Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-02-26 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 Adomány. Csáki József, a Brownsvillei Református Egyház pénztárnoka egy darab 50 dolláros Liberty Bondot a- jándékozott az egyháznak. A szép tett önmagában hordja dicséretét. Ha minél többen követnél: e példát, a gyülekezet minél előbb tehermentesíthetné a templomot és a parók- hiát. Magyar Ház-mozgalom. Régen érzett hiányt akar pótolni a Verhovay Segélyegylet 43-ik fiókja, a Brownsvillei Református Beteg segélyzőegylet és a Brownsvillei Magyar Ifjúsági önképzőkör, amely testületek vállvetve azon igyekeznek, hogy a magyarságnak Browns- villeben egy otthona, hajléka legyen, ahol mig egyfelől önmagát művelheti, másfelől elszórakozhatik, eltársaloghat. A terv kivitelére és megvalósítására egy közös bizottság küldetett ki, amelynek tagjaivá a következők lettek: Tömöl Andor, Fejes István és Bökönyi Miklós, a Verhovay Segélyegylet részéről, Székely Sándor lelkész, Húsz Sándor és Varga András a Ref- Betegsegélyző Egylet részéről, Tímár János, Ná- hory Sándor és Béres Ferencz a Bányász Betegsegélyző Egylet részéről s Kovács Sándor, Szuperák Sándor és Horváth Mihály a Magyar Ifjúsági önképzőkör részéről. CLEVELAND, 0. PREZSB. EGYH. Lelkész: — Nt. Kish Gyula. Esti IskolaEgyházunk kebelében levő angol esti iskola uj tanfolyamot kezd. Beiratkozni lehet minden kedden és csütörtökön este. A tanítás ingyenes. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni milyen fontos az angol nyelv ismerete azok részére, akik ebben az országban élnek és itt akarnak bol-' dogulri. A legjobb befektetés minden férfiúnak és nőnek az az idő, amit arra szán, hogy megtanulja az ansrol nyelvet. Egyházunk esti iskoláiéban szivesenlátunk mindenkit, valláskülömbség nélkül. A tanítást erre a czélra kéozett tanítónő végzi. Tanulj unk angolul! Vasárnapi iskolánkEzen egyházi munkánk életében az év első hónapia szép eredményeket hozott. Vasárnapi iskolánk ebben a hónapban úgyszólván megkétszereződött. Decz. hó végén kimutatásunkon szerepelt 83 gyérnek s egy hónán múlva több mint százötven volt beiratkozva. Január utolsó vasárnapján száznegvvenhatan voltunk a vasárnapi iskolában, s egy vasárnap sem voltunk kevesebben mint százan- Az idén el akarjuk érni a kétszázat, és minden fiú és minden lány lelkesedik a vasárnapi iskolánkért. Énekkar. Énekkaraink újjászerveződött s mindjárt munkához is látott- Az é- nekkar elnöke egyházunk egyik derék alapitó tagja s volt gondnoka, Tóth József, ki egyúttal karmester is. Az énekkart az egyház lelkésze Kish Gyula tanítja. Ezen szervezetbe is szívesen látunk nőket és férfiakat (énekkarunk vegyeskar.) AKRON, O. Az Akrónban megjelenő, kitünően szerkesztett AKROMI HÍRLAPBAN olvassuk a Nt. Tóth Sándor clevelandi lelkipásztor ottani látogatásával kapcsolatban az alábbi tudósítást és leírást: Az akroni magyar ref. egyháznak kedves és érdekes vendége volt vasárnap- Tóth Sándor clevelandi ref. lelkész prédikált a templomban. Látogatásának — egyéni kvalitásán kívül — az adott jelentőséget, hogy most tért vissza Magyarországról és a magyar ref. egyházak üzenetét hozta magával. Nt. Tóth Sándor beszámolt arról, amit magyar földön tapasztalt. Nézete szerint a magyar erkölcsök teljesen leromlottak s a szivekben ma smes bünbánat. Az emberek elfordul tak az Istentől és egyházaiktól. Egy 18,000 lelket számláló ref. gyülekezetben alig 200 a templomjáró em- zh so i[3^p3U8^0Apoi[p Tc<3rd y -asq egyházak elszegényedtek. Magyaron szágot már csak az mentheti meg,— mondotta Tóth Sámdor — ha a nép visszatér az Istenhez, ha erkölcsös, vallásos, munkás életet fog élni. A magyarországi ref. papság egy kis csoportja teljesen tisztán Ítél és már munkában van. A magyar ref. egyház megerősödését fogja ez eredményezni és ezzel együtt a magyar nemzeti élet felzsendülését. Ennek a csoportnak már sajtója is van: a “Reformáció.” Nt. Tóth Sándor bölcs, erős, vallásos és nemzeti érzéssel elmondott beszéde óriási hatást tett a hívekre(Mindenkor örülünk annak, ha a világi sajtó ily érdeklődéssel és nyilván valóan meleg rokonszenvvel kiséri figyelemmel egyházaink és lelkészeink működését! Szerk.) HOMESTEAD, PA. Egyháztanácsi gyűlés. Homestead és vid. egyházunk e- lőlj árosága Febr. hó 1-ső vasárnapján a d. e. ist. tiszt, végeztével tartotta meg ez évben az első gyűlést, melyre az uj elöljáróság tagjai majd nem teljes számban megjelentek- Ä gyűlés egymásután letárgyalta, és pedig példás hittestvéri megértéssel az előkerült egyházi ügyeket, örömmel hallgatták meg a lelkész és a delegátus jelentését a Pittsburghban Jan. 4-én végbement nagy ref. Con- gressus lefolyásáról, az ott történt nagy horderejű határozatokról, és gyülekezetünk részéről készséggel csatlakozunk az egyetemes ref. egy- há zi szervezethez. Az egyh. tanács azonnal ki is utalta a megállapított befizetési járulékot, mely 184 egyháztagunk után évi 18.40 cent, — továbbá a congressusi jegyzőkönyv kinyomatásáért esedékes 10.00- A jótékonysági alap összehozására a- jánlott 5—5 dollárnyi járulék elvállalásé felett végleges határozat nem hozatott. Az egyházi lelkészi és pénztárnoki jelentések 500 pld. ban ki- nyomattatni határoztattak,hogy gyű lekezetünknek minden egyes tagja olvashassa és tanulmányozhassa az egyház múlt évi előhaladásának a- datait. Az egyh. tagsági elmaradt múlt évi járulékok ügyében való eljárásra Medve György és Timko József buzgó egyh. tanácsosok kérettek fel. A templomunkat vasárnap délutánonként használó luth. atyafiak megkéretnek, hogy a templom használatért évente 150 dollárt szíveskedjenek ezután fizetni- Több kisebb fontosságú ügy megbeszélése 1 ők lárta. Dr. Richter Hatásos Családi Gyógyszere A Pain-Expellert több mint 50 esztendeje használják csaknem a világ minden országaiban. Köszvényes fájdalmakra, neuralgiánál, bénulásoknál, meg- rándulásoknál a z izmok megerőltetésénél, hülések gyors gyógyulásánál megbecsülhetetlen segítség a családnak ez a régi barátja. Minden gyógyszer- jj tár elad Pain-Expellert csak győződjön meg róla, hogy olyat adnak, amelyen rajta van a “Horgony,” védjegy. Utasítson vissza minden más fajtát, mint utánzatot és hamisítványt. Ö F. AU. RICHTER & C0., 3rd Ave. & 35th St., Brooklyn, New York