Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-21 / 34. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

3

hivatása felől. — A vallás nem azért adatott nekünk, hogy az bennünket gyönyörködtessen, vagy szórakoztasson, hanem hogy tanítson. — Már pedig senki el nem tagadhatja, hogy a református vallás igazi TANÍTÓ vallás. Egy vallás sem tanít olyan értelmesen és világosan az isteni hitigazságok felől, mint a hogyan teszi azt a mi szeretett anyaszentegyházunk.

Találkozunk gáncsoskodó emberekkel, kik, hogy az ő hithagyásukra mentséget találjanak, — azt hozzák fel, hogy a reformátusok vallási élete nem egészen tiszta, — és hogy ennélfogva jo kér. ember nem találja jól magát közöttük. —

Ez meg lehet igaz egyesekre nézve, — de nem vonatkoztatható sem a gyülekezetekre, sem magára az anyaszentegyházra. — Névszerinti egyháztagok minden vallásfelekezetben vannak, — de nem azok szerint Ítéljük meg az egyes hitfelekezeteket, hanem az ő LEGJOBB TAGJAIK és legkiválóbb képviselőik életfolytatása szerint. — Miért megkritizálni és elitélni, vagy épen megvetni a református vallást, csak azért mert ennek kebelében vannak nehányan, kiknek élete nem példányszerüen kei*, református? Miért nem veszzük például a legkiválóbb ref. egyének életfolytatását és miért nem követjük azokat? Vagy miért nem igyekszünk mi magunk megmutatni, hogy miképen kelljen egy jo református embernek tiszta kér. életet élni a református vallásban ? S aztán van é olyan felekezet, melynek ÖSSZES tagjai tökéletes és kifogástalan keresztyének volnának? Van é olyan halandó csak egy is, ki elmondhatná, hogy ő már elérte a tökéletesség netovább ját? Nem a farizeusok kiálltó bűnébe esünk é, ha felebarátainkat lenézzük és ott hagyjuk, mivel hogy azt gondoljuk, hogy mi sokkal jobbak vagyunk mint a minő jók ők? Vigyázzunk, hogy másokat megítélvén, magunkat meg ne Ítéljük!

A református anyaszentegyház tagjai e földön csak gyarló emberek, — és igy absolut tisztasággal, tökéletességgel nem dicsekedhetnek. — De nem dicsekedhetik ezzel egyetlen más hitfelekezetnek a tagja sem.

Mi reformátusok elismerjük és tudjuk, hogy bűnösök vagyunk. — Tudjuk, hogy meg kell térnünk a mi bűneikből, ha Isten országába be akarunk jutni. — S közöttünk minden jo egyháztag becsületes lélekkel törekszik is arra, hogy megbánja bűneit és azoktól végképen megszabaduljon. — De mi tudjuk azt is, hogy Isten kegyelme nélkül semmi jóra képesek nem vagyunk. — Ezért főbizodalmunk Istenben, főreménységünk a Krisztus Jézusban vagyon, a ki adatott nékünk vált- ságul és idvességtil az ő benne vetett hit által!

A mi vallásunk egyszerű, nagyon egyszerű vallás a többi czifra vallásokhoz képest. — Én már nagyon sok templomban megfordultam. A kíváncsiság elvezetett olyan templomokba is, a hol tudtam, hogy semnit nem találok az Istennek lélekben és igazságban való okos tiszteletéből. Elmentem, hogy tanulmányozzam az emberi lelkeknek magasba vágyó törekvését és e vágynak helytelen kielégítését. — Elmentem c helyekre, hogy annál jobban becsüljem és szeressem az ÉN anyya szent egyházamat, az én vallásomat! — Megvallom testvéreim, — reám semmi benső hatást nem tett az a sok különféle szertartás, a melynek lefolyását láttam. Meghallgattam az utczák kereszteződéseinél síppal, dobbal verbuváló Salvation Army hitszonokjait, — és lelkem- ben boldogan éreztem, hogy van nékem egy templomom,

