Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-11-06 / 45. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 9 A SO. NORVALKI, CONN. MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 25 ÉVES FENNÁLLÁSA ÉS ORGONA- SZENTELÉSI ÜNNEPÉLYÉNEK EMLÉKÉRE. 1920 AUGUSZTUS 8. összeállította; — Joczik István. Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség: Ha visszatekintünk a múltban arra a kicsiny, de lelkes református egyénekből álló csoportra, a kiket az isteni bölcs Gondviselés által irányított életút jók ide hozott el So. Norvalk városába,-hogy itt folytassák tovább azt az életküzdelmet, melyhez az igazi erőt mindenkinek a hit és reménység adja meg, — mondon ha visszatekintünk a so. norvalki magyar reformátusság múltjának 25 esztendővel ezelőtti világába; — milyen másképen volt minden AKKOR, mint a hogyan az van MOST! Ezt a különbséget nem csupán anyagi téren, hanem még inkább szellemi és lelki téren kell észrevennünk és értékelnünk. Mert bár kívánatos és szükséges is, hogy nemzetünk, közelebbről vallásfelekezetünk ide kivetődött tagjai anyagi tekintetben is megtalálják az uj Hazában boldogulásuknak feltételeit, — de még sokkal inkább kivánatosabb és szükséges, hogy el ne veszítsék soha azokat a leüti javakat, miket drága és boldogitő örökség gyanánt hoztak ki magukkal az édes Hazából. Sőt ezeket a javakat nem elég csupán megtartanunk, — hanem gyarapitanunk is szent kötelességünk. Már pedig lelki tehetségeinket, vallásos érzéseinket csakis úgy tudhatjuk gyarapítani, ha meg vannak e- hez az okvetlen szükséges eszközök, — minők a templom, az egyház és azok által az Isten igéjének rendszeres hirdettetése. 25 esztendővel ezelőtt a magyar reformátusok egyházi, vallásos élete mily kezdetleges állapotban volt ittten! Nem volt senki, a ki a szivekben a szent tűz lángját élsztette, a hitet erősítette, a Szeretet és vigasztalás szent Evangéliumát hirdette volna az élet küzdelmekben megfáradt és sokszor össze is tört lelkek- nek! Szétszórt csontok és oldott kéve gyanánt élt a különben is csekély számú magyarság So. Norvalk városában ! De bár mily sok és nehéz küzdelem jutott is osztályrészül az ut törőknek, ezek nem csüggedtek és nem is lankadtak meg a reájuk váró kötelességek teljesítésében! Elismerés és dicsősség illeti meg azokat a férfiakat, az első magyar református települőket So. Norvalk városában, a kik nem engedték kialudni sziveikből a hit és vallásos érzületnek szent lángját! Magukévá tették a szent jelszót: — Bízzál Istenben, — ö megsegít! őket is tettre serkentette az Istennek szeretete és a vallásos érzelem. így történt hogy a hagyományos magyar református egyházszeretet és szent áldozatkészség itt is gyümölcsöket kezdett teremni egy TEMPLOMALAP összehozásában. Hiszen mi lehetett volna édesebb vágya, buzgóbb óhaja az itt megtélepedett hii reformátusságnak, mint hogy mihamarabb megláthassák felépülni a templomot, — Isten imádásának szent hajlékát, hol megszenteltethessék örömeiket és kizokoghassák szivük báanatjait. Elősegíteni látszott a mozgalom sikerét az a körülmény is, hogy mindjárt a az első magyar telepesekkel egyidejűiéi egy prédikátor is fellépett közöttük, a ki kezdetben egészen ki elégíteni látszott a hívek lelki szükségleteit, a menyiben vasárnaponként istentiszteletre szépen összegyűjtötte a református magyarságot és tőle telhetőleg tanította a népet. Később azonban ezen egyén elhagyta apáinak szent vallását és idegen felekezet befolyása alá került, sőt oda akarta terelni a már ekkor szép virágzásnak indult so. norvalki magyar ref. kisded gyülekezetei is. Természetesen ez a terve nem sikerülhetett neki, — ellenben sikerült neki annyit elérnie, hogy két részre szakította az addig egységes és már szép vagyonnal is rendelkező gyülekezetét. A kisebb rész (mintegy 10—12 család) követte a prédikátort, ki magával vitte az egyház könyveit is. A nagyobbik rész pásztor nélkül maradt. A gyülekezet tagjainak zömét és hitben tántorithatlanul megmaradt buzgó részét képező párt ekkor szent lelkesedéssel elhatározta, hogy megalakítja a magyar ref. egyházat. So. Norvalkon és ennek vezetésére otthonról kihezatja a gyülekezet tagjainak nagy része- által személyesen is jól ismert, becsült és szeretett Dokus Gá- ber főnyi, Abauj m. tanító urat. A meghívó csakugyan el is ment Fonyba és a derék férfiú hajlott egykori tanítványainak és tisztelőinek kérésére, — s már 1893 Ápr. 6-án meg is érkezett hívei körébe So. Norvalkra. — Miután azonban ő még nem nyerhetett felhatalmazást a lelkészi teendők végzésére, __ ennél fogva szükséges volt, hogy tanulmányait az egyházi főhatóság rendelkezései szerint szabályszerűen folytassa itten és megfelelő vizsgatétel u- tán lelkésszé avattassák. Dokus Gábor ur az eléje irt kötelességeknek híven eleget is tett, — minek következtében vizsgáinak eredményes letétele után 1894 Dec. 7-én a Reformed Church in the U. S.-nek New- yorki egyházmegyéje előtt Brooklynban az egyházmegye lelkészei közzé föl vétetett. Lelkésszé avattatása ugyanez év Dec. 9-én történt meg, a mikor egyidejűleg a gyülekezetei is fel vette a missioi hatoság a rendesen megszervezett egyházak sorába. Ettől az időtől kezdhetjük az egyház valódi életét számítani. Az első egyházi jegyzőkönyvi feljegyzést 1896 Febr. 25-ről találjuk. Ebben azonban magának az egyháznak megalakulási dolgaira semmi feljegyzést nem foglaltatik, hanem csak annyi mondatik, hogy Lé- vay Dániel, — még életben levő tagtestvérünk, — egy gyűlést hivott össze, a melyen megalakították a Református Egyházi Egyletet. Az érdeklődést és buzgoságot mutatja az, hogy az uj egylet tagjaiul 35 egyén iratkozott be és az egylet azonnal meg is kezdte munkálkodását. Ezen 35 tagból még a következő egyház tagok élnek kik is végig fáradhatatlan ki tartással küzdöttek az egyház fel virágzásán: Nt. Dókus Gábor lelkész ur, Lévai Dániel, Ákos István, Kvancz János, Balázs István,, idb Szabó András Kurimai Gábor, Szőcs István, idb Jobbágy István, Papp János, Magyar József, Bárdos József, Warga Mihály, idb. Soltész József, Csehi Péter és. Rimány József. Tehát 16-an őrülhetnek és hálát adhatnak a jó Istennek hogy meg érték és láthatják hogy az általuk el vetett mustár mag mily terebélyes fává növekedett. Tizen elhaltak az alapítók közül, hatan élnek még u- gyan, de az egyházra nézve halottak. Néíyen pedig el távoztak más vidékre.
