Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-28 / 35. szám
6 AMERIKAI magyar reformátusok lapja. CSALÁDI KÖR. Rovatvezető: Nt. Tóth Mihály Alphai ref. lelkész. ********ÍHH( **************** HÁZI ISTENITISZTELET. (FAMILY ALTAR). **********************4 A HIT. Élőének: 131 dics. 1. 2. 3. v. Bibliai rész: Róm. 4:1-25. Utóének: 179 dics. 1. 2. 10. v. ❖ * * * ELŐIMA. Isten, jó Atyánk/ Imádkozni óhajtunk, óh, légy velünk és hallgasd meg ami könyörgésünket/ Dicsőségben uralkodói te földön és égen. Hatalmas vagy te mindenek felett. A halottakat megeleveníted és azokat amelyek nincsennek, előszólitod, mint meglevőket. Reménységünk ellenére is hisszük, hogy te megadod nekünk a mindennapi kenyerünket. Ruhát adsz öltözetünkre és egészséget arra, hogy kötelességeinknek megfelelhessünk. Sőt a bűnnel terhelt lelket is örömmel fogadod és szent fiad által bűnének terhét elveszed. “Nagyobb kegyelem annál mi lehet, hogy a bűnös te hozzád úgy mehet, mint Atyjához, ki könnyen könyörül és szerelmes fia kárán nem örül. A terhes kereszt alatt levőknek, Ínség, betegség miatt nyögőknek, az az egy gondolat ad könnyebbséget, hogy Atyjok vagy s látsz bajokban jó véget.” Segíts bennünket jó Atyánk, abban, hogy addig is, mig amaz örök otthonba haza megyünk, hozzád vá' gyódásunkkal otthon legyünk/ — Ámen/ ❖ * * ❖ TANÍTÁS. 1. Mózes 15:6. Egyszer egy ember azt álmodta, hogy létrát épített a földtől a menyországba. Valahányszor valami jót cselekedett, létrája mindig két lábbal nőtt. Ha pedig valami rendkívül jót vitt véghez, akkor még többel. És ha a szegények számára nagy összeg pénzt adott, akkor meg éppen nagyot nőtt a létra. Idők múltával oly magasra nyúlt már, hogy szabad szemmel nem lehetet látni a tetejét. úgy számított, hogy jó cselekedeteivel addig növeli ezt a létrát, mig végre fel ér a menyországba s halála után csak belép róla a szentek birodalmába. Egyszer fölment a létrán, hogy megnézze, vájjon sok hijja-e még belőle ? Amint haladt föl felé a felhők között, egyszer csak megdördűl a mennyei szózat: “Az ember hit által igazul meg s aki más utón akar ide bejutni, tolvaj az és rabló.” Jött ami emberünk létrástől együtt lefele s mire diribdarabra tört létrájával együtt a földre ért, fel is ébredt álmából. Egy dolgot azonban megtanult. Azt, hogy a menyországba jutás útja nem a jó cselekedet, hanem a hit: rendíthetetlen hit az Űr Jézus megváltói munkásságában. A hit nélkül való jó cselekedet alapja mindig a számítás, vagy a hiúság. Jót tesz az ember, mert dicséretet vár érte. Adakozik, mert neve adományával egyben nyíl vánosságra kerül. Segít felebarátján, mert viszont segítséget vár tőle. Szereti ember társát, de ezt a szere- tetet kamatostól várja vissza. Szorgalmasan látogatja az Istennek házát, mert különben társadalmi állása veszélyeztetve volna. Az ilyen jó cselekedet Isten előtt értékkel nem bir. Ez csak az ember hiúságát elégíti ki éscsúnya számításának ad éltető erőt. Isten előtt a hitből fakadó jó cselekedet bir egyedül értékkel. Akinek lelke teljes a hittel, az nem is tud mást, mint jót cselekedni. Az a jót a jóért teszi, nem pedig puszta számításból, vagy hiúságának legyezgetésére. Hinnünk kell! Hit nélkül élni nem lehet. És ez komoly beszéd. A legszerencsétlenebb ember az, akinek hite nincs senkiben és semmiben. És lehetséges az minden emberre nézve, hogy higyjen, csak akarnia kell. Az lehetetlen, hogy mindent megértsünk, sőt még az is lehetetlen, hogy bármit is teljesen megértsünk, de az igenis lehetséges, hogy tekintetünket a világosság és ne a sötétség felé fordítsuk. Két ezer három száz évvel ezelőtt igy tanított Plátó a halhatatlanságról. Hinnünk kell már csak azért is, mert ez jobb, mint a tagadás. És a hit több, mint a túdás. Hiszen a tudás oly szűk körre szorítkozik, hogy határozottan semmiről sem állíthatjuk, hogy tudjuk. Tompa Mihály azt mondja, hogy a katica bogár mászik a fűszálon fel egészen a hegyéig. Ez a túdás. Mikor már tovább nem mehet, szárnyra kél. Ez a hit. A túdás a földhöz köt. A hit ragadja a lelket a végetlenbe s nyugvópontja a jóságos Isten. Egy lelkipásztor egyszer egy vendéglőben ebédelt. A szomszéd asztalnál három fiatal ember. ült. Bosszantani akarták a lelkipásztort és elég hangosan, hogy meg hallja, a legdurvább hangon kezdtek tárgyalni a vak lásról. A lelkipásztor nem állhatta megjegyzés nélkül. Oda lépett hozzájuk és igy szólt: “Nem tehetek arról, hogy hallottam mindazt, amit egymás között egész ebéd alatt beszéltek. Ez a tárgy engem rendkívül érdekel. Engedjék hát meg, hogy egy pár kérdést intézzek önök höz! Beszélgetésükből azt vettem ki, hogy önök mindhárman hitetlenek. Igaz ?” “úgy van” — felelt a legbőbeszédűbb — “mi a modern kor gyermekei vagyunk és oly ósdi dolgokat, mint a hit, vallás, Krisztus és Isten fölöslegeseknek tartunk és megvetünk.” “Akkor bizonyára meg tudják nekem azt is mondani, hogy a hitetleneknek melyik csoportjába tartoznak?” A három fiatal ember egymásra nézett és hallgatott. ők ugyanis sohasem gondolkoztak a fölött, hogy a hitetleneket különböző csoportokba szokták osztani. A lelkipásztor pedig folytatta: “A hitetlenek három különböző csoportba oszthatók. Az elsőben azok foglalnak helyet, akik egé*,z életüket tudományos kutatásban töltötték el s miután a ta
