pffed. .10 A naini özvegy és fia Ima éa gyászbeszéd. .10 Jubileumi ima és szent beszéd. .10 Templomszentelési ima és pred. .10 BIBLIÁK, — IMAKÖNYVEK, TRACTÁTUSOK: — Fördős: Buzgoság szárnyai .30 Lelki Próba, elmélkedések és imádságok díszes kötésben, és finom papíron .90 Miért vagyok én Protestáns .12 Zengő érez, — vallásos regény 1.25 Pierson: Müller György 1.50 Raffay: Nemes ösvényen, ifjúsági szép könyv, kötve 1.25 Fénysugarak, — magyar gyermekek számára való szép képes könyv, kötve 1.25 Isten nélkül Istennel .1# A hitetlen tragédiája .05 Hogyan lett egy social keresztyénné. .10 Miért legyen ön Protestáns .05 Szűz .Mária tisztelete. .01 Hozsánna, amerikai szöveg kiadás, (kóta nélkül) nagyobb mennyiségnél ár engedmény .30 Horváth Sámuel: — Bibliai Tanítások .50 Harsányi Pál: — A gyomai ref. egyház száz éves története .50 VASÁRNAPI KÖNYVTÁR FÜZETEI. Egy egy füzet ára csupán 10 cent. Müveltető és tanulságos szép olvasmányok, —népies modorban megírva. Péru elfoglalása és az Inkák pusztulása. Nansen Utazása lábszánkon. Csontos Szigfried. ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS SZÉPIRODALMI MÜVEK: — Legszebb magyar mesekönyv -25 Az Arany, regény 3 kötetben, ára együtt 2.00 Utoirat a Nemzeti könyvhöz .35 Révi Sándor: — Költemények .50 Péterfy K: — A Jezsuiták. -85 A Szomszédok, — regény 2 kis kőt. .50 Kávé nénikék. vig regény .60 Varga J. — Babonák könyve .50 Bocskay B. — A Jezsuiták története, 6 kötetben. A 4-ik kötet hiányzik, — de a hiány nem okoz értelmi zavart. A meglevő 5 kötet ára 1.75 Vörös Dániel, humoros regény, haszn. péld. _ .75 Ar Elzárt, regény 3 kötetben 1.25 Városy: — Gyémánt a homokban .75 Városy: — Apák bűne, két köt. kötve 1.50 Hogy tanuljunk idegen nyelvet? .25 AM. MAGY. REFORMÁTUSOK LAPJA-