Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-01-08 / 2. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Viszontlátás. Évekkel ezelőtt Fejér Károllyal megérkeztünk a new yorki kikötőbe. Itt sóvárgó szemekkel néztünk az után a suhanc zsidó fiú után, ki fajához hűen elvitte örökre a neki kölcsön adott két dollár és ötven centünket s a vereshagymáért tőlünk elcserélt nagy darab sonkánkat- Az éjjel még azon a nagy fekete hajón kellett hálnunk, amelyen megérkeztünk. Másnap elvittek bennünket arra az álomszerű helyre, mit Castle-Guard- nak neveznek. Itt mindenikünknek egy papirskatulyát nyomtak a kezébe s azzal mentünk, illetve vittek tovább utunkban. A papirskatulya tartalma néhány ropogós, édes sütemény, pár alma s szivarból állott; a legvadabb kombináció, mit magyar s még deák gyomor is valaha bevett. Estére kelvén ismét egy hajó fényesen berendezett korzóján találtuk magunkat. Épen a jegyeinket vizsgálták s ilyenkor rendesen a kezünkben szorongattuk Csiky Lajos (hires debreceni theologiai tanár s egyházi iró) német és angol nyelvű ajánló leveleit, miket senki sem akart megértni. örömünk csakhamar szomorúságra fordult, amikor mint az elitélteket elvezettek bennünket a hajó egy olyan részébe, ahol öt eleven medve, pár néger cipőpucoló s mi ketten voltunk az u- tasok. Mégis csak haszna volt az ajánló levélnek, — gondoltam. A medvék megvoltak láncolva s mi szabadon voltunk s azok egész éjjel ordítottak mig mi halkan beszélgettünk s vártuk mind ennek a végét. Azon ruhástul feküdtünk a kemény padlón mi kanakai mis- sionáriusok. Pár év múlva nagyot változott minden. Most puha pázsitos zsenge földön találtam fel magamat- A nyiladozó tavasz itt csicsirikelt, illatozott s álmodozott körülöttem. Egy nagy könyvet magam elé tolva odakerültem az ölébe. Olvastam...... de nem a magam elé tett könyvből, hanem mindenből; hiszen volt elég, mit olvasni. Az elhagyott hazámból, a tavaszból, sorsomból stb.-..stb.... hiszen gondolatom egy értékes gondolat volt és magam sem tehettem róla. Túlságosan új, izgató, felette örvendeztető s mélyen leverő volt lelkemben minden érzelem, mit helyzetem abból kiváltott. Valami változatosra s figyelem elterelőre volt irtózatosan szükségem. Ráadásul még Fejér Károly barátomat is elvesztettem t. i. őt eltávozni segítettem a veszedelemből ....Magam madadtam-.... Házigazdámnak volt egy hat éves kis lánya: Erzsiké. Fejér Károly hagyta őt rám örökségbe, mert ő is ott lakott. Ezzel a hófehér lelkű, piros képű, játszó kis leánykával gyógyitgattuk a beteg honfiúi lelkünket Talán semmi és senki más nem lett volna képes enyhíteni bánatunkat annyira, mint egy ártatlan gyermeki lélek társasága. Szüleinek is ő volt szemefénye. Tizenegy év telt el azóta a vég nélkül való időből, amikor rövid pár nappal ezelőtt egy ágy mellett kellett megállanom, amely nem volt épen beteg ágy, de annak szoktuk nevezni. Abban magam eőtt láttam újra Erzsikét, két magyar honfiú egykori kis játszótársát s egyedüli vigasztalóját- A fiatal asszony szemei nem sokáig birták maguk 't fenn a száraz földön, hanem mihamar lemerültek a könny árjába. A házban a két keresztszülőn kívül senki sem volt jelen, mikor újszülött kisdedét a Jézus szent keresztségében részesítettük. Férj, anyós, após s rokonok mind távol a saját világukban, bár testileg a közelben voltak. Az édes anya nyukszik valahol amerikai hantok alatt. Az édes apa új és más oltárt állított fel s azon áldozik s áldoztatik meg ... porrá és hamuvá.... Mint ahogy magunkra hagyattunk mi egykor bánatos honfiak, úgy magára hagyattatott most szegény Erzsiké...-. Nem kötelességemmé vált-e nekem mostan vigasztalni egy olyan lényt, ki hasonló állapotban megvigasztalt engem egykor? Imádkozom azért az árvák és elhagyatottak megvigasztalójához, az Égben lakó igazzághoz, hogy jóságával árassza el ezt a jó lelket.... Erzsikét. Kovács János békevári ref. lelkészA reformátusok nagy gyűlése. Valamelyik óhazai lapban olvastam, hogy a romai kathólikus nagy gyűlést, a melyen számosán vettek részt, seregszemlének nevezték el. Ilyen seregszemlére szüksége van a protestántizmusnak is, hogy meg ismerje a maga erejét, számot vessen azokkal a képességekkel, amelyek a mai viszonyok között lehetővé teszik, hogy nagy feladatait igazán megoldhassa. Mi amerikai magyar reformátusok, bármilyen csekély, parányi részét képezzük is a protestántizmusnak, érezzük, hogy végre- valahára itt van az ideje annak, hogy ne azokat keressük, amik szét választanak, hanem azokat, amik egyesíteni tudnak a nagy harcnak a megharcolására. Reánk igen nagy feladatok várakoznak. Ezeket a feladatokat nem lehet másként megoldani, mint egyesült erővel. Az volna a legszomorubb dolog, ha ezt még ma sem tudnánk megérteni s kicsinyes s talán személyes okok miatt elmulasztanánk azt az alkalmat, amelyet áron is meg kellene vásárolnunk. Én teljes hittel és bizalommal vagyok az iránt, hogy a magyar reformátusok megértik az idők jelét és amint egy világi testvérem írja, összejönnek Pittsburghba az uj esztendő kezdetén temetésre és teremtésre, Azok az egyszerű levelek, amelyek hozzám érkeztek olyan helyekről, ahol nincs szervezett egyházi élet. olyan helyekről, ahol nincsennek még szentszolgálatok sem: meggyőznek arról, hogy az időpontot erre a gyűlésre helyesen választottuk meg. Ez az a lélektani pillanat, amikor a magyarországi egyház fenhatósága a- latt álló egyházak jövendő sorsa eldől, hogy a teljes megértés jöjjön létre azokkal az egyházakkal, amelyek eddig is amerikai egyházi fenhatóság alatt voltak. E- reznie kell minden komolyan gondolkozó testvéremnek, hogy szükségünk van valami olyan szervezetre, ösz- szekötő kapocsra, amely az együtt munkálkodásnak a legerősebb biztosítéka. Ennek a szervezetnek a megalakítása akkor időszerű, amikor az az egyedüli szervezet,
