Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-12-18 / 51. szám

4 AMERIKAI MAGVAK REFORMÁTUSOK LAPJA. A nagy gyűlés iránt, amely Január 4-ére van ösz- szehiva Pittsburghba, a legszélesebb körben nyilvánul meg a legélénkebb érdeklődés. Szükséges is, hogy az amerikai magyar reformá­tus egyházak nagy többsége képviseltesse magát ezen a gyűlésen. Ne sajnálja egyetlen egyház se a lelkészé­nek és világi képviselőjének a költségeit. Isten akarata az, hogy ez a nagy gyűlés végre valahára egyesitse s egy közös munkára lelkesítse a magyar reformátussá- got. Ennek az egységes munkálkodásnak kell lennie annak az erőforrásnak, amelyből nem csak mi menthe­tünk erőt, hanem a mi egységünk lelkesitőleg hathat a magyarországi református egyházra is. Végtelenül téved az, aki azt hiszi, hogy most, a- megvaltozott viszonyok között elég, ha a régi csapáso­kon járunk! Nem elég! Több életet, fokozottabb tevékenységet kell belevinnünk munkálkodásunkba. Fokozottabb erő­vel kell keresnünk Istennek országát és annak igazsá­gát! Miután az uj esztendő kezdete a legalkalmasabb idő pont arra, hogy uj mesgyék szántását kezdjük meg: azért hívtuk ezt a nagy gyűlést az uj esztendő elejére, ünnepek után a legalkalmasabb az idő arra, hogy el­mélkedéseink nagy gondolatainknak a megvitatása, uj szivet és uj lelket teremtsen bennünk, Összegyiiléke- zésünk bizonyság a mellett, hogy valóban ott voltunk Bethlehemben s megláttuk a csillagot és hallottuk az angyalok énekét. Nem volna helyes elodáznunk a nagy gyűlést! Nincs miért várnunk egy magyarországi kiküldöttre. Akárki lenne is ez a kiküldött, ami különlges dolgain­kat nem tudná megérteni s azoknak az elintézsébe tény­leges részt nem vehetne. Magunkon kell magunknak segíteni, ha azt akarjuk, hogy Isten segedelmét meg­nyerjük. A gyűlésre, amelynek a tárgy sokasága miatt két napos gyűlésnek kell lennie, a következő programot ál­lapítottuk meg, több lelkésztársunk véleményének a kikérése után. E tárgysorozat szerint a gyűlés a jelzett napon d. e. 9 órakor kezdődik, a pittsburghi egyház templo­mában tartandó Istentisztelettel s az egyes tárgyak igy következnek egymásután: 1 Istentisztelet. Úrvacsora. 2 A gyűlés megnyitása. Igazolás. Megalakulás. 3 Uj szervezetünk. 4 Közös liturgia. 5 Jövendő feladataink a gyülekezetben. 6 Sajtóügy. 7 Jótékonysági szervezkedés. Árvaházunk. 8 Felsőbb nevelésügy. 9 Vesárnapi iskola. 10 Magyar nevelés. 11 Ifjúsági gondozás. 12 Egyházak és egyletek. Minden pentnak külön előadója lesz s reméljük, hogy legközelebb már az előadók neveit is közölhetjük a nagy közönséggel. “A békeségnek Istene szenteljen meg titeket mind- nestől, és a ti egész valótok, mind lelketek mind teste­tek őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljöve­telére.” (II. Thes. 5:23.) A magyarországi ref. egyház fennhatósága alá tartozott és a Convent által kormányzott u. n. csatla­kozott egyházaknak lelkészei körében az utóbbi idők­ben mind erősebben nyilvánult meg az az óhaj, hogy részben saját függő és rendezetlen helyzetjüknek va­lamilyen iránnyban való eldöntése, részben pedig a más denominácziok körébe tartozó, többi magyar ref. egy­házak közötti testvéries és megértő viszony létsitése czéljából egy közös conferenczia, vagy egyet, magyar ref. nagy gyűlés hivattatnék egybe, a melyen megje­lennének a gyülekezetek lelkészi és valági küldöttei. A conferencziát már ez év ősszén reméllették meg­tarthatni azok, kik annak megtartása ügyében eddig is agitáltak, — azonban el kellett azt halasztani a miatt, hogy sem otthonról nem jött ki az Ígért conventi kül­dött, sem pedig az itteni egyházi, illetve missioi főha­tóságokkal nem sikerült eddigelé a csati, egyházmegyék elnökségeinek valami kielégítő és megnyugtató megál­lapodásokra eljutniok, a melyeknek alapjára helyezhet­ték volna el ezen gyülekezeteknek a jövendőjét. Bár sem egyik, sem másik tekintetben újabb for­dulatok nem adták elő magukat, — mindazonáltal az ügy mozgatói elhatározták azt, hogy kijönnek a nyil­vánosság elé a magyar ref. ngy gyűlés megtartásának eszméjével. Ennek megfelelőleg Nt. Kalassay Sándor pitts- burgí ref. lelkész, — Ttr. Nánássy Lajos perthamboyi ref. lelkész, — Horváth Sámuel loraini ref. lelkész, — Bogár Lajos toledoi ref. lelkész és Dikovics János theol. tanár 1921 Jan. 4-ének reggeli 9 órájára ref. nagy gyű­lésre hívják össze az amerikai magyar ref. gyülekeze­tek lelkészeit és képviselőit. / Sem a meghívóban, sem a gyűlésről Írott czikkben, mit fenntebb közlünk, nincs körvonalozva a gyűlés tar­tásának czélja, programmja. A meghívó erre vonatko­zólag csak ennyit mond: “Oly sok és nehéz feladatnak a megvalósítása vá­rakozik reánk, hogy azokat tovább halasztani nem vol­na okos dolog.” A REFORMÁÁUSOK LAPJA egyetért a gyűlés összehívóinak jó szándékaival és kijelenté seivel, hogy az amerikai magyar reformátusság előtt sok és nehéz feladatnak a megvalósítása áll és azokat elhalasztani nem volna okos dolog. Aggodalmaink vannak azonban abban a tekintet­ben, hogy vájjon helyesen választották é meg az idő­pontot és alkalmat e gyűlés megtartására azok, a kik annak összehívását és megtartásának felelősségét ma­gukra vették? Nagy kérdés, hogy vájjon lehet é sikere egy ilyen, minden külső tekintélyt nélkülöző gyűlésnek AKKOR, a mikor még sehol nem látunk magunk körül kitisztult | POLKE FERENC ES FIA í BALZSAMOZÓK ÉS TEMETÉSRENDEZŐK. * 773 State St. BRIDGEPORT, CONN.* «lg Fiók-iroda: * 409 Hancock Ave. % Női segédlet | Telephone Connection * •P * £***************************^************** * * * * id. Kalassay Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents