Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-02-26 / 9. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. BEAVER FALLS, PA. Lelkész: Nt. Dézsy G. Károly. Keresztelés. Febr. 13-án kereszteltetett meg templomunkban Dézsy G- Károly ref lelkész, Debrecen Hajdú m. és Schmidt Erzsébet, Gyönk Tolna m. kisleánykájuk Ilona és Erzsébet ne­vekre. A keresztelést Nt. Gerenday László youngstowni lelkész végezte. Keresztszülők: Prékop István és ne­je Fimistál Ilona beaver falisi lako­sok. Úrvacsora. Megtérítettük az Ur szent aszta­lát ez évben először félböjti szent áldozásra, melyhez bűnbánó lélekkel járultak a szomjúhozó hivek. A ke­nyeret és bort Ilardócz Lajos és ne­je adományozták- A persely $24.70 volt. PERTH AMBOY, N. J. Lelkész: Nt. Dr- Nánássy Lajos. Temetések. Három temetést végzett a múlt héten a lelkész: temette a Csótról, Gőmőrmegyéből 3 hónappal ezelőtt kivándorolt Csorba Irmát, aki 22 é- ves korában sorvadásban hunyt el; a Kis Tárkányon, Zemplén megyé­ben született 51 éves Pallay Pálné, aki 3 évi kinos betegeskedés után költözött el. Továbbá a Szabad Já­nos és neje 2 éves leányát, Irént­A múlt vasárnapi vihar változáso­kat idézett elő egyház munkáiban. Mivel az utak járhatatlanok voltak s a második böjti kommunióban csak 6 egyén részesülhetett, a jövő vasár­nap reggel folytatólag ki lesz szol­gáltatva a szent vacsora. A vihar miatt elmaradt a férfiak részére tervezett felolvasó estély is, ami március 5-én lesz megtartva. Február 27-én este a nők és leányok részére lesz előadás. A Kongresszus Határozatait elfo­gadta a presbitérium. Befizeti a 10- 10 cent fijat egyháztagonként; 10 dollárral hozzá járul a jegyzőkönyv kiadásához, ha 10 nél több példányt kap az egyház és helyesli a jótékony ság központi kezelését s lépéseket tesz abban az irányban, hogy min­den egyháztag 5 dollárt áldozzák é célra. A Harang a keasbeyi imaházba megérkezett. A toronyépités kezde­tét veszi, mihelyt jobb időjárás lesz- A harang 800 fontos. Az Énekkar nagy munkában van. A helyi episzkopális énekkarral együtt a Maunder által irt s 35 per­cig tartó “Penitence, Pardon and Peace” cimii bűnbánati émekmtivet adják elő virágvasárnap este az e- piszkopális templomban, nagycsütőr tőkőn este pedig a két énekkar a mi templomunkban. A próbák szerdán és szombaton este tartatnak. PITTOCK, PA. Lelkész: Tiszt. Krivulka Károly. Nagy szomorúság érte Győri Sán­dor kedves családját Pittockon, mi­dőn alig négy hónapot élt kis fiacs­káját Sándorkát elragadta a könyör­telen halál hideg kezével. A teme­tést Tiszteletes Krivulka Károly helybeli lelkész végezte, ki megható szavakban búcsúztatta el a kis Sán­dorkát fájdalommal telt szivii-szü- leitől, testvéreitől és nagyszámú ro­konoktól, ismerősöktől. Istennek sze- retete vegye magához az ártatlan kisgyermek lelkét. Egyházi életünk. Egyházunk úgy anyagiakban, mint erkölcsiekben a mérleg közép fokán áll. Az egyház elöljárósága mindent megtesz, hogy minél szebbé és jobbá tehessék az egyházi életet, és egy páran keresztyénekhez illő módon látogatják a templomot- Pittocki ma­gyar reformátusok, igyekezetek mindnyájan a szeretet zászlója alá sorakozni,hogy senki sem legyen köz tetek hátul járó, hanem elöljáró a krisztusi szeretetben és békesség­ben. JAS. B. SMITH virágüzlete­536 5th Ave. McKEESPORT, Pa. YOUNGSTOWN, O. Lelkész: Nt. Gerenday László. Temetés. Nagy gyász érte Molnár Ferenc és neje, Deák Erzsébet nilesi buzgó házaspárt. A könyörtelen halál elra­gadta tőlük 3 és fél hónapos Gyula és János nevű fiacskájukat. A kis halottat vasárnap d- u. helyeztük ö- rök nyugalomra nagy részvét mellett BROWNSVILLE, PA. Lelkész: Nt. Székely Sándor. Keresztelések. Star Junction, Pa. Szarvas Imre balajti (Borsod m) és Boro Zsuzsán na dévényi (Borsod m.) illetőségű szülők leánya Zsuzsánna nevet nyert Keresztszülők lettek: Banu János és neje szül. Ónodi Mária star junctioni lakosok. Maxwell, Pa. Lankey János szen- tistvánbakíjai (Abauj-Torna m.) és Harangozó Erzsébet gyulaji (Tolna m.) származású házastársak fia Fe- rencz nevet kapott. Keresztszülők: Ilkó János és neje szül- Horváth Jo­hanna maxwelli lakosok. Választás. A Brownsvillei, Pa. Magyar Re­formátus Betegsegélyző és Egyházi Egylet tisztviselői az 1921-ik évre a következők: Székely Sándor, lelkész, diszelnök, Rőczey István, elnök, Danes János, alelnök, Húsz Sándor, pénztárnok, Jobbágy János, titkár, Tömöl Andor, Jegyző, Szabó Imre, pénztári titkár, Sziics Lajos, pénz­tári ellenőr, Kotán István, Ádám La­jos és Bollo István, számvizsgáló bi­zottsági tagok, Béres József, gazda és zászlótartó, Bencs János, ajtóőr, Szabó Dániel.Terpo György és Danes János beteglátogatók, akik a szoká­sos hivatali esküt a lelkész, mint ko­relnök előtt tették be. Az egylet múlt évi összes bevétele volt 1131 do1!ár és 15 cent. kiadása 617 dollár, s igy a maradvány 61-1 dollár és 15 cent. Takarékbetélen van elhelyezve 335 dollár és 65 cent. ösz- szes készpénz vagyon: 849 dollár és 80 cent­POLKE FERENC ES FIA § BALZSAMOZÓK ÉS TEMETÉSRENDEZŐK. | 773 State St. f BRIDGEPORT, CONN.* $ Fiók-iroda: * 409 Hancock Ave. | Női segédlet | Telephone Connection $ * * £**********#*******************************1 * * * * * Daytoni Magyarok Bankja. Elfogad betéteket melyre kamatot fizet. Pénzét felmondás nélkül vissza fizeti. Pénzt küld az ó hazába mérsékelt ár mellett. Hajójegyeket elad az összes vonalakra eredet árban. Hozzá tartozóit kihozatja és a szüksége« iratokat elkészíti mérsékelt árért. Bankunkhoz bizalommal fordulhatnak a honfitársak, mert ügyüket lelkiismeretesen intézzük el. Till City Trust & Savings Bank, Dayton, Ohio. 3rd and Broadway. 3rd and Maia. t * * * * * * * * * * * HHWHt 4********************** *****************

Next

/
Thumbnails
Contents