Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-11-20 / 47. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3

Nehány szó a ref. árva ház ügyéhez.

Irta.: — Farkas József a detroiti, Mich. 35 o. jegyzője.

(Amerikai magyar egyházi életünknek egyik ismert alakja, a buzgoságban és lelkesedésben példaképen elölj áró Farkas József derék hittestvérünk, ki a detroiti ref. egyháznak is mindenek által tisztelt algondnoka,— küldte be hozzánk ezen figyelemre méltó czikket, melyre ez utón is felhívjuk lapunk összes olvasóinak figyelmét. Vajha minél többen akadnának Egyesületünk tagjai és gyülekezeteink vezető világi egyénei között, a kik hasonló lelkesedéssel megirott közleményekkel keresnék fel a Reformátusok Lapját. Szerk.)

Azzal' kezdem ezt a czikket, melynek megírását már rég megígértem a mi szép egyházi lapunk szerkesztőjének, — hogy legelsőben is felteszem a kérdést: — Van é Szükségünk magyar református Árvaházra A- merikában?

Aztán a 2-ik kérdésem ez:

Ha elismerjük, hogy igenis van szükség ilyen* intézményre, akkor MIT KELL TENNÜNK, hogy ez az intézmény mihamarabb létesüljön és működésbe hozassák közöttünk?

A mi az első kérdést illeti,_azt hiszem e tekintetben mindnyájan amerikai magyar reformátusok egyformán érzünk. Igenis van szükség egy magyar ref. Árvaházra Amerikában/

Jól tudjuk mindannyian, kik ismerősök vagyunk egyházi életünk negyedszázados múltjával, — hogy e nemes eszmének megvalósítása minden időben foglalkoztatta első sorban gyülekezeteink lelkipásztorait, másodsorban Egyesületünk vezetőségeit és nagy gyűléseit.

Emlékezünk arra mindannyian, hogy 16 esztendővel ezelőtt, kapcsolatban Egyesületünk fennállásának tiz éves jubileumával, a Trenton N. J. ben tartott Con- vencziö, 1906 Oct. 17-én határozatilag kimondotta Nt. Nánássy Lajos lelkész Ur megokolt indítványára, hogy magáévá teszi egy Ref. Árvaház felépítésének esznéjét és e nemes, sőt szent czélra megkezdi az alapnak a gyüj tését.

És hogyha az akkor mutatkozott lelkesedés nemcsak szalmaláng, hanm gyümölcsöket megtermő erős elhatározás lett volna úgy a lelkészek, mint a világiak részéről, — ma már állana bizonyosan ez a czélba vett jótékonysági intézmény.

Ámde mi magyarok sokszor csak lelkesedni tudunk, de mikor kivitelre kerül a sor, különösen ha egy kis nehézségek tornyosulnak a tervek megvalositásásának útjába, — könnyen elcsüggedünk és félreállunk. így történt ez esetben is.

Kimondatott azon az emlékezetes Convenczion, hogy minden lelkész felkéretik hogy az esztendő folyamán egy bizonyos vasárnapon árvaházi predikácziot tartson és a begyülendő perselypénz az árvaház alapjára küldettessék be az Egyesület pénztárába, — de bizony ez a szép határozat jo részben csak határozat maradt, mert alig akodt gyülekezet, melynek körében csak valaminő eredményű mozgalomnak a tünetei is mutatkoztak volna a Convenczio utáni években.

Hogy SZÜKSÉG van egy magyar ref. árvaházra,

azt a kérdést még csak vitatni is felesleges volna. Nézzünk szét a magyar gyülekezetekben, mindenikben találunk elhagyatott magyar gyermekeket, kiknek sem apja sem anyja, s kik a legszükségesebb testi és lelki gondozást is nélkülözik.

Ezen kis gyermekek gondját nekünk kellene felvennünk, mert azok mihozzánk tartoznak és érettük mi vagyunk bizonyos mértékben Isten és a társadalom e- lőtt felelősek.

Vallásunk, felekezetűnk, magyar fajuk közös érdekei parancsolják, hogy ne engedjük elzülleni, vagy nyomtalanul eltűnni a mi hitünknek cselédeit.

Jól van é hát ez igy a hogyan van, — kedves hittestvérek? Bizony nincs jól. Lelkiismeretünk vádol bennünket a miatt, hogy egy nagy mulasztást követtünk el azokkal szemben, kikről mi nékiink kellett volna már eddig is gondot viselnünk!

Elismerem én hogy egyházi téren nagyon haladtunk. Olyan nagyot, hogy többet már kívánni sem lehet gyülekezeteink tagjaitól, sem a velünk együtt munkálkodó lelkészi kartól. Elismerem, hogy virágzó egyházaink, rendbe hozott ékes templomaink, gonddal vezetett magyar iskoláink vannak szerte Amerikában,— de vájjon ez MINDEN é a mit Isten és anyaszentegy- házunk érdeke tőlünk megkívánnak? Vajon azzal eleget teszünk é egyházunk iránti kötelességeinknek, ha csupán MAGUNKRÓL viselünk gondot, és a magukkal tehetetlen özvegyeket és árvákat elhagyjuk,— rájuk nem gondolunk, érettük nem imádkozunk, rajtuk nem segítünk ?

Nyilvánvaló előttünk, hogy az Árvaház legczélsze- ríibben úgy épülhet fel, és annak fenntartása úgy biztosítható a legjobban, ha az az intézmény a mi ref. Egyesületünknek a kezelése alatt fog állani.

Első sorban tehát az volna a szükséges, hogy mind nyáján, kik szeretjük vallásunkat egyházunkat, fajunkat, — oda álljunk az Egyesület kibontott zászlaja alá.

És itt is nem szomorú jelenség é azt észrevennünk, hogy vannak nagy magyar coloniák, hol száz számra vannak református testvéreink, — igen, vannak plé- zek, hol megszervezett rendes gyülekezet iíTvan, — de még csak osztálya sincs Egyesületünknek?'

Nem szomorú és elkedvetlenítő és az reánk világiakra különösen, hogy vannak lelkipásztorok, kik hirdetői a szeretet Evangéliumának, kik kérik népüket arra, hogy adakozzanak az árvák és özvegyek felsegélyezésére, de ők maguk annyi érdeklődést, annyi jóindulatot az amerikai magyar reformátusság ezen nagy szereteti intézménye iránt nem mutatnak, hogy csak tagokul is beirat koznának az Egyesületbe?

Vájjon tekinthetjük é az ilyen lelkipásztorokat ve- zéreinkkül a szereteti munkában? Avagy talán mi is úgy tegyünk mint ők, — hogy félreálljunk a jo munkától és hagyjuk ennek végzését a felekezetűnkön kívül állókra ?

Ha igaz keresztyének vagyunk,— tudjuk azt, hogy Krisztus Urunk parancsa ez mi hozzánk: — Szolgáljatok egymásnak/

Kiváltképen nem szabad pedig megfeledkeznünk a mi szegényeinkről, árváinkról és az özvegyekről.

Hiszen már Mózes a nagy törvénytacTó gondoskodott Izrael szegényeiről, mikor ilyen rendelkezést tett:

“Mikor learatod a Te aratni valódat a te meződön, és ha kévét felejtesz a mezőn, — ne térj vissza érte,