hol elvonulhatok és csendben, gondoktól megszabadulva társaloghatok az én jó Istenemmel. — Tanulmányoztam könyvekből és tapasztaltból a különböző vallásokat, —. de egyet sem találtam mely csak meg is közelíthetné szépségben és igazságban az én református vallásomat/ Találkoztam emberekkel, kik ki kiállított főképviselői voltak ennek vagy annak a hitfelekezetnek, — a kik oly kegyes embereknek ismertettek el, hogy ők a kezük fejére letelepedett szúnyogot is agyon nem ütnék, nehogy azzal is bűnt kövessenek el, — ismertem vallásos embereket, kik szépek voltak, mint az ezüsttel kivert koporsó, de beidről, mint az apostol mondja, rakva voltak minden álnoksággal, — kik elmentek mellettem, mint a páva, — lenézve engemet, ki csak szegény publikánus vagyok, — és minderkor hálát adtam az én jó Istenemnek, hogy én hagyar református vagyok! — A cálvinista hit és gondolkodás (vagy világnézlet, mint a hogy azt sokan nevezik), — az egész életet kell hogy áthassa. Nem könyv, nem betű, nem tudomány ez, hanem MAGA AZ ÉLET, a valódi, a közönséges, a mindennapi élet. Ennek az életnek a Krisztusban kell gyökereznie, — mert csak az az élet teremhet gyümölcsöket az idevességre, a mely élet a krisztusi szőlőtőkébe van beleoltva.

örömmel éneklem azért mindenkor azt a gyönyörű szép dicséretet: —

Tarots meg minden időben, Minket az igaz hitben, És igaz értelmében, A szent Evangéliumnak.

(70 Dics. 7 vers). —

A biinbevallásrol.

Alapige: Luk. 19:1-10.

A vallomás beismerése egy tényleges dolognak, még pedig egy másik személy avagy más egyének előtt, nem leplezvén el a valódi tényállást, amely az illető dologhoz tartozik. A biinök bevallása vagy a btinbevallás nem szégyen. Ellenkezőleg a jogtalanság, törvénytelenség beismerése által azt mutatjuk ki, hogy hibáink, mulasztásaink és baklövéseink felismerését illetőleg jobb belátásra jutottunk; hogy lelkiismeretesebbek vagyunk s ama fogyatkozásokat mélyen érezzük is; hogy alázatosabbak vagyunk azok felismerésére és több kegyelem tölt el bennünket azoknak bevallására és levezcklésérc. Az Isten előtti bünbevallás különben már önlegyőzést tételez fel. Minthogy pedig ilyen önlegyőzésre nem lehet saját erőből eljutni, s az érzéki ember egyáltalán nem érzi szükségét annak, hogy ilyen önvivódásba kezdjen, hiszen ennek szükségességét nem látja fennfoi'og- ni: — igy az őszinte bünbevallás, Isten Szentjeikének működő munkájára utal, amely a bűnöst vétkeinek, gonosz cselekedeteinek bevallására vezérli.

Sőt még Dávid királynál is megtaláljuk ezt az-eleve működő erőt, amely őt arra késztette, hogy töredelmes bíinbevallást tegyen, amint ezt az Ll-ik zsoltár tanúsítja. Hallgatni akart, sőt hallgatott is, mig életereje el- lankadt, mintegy a nyár hevében (Zsolt. 32:41. Midőn pedig az Ur Náthán próféta utján azt veti szemére, hogy: Te vagy az az ember/ II. Sám. 12:7), s Istennek Lelke égette szivét, ekkor igy nyilatkozik: Vétkemet bevallám néked (Zsolt. 32:5). A bünbevallást tehát az előzi meg, hogy Isten a btinös szivét munkába vegye. A Szentlélek vezette a megtérő bűnöst ama meggyőző-