Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-11-06 / 45. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Mi a hir odahaza? A Magyarországi Református Egyház Zsinatja. A zsinat negyedik ülésszaka. Első nap. Szeptember 28. A magyar református zsinat negyedik ülésszaka szept. 28-án d. e. 10 órakor nyílt meg a zsinati székházban, miután a zsinat megjelent tagjai előzőleg a konventi teremben értekezletre gyűltek össze. Kellemes és örvéndtes meglepetésül szolgált az a tény, hogy a zsinat tagjai oly nagy számban jöttek ö sze, hogy a határozatképességet ki lehetett mondani s igy az üléseket megtarthatták. Az első ülés egyébként dr. Baltazár Dezső püspök imájával és gróf Degenfeld József világi elnök rövid megnyitó beszédével kezdődött Megnyitó beszédében gróf Degen- feld utalt egyházunk általános nehéz helyzetére s arra a szomorú tényre, 'ogy autonómiánkat a megszálló ellenség igen sok helyen nem respektálja. Orvoslásért a külföldi testvérekhez fordultunk. Majd indítványozta, hogy a zsinat üdvözölje Horthy főkormánvzót s végül a zsinat halottairól emlékezett meg. Utána Sass Béla olvasta fel a zsinat tagjainak névsorát s ismertette a negyedik ülésszak tárgysorozatát s az arra beérkezett törvénymódosító és tör vénymagyarázó javaslatokat. A zsinat második napi tanácskozásán, szeptember 29-én megválasztották a zsinat alelnökét, Németh Istvánt, a dunántúli egyházkerület püspökét; a Révész Kálmán tiszá- ninneni püspök lemondásával megüresedett jegyzői széket Czinke István, rimaszombati lelkész, zsinati taggal töltötték be. A szavazás eredménye mindkét alkalommal egyhangú volt. A zsinatnak ezt a tanácskozását különben nagyrészt zárt ülés foglalta le, amelynek tárgya az elszakított országrészeken élő gyülekezetek jog viszonyainak ideiglenes rendezése volt. Kiegészítették azután a hiányos bizottságokat is és elhatározták, hogy 30 tagú “külföldi bizottságot fognak alakítani a magyar egyetemes református egyház külföMi összeköttetéseinek megerősítésére és ápolására. A zárt ülés után terjesztette elő Antal Géza dr., papai főiskolai tanár, zsinati tag indítványát hogy a zsinat üdvözölje az amerikai puritánokat a “zarándok atyák” emlékére szentelt ünnepek alkalmával. A zsinat egyhangúlag elfogadta Antal Géza dr. indítványát s az általa felolvasott üdvözlő iratot. Az iskolünyi bizottság javasla tát tárgyalták Dóczy Imre előadásában s ez a javaslat több pontjában szembehelyezkedik a vallás és kö- zokta tásügyi miniszter rendeletével. A miket sérelmesnek és az egyház szabadságába fíiggellenségébe ütkö zöknek talált a zsinat. Epen azért azokat nem is hajtják végre és feliratban fordulnak a kormányhoz, hogy a hatóságok respectalják minden vonalon a magyar ref. egyház jogait és önkormányzatát. Ipar Kiállítás Magyarországon. Az Amerikai Missio jelentése. Budapest, Szept. 16, lv20. Most tartják Budapesten «""Tizenegyedik évi magyar ipar-kiállitást. A kiállítást szeptember 11-én nyitotta meg Magyarország kormányzója a kereskedelmi miniszter, külföldi diplomaták és kereskedelmi megbízottak és magasrangu magyar hivatalnokok jelenlétében. Az ipar- kiállitás állandó fénypontja Budapest ipari és kereskedelmi életének. Mióta megkezdték a kiállítások ren dezését, minden évben megtartatták azt, kivéve 1918 és 1919-et. A jelenlegi kiállításon meglepően sokféle ipartermék van kiállítva és a magyarok rendkívül érdeklődnek iránta. A látogató az életrevalóság és erő kellemes benyomását nyeri a kiállításon, melyből Magyarország gazdasági életének ujjáébredősére lehet következtetni. A legtöbb árucikk hazai fogyasztásra van szánva, de azért a kiállítók egy része erősen igyekszik külföldi piacot szerezni. Általánosságban fülföldi piac alatt a jelen esetben a Balkán államokat kell érteJÁRULJON HOZZÁ ŐN IS VALAMIVEL a hazai éhező, szenvedő árva magyar gyermekek nagy nyomorúságának enyhítéséhez. Küldjön be legalább 25 centet bélyegekben a REFORMÁTUSOK LAP JÁNAK szerkesztőségébe. Adománya ki lesz mutatva és haza lesz küld ve a joszivü magyar testvérek többi adományával együtt. . . 25 centtel egy hétig táplálhat egy árva gyermeket odahaza. Vegyen pártfogása alá egyet a Krisztus kicsiny jei közzül! NEW YORK VÁROS TANÜGYI KÖLTSÉGVETÉSE. A Board of Education több mint 150 millió dollárban állapította meg New York város tanügyi költségvetését 1921-re. Ez az összeg a legnagyobb a város történetében, melyet egy év alatt iskolákra költenek, sőt még az egész világon sem költött egy város sem ennyit iskolai rendszerére egy év alatt. A jövő évben 700 uj tanítót alkalmaznak, hogy a rohamosan szaporo dő iskolás gyermekek tanításáról kellőképen tudjanak gondoskodni. ***************************** MI A HIR AMERIKÁBAN? :-***************************** AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK UJ ELNÖKE Warren G. HARDING LETT. Az uj elnök, ki jövő év Márcz. 4-én foglalja el hivatalát, — a baptista hitfelekezetnek tagja. * * * * HOME MISSION DAY Az amerikai Reformed Churchnek zsinatja még régebben elhatározta volt, hogy minden esztendőben egy bizonyos vasárnapot a belmissio, és egy másik vasárnapot a kül missioi munka ismertetésének szentel. A Home Mission Day ez idén Nov. 14-re esik. Az e vasárnapon begyülendő perselypénzt az angol templomokban odaadják a missiohatoság- nak. Szép volna, ha a mi magyar gyülekezeteinkben is megtartanánk az egyetemes egyház által meghatározott bel és külmissioi, valamint árvaházi vasárnapokat. A Ref. Egyház a Messze Nyugaton. A Chicagón túli államokban 1 ref. együlekezetek az u. n. Interior Synodban vannak csoportosulva. Nehány évvel ezelőtt ezen kerületben levő angol gyülekezetek elhatrosták, hogy összes egyházaikat adósság mentessé teszik. E czélra száz ezez dolláros gyűjtési összeg összehozását kezdték el. Idáig e szent czélra már hetven ezer dollár van együtt. A kerület és a gyülekezetek remélik, hogy ez év végéig együtt les" ' kitűzött összeg és akkor az Interior Synodnak egyetlen templomján se lesz egyetlen cent adósság sem. RENDELJE MEG MAGANAK A REFORMÁTUSOK LAPJÁT! KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE.