Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-09-25 / 39. szám
X 4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Vallásos lelkületű a Gál Ferenczcsalád, amelyről itten szó van. Régen kijöttek Amerikába s gyermekeik is már mind itt születtek. Sok küzdésen kellett átmenniük, miközben egyik baj és csapás a másik után kereste fel őket. Akit szeret az Ur megdorgálja “azt.” Hisszük, hogy mostmár meg engedi nekik a jóságos Atya, hogy gyermekeik segítségével a megígért Cana- ánt meglássák és abba be is mehessenek. Képzeld csak k. olvasó! Erre az istenfélő és Istennek elő református családra nem kevesebb mint 30 testvér csapott le egy csendes téli éjszakán. Kérlelték, erősítették, bátorították őket, hogy csak az Ur Jézust kövessék. És ez a sziklaszilárdan megálló ref. család követte is az Ur Jézust, — de nem a 30 testvért! Te asszony,— mondotta másnap amint felkeltek Gál Ferencz, — ez is egy Istencsapása, egy megpróbáltatás mirajtunk, hogy ez a tolakodó sereg betörjön hozzánk s az éjszakai nyugodalmunkat megzavarja. Ma reggeli imádságunkban adjunk hálát az Umak, hogy megszabadított a kísértettől és erőt adott nekünk megállani a mi hitünkben! Harangoznak. Egy kis gyermek átment az angyalok közzé, bánatot hagyva itt a reménykedő szülők szivében. A szülő nem más volt mint akiről fentebb beszéltünk. Hirtelenül jött a dolog. A halálnak különben is nincsen előre megállapított menetren dje. A halálban mindnyájan egyenlők vagyunk. A telefon csengője megszólal. Hallo, Nem jöhetnétek-e el sirt ásni; meghalt a gyermekünk ? S szólt rá a halálnál is keményebb, fagyosabb válasz. “Nem sok a dolgunk.” S a válasz a bibliás, az isten félő Zsuzsinéniék hajlékából volt megadva! ők igy követik a Krisztust! A telefon másik végéről még áthallatszott a keserű zokogás! Rokonom! Az Ur Jézusnak követője, Uram bocsásd meg ami bűneinket. TANULSÁG; — Református Keresztyén Testvérem; — Légy hiv mindhalálig a Te szent hitedhez, örökségedhez, szent vallásodhoz! — Tartsd meg a mi nálad vagyon, — hogy senki tőled el ne vegye a te koronádat.— A vallás és hit szent dolgaiban ne légy ingadozó, mint a nádszál, — sem lágy meleg és közönyös, mint voltak a laodiceabeliek. Szeressed azt a vallást, a melyben születtél, — az EVANGÉLIUMI REFORMÁTUS VALLÁST, a melynél igazabb, jobb és tisztább vallás nincs a földkerekségén! Életedben és halálodban legyen neked, mint volt vértanú őseinknek egyedüli nyereséged, — a KRISZTUS/ Isten téged úgy áldjon és úgy is áld meg/ Egy estvém a so. norvalki parochián. Úgy fordultam meg 1917. Januárjában ennél a lelkészcsaládnál, mint mikor a szellő félretolja a sürii lombot s behatol azon a nyíláson egy éppen kapóra jött reggeli napsugár megcsókolja az ott levő rózsatőnek egyik legszebbik virágát. Elkábul tőle, a lomb ősszehajlik, a nap is halad tovább s vége mindennek talán örökre!_ Egy éjét töltöttem ezen a lelkész lakon, ahova magam sem tudom mi vezetett, ha csak a véletlennek nem nevezem azt. Bolypngtam az Egyesül Államokban. Ref. pap lévén mindenütt a templomra és a lelkészlakra i- rányitottam tekintetemet. Pár helyen a lapszerkesztőségekbe is bementünk, de azokból (egy esetet kivéve ) nem kérünk többet. A south-norwalki lelkészlak és templom egy emelkedésen a domb oldalba szépen illik bele, mintha csak a helyét is együtt csinálták volna a rajta levő épületekkel. Egy jó sétányira találtam meg az állomástól jövet. Meg is mondom, hogy hogy akadtam rá! A vágányok mellett oldalra indultam el, mert egyenesen előre, ahol a város közepe szokott lenni, magyarok nem lakhatnak—, gondoltam. Alig mentem száz lépést, négy munkás kinézésíi ember ért el, egy magyar nóta töredékét dudolgatva u- tánam. odább ablaküveg felírások magyar neveket tartalmaztak :s egyik üvegnél bementem kérdezősködni. A kérdezés és útbaigazítás mellett még legnagyobb segítségemre volt maga a lelkészlak, amit kerestem abban, hogy azt megtaláljam. El se lehetett volna mellőzni. Bementeni tehát. Egy nálam sokkal idősebb de kedves, magyaros, úri ember, maga a házi gazda fogadott. Tudtam, hogy ez az ember nem más mint Nagytiszteletii id. Dókus Gábor ur, a south-norwalkiak szeretetre méltó lelkipásztora. Pár órai beszélgetésből illetve ott létemből is kivehettem, hogy ez a Lévita család South-norwalkon igazán Pál apostol szavai szerint: “minden mindenekben”. A gyülekezetből többen jelen voltak a lelkészlakon. Gál Jánosnét beszólitotta a lelkiatya, hogy tőlem Canadában, Békeváron lakó rokonairól meg kérdezzek egyet s mást. A fiatalabb leányok odaát amásik szobában élveztek észrevehetően kellemes időt a Nagytisz- teletü Ur kedves modorú leánya társaságában. A telefon többször beleszólott a családi életkör társalgásába. Egy beteg magyar nőt bevitetett a kórházba a Nt. Ur előkelő angol állást betöltő derék fia s, attól kezdve is mindig gondjuk volt reá a lelkészi aládnak. Mert hát az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy nem csak Nt. id. Dókus Gábor ur ott a pap, hanem az a lelkész urnák az egész családja a legkisebbtő a leg - nagyobbig, a Nagytiszteletii Asszonyt sem véve ki! Ezek mind hordozzák a Krisztus gyönyörűséges igáját, gondot viselvén a nyájról ez idegenbe szak adt s sokszor bajba, betegségbe került magyarokról! Azóta sokszor elgondolom, milyen Isteni kegyelem egy amerikai magyar helyen egy hivatására rátermett s annak igazán élő magyar lelkészi család! Milyen dicséretes és Istennek kedves munkát végeznek azok az idegen missiók, a melyek ezt reánk nézve nagy pénz áldozattal lehotővé teszik! Milyen tehetetlen, árva és elhagyatott volna a “pléz,” egy ilyen nemes gondolkodású és jóságos szivű urnák szolgája nélkül!. Én, aki mint utas teljesen ismeretlenül csak egy éjszakái' a kiterjedő betérés és szállás alakjában élveztem e lelkész család vendégszeretetét, mindörökre bezártam kebelembe ennek kedves képét és jó emlékezetét! Kovács János békevári ref. lelkész.
