Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-09-25 / 39. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. CSALÁDI KÖR. Rovatvezető: Nt. Tóth Mihály Alphai ref. lelkész. “ÉN VELED LÉSZEK.” Élőének: 23 Zsoltár 1. 2. 3. Bibliai rész: II Mózes 3:1-14. Utóének: 34 Zsoltár 1. 2. 3. 9. ELÓIMA. Imára kulcsoljuk kezeinket és lélekben szent színed elé emelkedünk, hogy véled társalogjuk, örök Isten, szerető édes Atyánk/ Jól esik nékünk téged Atyánknak neveznünk s ö- rül ami szivünk, ha elgondoljuk, hagy mi soha semmiben meg nem fogyatkozunk, mert te őriző pásztorunk vagy és gyönyörű mezőkön legeltetsz minket. Szomjúságunkat megoltod szép és kies folyóvizekből. Lelkünket megnyugtatod szent nevedben és vezérelsz minket igaz ösvényedben. Nem félünk mi azért, ha az élet nehéz feladatai, gondjai, bajai körültünk halmozódnak is, mert te mindenütt jelen vagy mivelünk. És ha a keserűségek könnyeket csalnak is szemünkből és ellenségeink kárörvendve állnak meg fájdalmaink fölött: te akkor is jelen vagy és a te vessződ és botod megvigasztal bennünket. És ha a halál elragadja is tőlünk azokat, akiknek jelenléte olyan igen kedves volt minekünk: nem félünk még akkor sem, mert a te jelenléted pótolja mérhetetlennek tét sző veszteségeinket. Áldott legyen mindezekért szentséges neved! Légy áldott azért, hogy nem szűnsz meg rólunk, sokszor bűnös gyermekeidről, oly bőségesen gondoskodni/ Eledelt adsz nekünk alkalmas időben. Teljes pohárral itatsz s jóvoltod, kegyességed körül vesz és követ minket egész életünkben. És nekünk bennső vágyunk az, hogy lakozzunk szent hajlékodban mind életünkben, mind halálunkban. Ámen! TANÍTÁS. II Mózes 3: 12. Egy három éves kis lánykát magával vitt egyszer nagynénje egy forgalmas nagy városba. A gyalogjáró sűrű embertömegével, a forgalmas utcák megtömve szekerekkel, gépekkel, kocsikkal és lovakkal nagy érdeklődést keltettek a gyermekben s nem győzött rólok eleget beszélni, mikor csöndes hajlékukba vissza tértek. “Hát aztán nem féltél az utcán keresztül menni ?” kérdezte valaki. “Nem”, felelt ő szerényen, “egy nagy rendőr bácsi csak felemelte a kezét és ember, kocsi, ló és automobil, mind megállóit és várt, mig Klárika szépen átment a túloldalra.” Gyermekes gondolkozása szerint mindez Klárikáért történt. Határozottan meg volt arról győződve, hogy ez a pillanatnyi forgalomszünet csak azért állott be, hogy egy csöpp leányka veszély nélkül mehessen át a túlsó oldalra. Többet nem is kellett tudnia és az tulajdonképen igaz is volt. És mi, öregebbek, hányszor esünk a legnagyobb rémületbe és hányszor vesz rajtunk erőt a legfájdalmasabb nyugtalanság, mikor látjuk az élet nehéz feladatait, gondjait, bajait körültünk halmozódni és érezzük vészteljes nyomásaikat minden oldalon! Ennek a kis leánynak hite és bizodalma megtaníthatna bennünket arra, hogy miképen szerezhetünk vigasztalást, erőt és bátorságot ily körülmények között. Megtaníthatna arra, hogy bármennyire aggodalomteljes és reménytelen legyen is a kilátás: az eseményeket mindig az a nagy és bölcs Hatalom irányítja, aki sohasem szűnik meg fölöttünk gondosan őrködni. Ne essék hát kétségbe és ne féljen az alélek, aki bízik az Istenben, mert ő jelen van és kezénél fogva biztos irányba vezeti őt még a legmegdöbbentőbb életfordulat és a legzürzavarosabb forrongás közepette is! 1 Mi tette Jézust a fenyegető veszdelmek között oly erőssé és bátorrá? Nem csupán az, hogy állandóan véle volt az Isten, hanem kiváltképen az, hogy szünet nélkül látta is az Istent. Különösnek tűnhetik föl, hogy Jézus oly hősiesen, a félelem legkisebb jele nélkül állott meg halálos ellenségei: a farizeusok és rómaiak előtt. Pedig ebijen nincs semmi különös. Hiszen az Atya mindig közelebb állott hozzá, mint ezek a farizeusok és rómaiak és ő csak az Atyát Látta. Füleiben mindig erősebben csengett a menyei szózat: “Ez az én szerelmes fiam”, mint az átkozódó tömeg vad kitörése: “Feszítsd a fára!” És mi ? Oh, a mi farizeusaink sokkal közelebb vannak mihozzánk és bennsőbb viszonyban élnek mivelünk, mint ami menyei Atyánk! Csuda-e hát hogy oly könnyen kétségbe esünk és oly sokszor elveszítjük önbizalmunkat? Pedig milyen könnyen megtalálható a bátorság titkának kulcsa! Csak tanuljunk az Ur Jézustól! Helyezzük az Atyát farizeusaink és önmagunk közé, hogy az Atyától ne lássuk őket! Figyelmünket összpontosítsuk az Atya Ígéretére: “Én veled lészek” és meg van a hősi bátorság! 2 Az ős Róma nagyságának igazi megalapozója, Caesar beszéli, hogy a Gallok megvetéssel tekintettek- azokra a kis emberekre, kiket Róma ellenük küldött, de ugyanakkor megcsudálták óriási hajitó gépeiket. A kis emberek rendesen érzik szükségét a gépek segítségének. Kicsiségük érzete fokozza találékonyságukat. Az ős Róma nagysága kicsiségében kezdődött. Egy kis város védelemre nem igen alkalmas fekvésével, körülvéve minden oldalon ellenséggel, kényszerítve volt arra, hogy két dolog között válasszon: fölülmúlni szomszédait a HÁZI ISTENITISZTELET. (FAMILY ALTAR).
