Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-05-08 / 19. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. egyes vidékeken élő szétszórt magyarok bözt legalább időről-időre tarthasson istentiszteletet, vallásos tractá- kat osszon szét, és a helybeli angol egyházak figyelmé­be, esetleg kötelekébe hozza; továbbá b) készíttessék egy ágenda, melyet angol lelkészek használhassanak magyar gyülekezetek körében. Ez az agenda a hivatalos szertartásokra vonatkozó anyagon kivül bennfoglalná magyarországi és itteni egyháztör­ténelmünket, népünk közt különösen ható cura pasto- ralis módszereket, stb. A II. pontot kidolgozó bizottság Nt. Kish Gyula vezetése alatt a következő javaslatokat nyújtotta be. hogy a) az istentiszteletek maradjanak meg a régi rend mellett, azonban ahol célszerű, legyen énekkari éneklés is minden istentiszteleten, b) a vasárnapi iskola gyarapítására legálabb min­den évben kétszer rendszeresen kerestessék fel minden gyermek és felnőtt és vétessék fel, c) alakitassanak körök a fiatalabb gyermekek ré­szére, de a felnőttek felügyelete alatt, d) azok a gyülekezetek, ahol még nincs, tartsanak nyári iskolát a gyermekek részére, e) A különböző gyülekezetekben levő ifjúsági kö­rök tartsanak évente egy gyűlést, amikor dolgozzanak ki egy évre szóló programot hogy igy rendszeresítsék az ifjak közti munkát. Az egyházi munka egységesítése ügyében Nt. Ko­vách Ferenc tett jelentést és a bizottság nevében e ja­vaslatokat hozta: 1) tartassák időnként a magyar prezsb. egyházak közös érdekeiknek tárgyalására rendes értekezlet, a- mint már azt az 1916. Kingston, Pa.-ban ülésező Con- ferencia is ajánlotta; legyen tagja ez értekezletnek minden magyar prezsb. lelkész és a gyülekezetekből egy-egy világi tag; úgyszintén reprezentáltassék min­den egyházi fenhatóság, mely magyar munkával fog­lalkozik, 2) Tartassák ez az értekezlet kétévenként, és pe­dig 1921. kezdődőleg. 3 ) Választassák egy végrehajtó bizottság a gyűlés elkészítésére; kérelmezze ez a bizottság a Home Mis­sions Boardot egy utazó lelkész alkalmaztatására, aki tanulmányozza egyházi helyzetünket erélyesebb munka érdekében, és 4)lépjen ez a bizottság érintkezésbe a Reformed Churchchel a magyar munka ügyében való conferálás- ra. Ebben az ügyben Főt. Souders püspök is beszélt: az ajánlatokat pártolta és kérte azoknak a Reformed Churchchel való közlését. A gyűlés folyamata itt egy órára megszakaszta- tott hogy Nt. Tóth Mihály és Dr. Lusk püspök, úrva­csorát oszthassanak. Istentisztelet után a gyűlés elha- lasztatott esti nyolc órára. Az esti ülésnek első számát Mr. Somerndike töl­tötte be. Vallásos Irodalom volt themája. Tartalmas, tárgyilagos méltatása lekötötte mindenki figyelmét. Vallásos irodalmunk fö közegét, a REFORMÁTUSOK LAPJÁT, annak teljesített szolgálatát szép szavakban méltatta, s hogy tartalma magas színvonalú, kevesen késtek elismerni. A missióhatóságok célja nem heti la­pot kiadni — úgymond — hanem vallásos folyóiratot, mely a lelkiélet szent szükségleteit szolgálja hitsorso- sainknak. A vasárnapi iskolában szegényebbek vagyunk irodalmi téren. Itt a gyűlés különösen fel lett kérve, hogy igyekezzen minden gyülekezet legalább egy col- porteurt kiállítani, hogy igy bibliák, vallásos könyvek és tractátusok terjesztése által segítsünk fajunk er­kölcsi helyzetén. A Ref. Lap ügyében Mr. Somerndike sok kérdésre felelt meg és felkérte a lelkészeket segít­sék a lapot még jobbá tenne tartalmilag épenugy mint annak terjesztésében közreműködni. Nt. Laky Zsigmond vezetése alatt a VI. pontot tár­gyaló bizottság az alabbi ajánlatokat adta be: a) kéressenek fel magyar és angol prezsb. egyhá­zaink a Magyar alapra gyűjtött segély-pénzeket a Board of Foreign Missions pénztárosához beküldeni az­zal az utasítással, hogy azok a prezsb. egyház magya- rországon működő segélybizottsága által magyarország- ban és az occupált területeken osztassanak ki, b) kérje fel a bizottság azt a protestáns testületet, amely a magyarországi helyzet tanulmányozására bi­zottságot küld ki, hogy annak a tanulmány-bizottság­nak olyan amerikai lelkészek legyenek tagjai, akik is­meretesek, körülményekkel és legyen köztük egy Home Mission Board által választott magyar lelkész is, c) kérvényezze a conferencia a General Assembly- től, hogy terjessze ki az Európában működő bizottság­nak hatáskörét annyira, hogy hivatalos tárgyalásokba léphessen a Conventtel az E. •Államokbeli Magyar Ref. Egyháznak statusára vonatkozólag, és tudassa a Con­venttel hogy az amerikai prezsb. Egyház hajlandó be­fogadni az egyes egyházakat azon egyházmegyék által melyekben fekszenek. A gyűlés úgy ennek mint az elő­ző bizottságoknak javaslatait elfogadta. A harmadik pont alatt említett végrehajtó bizott­ságba angol részről a következő lelkészek lettek bevá­lasztva Nt. Holt Harvey és King G. D. urak, mig ma­gyar részről a kővetkezők: Nt. Kish Gyula, clevelandi, Kovách Ferenc, bloomfieldi, Laky Zsigmond, new brun- swicki, Tóth Mihály alphai, és Székely Sándor, browns- villei lelkészek. Miután majd a gyűlés egyhangúlag köszönetét mondott úgy a missziói főhatóságnak az értekezlet ösz- szehivásáért, mint a gyülekezetnek, melynek körében a gyűlés lefolyt a gyűlés véget ért. A következő gyűlés idejét és helyét a Végrehajtó Bizottság jelöli meg. Bloomfield, N. J. K. F. EGY MINDÉRT, — MIND EGYÉRT. Az amerikai magyar egyleti élet az ő huszonöt­harminc éves múltjával, sok könyet szárított már fel nagyon sok özvegy, s még több árvának a szeméből. Letagadhatatlan az, hogy az egyletek nagy mértékben hozzá járultak ahhoz, hogy sok magyar embernek az árnyék világból való eltávozása után az ő hátra hagyott családjuk boldoggá lett. Az egyesületek voltak az elha­gyott családnak az egyedüli támaszai, s ezek biztosí­tottak nekik sokszor gondtalan életet az ő ezer dollár­jukkal.

Next

/
Thumbnails
Contents