Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-09-11 / 37. szám
PUBLISHED EVERY SATURDAY. _ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. VOLUME XXL ÉVFOLYAM, 1920 Szept. 11. No. 37. Szám. Aratási ének. Dallam: 36. Zsolt. Örök jóság és szeretet! Ki az egész természetet Igazgatod kezeddel! Szavadra kél dal, illatár S a gabonát érlelő nyár Intésedre vár s jön el; Feleletül sok fohásznak, Elhozod az aratásnak Örvendetes napjait. Szövetséged híven megáll: Meg nem szűnik a tél s a nyár, — Miként igéd is tanít. De arra is emlékeztess, Hogy aratás másik is lesz S érleljen rá minden nap; Hogy leikeink nyugton várják, Hogy a halál a kaszáját Ránk fogja és learat. S aratóid, az angyalok, Hol vész többé érni nem fog, Majd csűrödbe gyűjtsenek, Hol szenteid egybegyülve Énekelnek egyesülve S visszazengik az egek. Vihar után. Elverte a pég a határt, A termésnek vége! Iajveszékel kis falumnak Dolgos magyar népe!... “Hiába hát a verejték!...” “Ezért volt a munka?... Amellyel a szorgalmas nép A föld rögét túrta!...” Mig sokan igy zúgolódnak, — Kezét összetéve, — Édesanyám imádkozva Tekint föl az égre: “Bocsásd meg a bűneinket Édes Atyánk! kérünk! S add meg a mi mindennapi Kenyerünket nékünk!” Mányi Pál. I
