Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-01-08 / 2. szám

6

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

szeresen megnőtt. A völgy körül emelkedő magaslatokat egytől-egyig tarka sáti’ak s nyüzsgő embertömegek lepték el.

Faustina tisztán látta, hogy az egész ország népáradata valami nagy ünnepet ülni sereglett Jeruzsálembe. A meszszebbre valók már megérdeztek s felütötték sátorfájukat. A város tőszomszédságában lakók pedig még útban voltak. A hegyormokról mindenünnen látni őket, mint fehér ruták tömegét, ünnepi öröm végtelen áradatát.

Az öregasszony sokáig elnézte a közelgő embersereget s a sátrak hosszú sorát. Aztán igy szólt a mellette nyargaló rómaihoz:

—Sulpicius, úgy látszik, az egész népnek Jerusá- lembe kellett sereglenie.

—Valóban úgy van — felelt a római, a kit Tiberius szemelt ki Faustina kíséretéül, mert több évig élt Júdeábán. A nagy tavaszi ünnepet ülik meg s ilyenkor az emberek apraja-nagyja egytől egyig Jeruzsálembe vonul.

Faustina elgondolkodott egy pillanatra—örülök rajta, hogy ezen a napon jöttünk e városba, a mikor ünnepelni kezd a nép — mindta. — Ez nem jelenthet egyebet, mint bogy az istenek oltalmaznak az útunkban Mit gondolsz: a názáreti próféta is eljött Jeruzsálembe részt venni az ünnepségen?

—Azt hiszem — mondá a római. — Alkalmasint itt lesz a városban. Igazán az istenek rendelték igy. Bármily jó karban s erőben vagy is, mégis boldognak vallhatod magadat, hogy nem kell megtenned a hosszú, fárasztó utat föl Galileába.

Azzal odalovagolt egy pár utashoz, a kik éppen elhaladtak melléttök s megkérdezte tőlük: mit gondolnak, Jeruzsálemben lesz-e a názáreti próféta?

—Ilyenkor minden évben ott láttuk — felelt az egyik utas. — Bizonyosan eljött az idén is, mert kegyes és igaz ember.

Egy asszony kinyújtott karjával a város keleti részén emelkedő magaslatra mutatott:

—Látod annak a hegynek az olajfával borított lejtőjét? Ott szoktak sátort ütni a galileaiak. Ott legbiztosabban megtudhatod: itt van e az, a kit keressz ?

Tovább haladtak a völgy mélyébe levezető úton, azután fölfelé nyargaltak a városnak tartva, a Sión hegyére. Végre odaérve, Faustina átlovagolt kíséretével a kapu boltozata alatt. Emberektől nyüzsgő, szűk utczákba ért. Szinte lehetetlennek látszott keresztülhatolni a városon- Lépten-nyomon meg kellett állmok a lovasoknak. Hasztalan akartak utat törni a rabszolgák meg a katonák. A sürü emberáradat csak hömpölygőit tova feltartóztathatlanul.

—A római utczák bizony csak csendes mulató-kertek ezekhez az utczákhoz képest — mondta az öregasszony a mellette léptető Sulpiciusnak.

Ez csakhamar belátta, hogy szinte leküzdhetetlen akadályok állják út jókat.

—E zsúfolt utzóákban szinte könynyebb gyalogolni, mint lóháton — mondta. — Ha nem vagy nagyon fáradt, azt ajánlanám, menjünk gyalogszerrel a helytartó palotájába. Ott talán megtudhatjuk, itt van-e az,

a kit keresünk? Messze van, igaz, de lóháton bizony éjfélre se érünk oda.

Faustina nyomban ráállt. Leszállóit a lováról s egy rabszolga őrizetére bízta. Aztán amúgy gyalogszer- rel indultak neki a városnak.

így sokkal könnyebben boldogultak- Elég hamar eljutottak a város kellő közepébe és Sulpicius egy se szűk, se széles utczát mutatott Faustinának, a mely nem volt messze tőlük.

—Nézd csak Faustina, ha azt az utczát elérjük, nemsokára czélnál leszünk. Egyenesen elvezet a szállásunkra.

De éppen akkor merült fel előttük a legnagyobb akadály, midőn ebbe az utczába be akartak kanyarodni.

Az történt, hogy épp abban a pillanatban, mikor Faustina odaért a hely tartó palotájától az igazság kapujához, meg a Golgotára vivő utczába, azon egy foglyot kisértek, hogy keresztrefeszitsék.

Vad suhanczok rohantak előtte, látni akarván a kivégzését. Erőnek erejével utat törtek maguknak, elragadtatva nyújtogatták karjukat a magasba s érthetetlen üvöltésben törtek ki azon való örömükben, hogy nem mindennapi látnivalóban lesz részök.

Nyomukban egy sereg ember lépdelt hosszú köpenyben, úgy látszott, a város előkelői. Mögöttük asz- szonyok, közülök soknak könnytől ázott az arcza. Egy sereg szegény és béna is iparkodott előre, nagy kiabálva, hogy szinte megsiketült bele az ember.

—Óh Isten! — kiáltották — mentsd meg! Küdd el az angyalodat és szabadítsd meg! Küldj segítséget neki végső szükségében!

Hátul léptetett egy pár római közkatona magas paripákon. Arra vigyáztak, hogy a néptömegből senki ne rohanhasson oda a fogolyhoz s meg ne szöktethesse.

Mindjárt mögöttük lépdeltek a pribékek, vezetve a keresztre Ítéltet. Nagy, nehéz fakeresztet tettek a vállára; el se bírta. Súlya alatt földig görnyedt az egész teste. A fejét annyira lehajtotta, hogy látni se lehetett arczát.

Faustina az utcza torkolatánál állott s elnézte a halálraszánt nehéz útját. Amulva vette észre rajta a biborköpenyt s a fején a töviskoszorút.

—Ki ez ? — kérdezte.

—Császárrá akart enni — felelt valaki azok közül, a kik körűié álltak.

—így hát nem is valami kívánatos dologért kell halállal lakolnia — mondta szomorúan az öregasszony.

Az elitéit meg-megtántorodott a kereszt alatt. Mind lassabban vánszorgott előre. A pribékek hát kötelet kötöttek a derekára s elkezdték vele ránczigálni, hogy jobban igyekezzék. Ám a mint egyet rántottak rajta, elbukott s ott maradt a ftildön, hátán a kereszt.

Lett erre nagy kavarodás. A római lovaskatonáknak ugyancsak meg kellett fesziteniök az erejöket, hogy visszatarthassák a csőcseléket. Még kardot is rántották egy-két előrenyomult s az elesettet fölemelni igyekvő asszonyra. A poroszlók ütötték, lökdösték a halálraítéltet, hogy keljen fel, de nem birt a kereszt miatt. Végre is néhányan közülök megfogták a keresztet, hogy leemeljék róla.