Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-04-10 / 15. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE ÁPR. 11-RE. DEBORAH ÉS BÁRAK FELSZABADÍTJA IZRÁEL NÉPÉT. Bírák könyve IV. rész 4-ik versétől az V-ik rész végéig. Aranyige: 46-ik Zsoltár 2-ik verse: “Isten a mi oltalniunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” Izráel népe történetének azon szakaszát, amelyről a Bírák könyve szól, röviden igy jellemzhetjtik: Izráel elfelejtkezett a Jehováról; Jehova ezért ellenségeinek kezébe adta. Izráel magába tért, Jehovához kiáltott sege delemért és a Jehova meghallgatta kiáltását s ismét és ismét kiszabadította őt ellennégeinek kezéből. Óh hányszor és hányszor is elfelejtkezett ez a nép Arról, A Ki “kihozta őt Egyptomnak földéből a szolgálatnak házából; elfelejtette, hogy bizony “nagy dolgokat cselekedett ővele az Ur” s meglankadt buzgósága, világba merült. S csoda-é, hogy ha Izráel fiai elhagyták az erős Jehovát, aki igy biztatta, bátorította őket szo- rongattatásaik idején: “ne félj! mert én veled vagyok! csoda-é, ha Isten, ha nem hagyta is el őket, de nem segítette meg arra, hogy a pogány népeket mind kiűzzék Kanaán földéről, megengedte, hogy azok nagy számban ott maradjanak, ami később Izráel fiainak sok háborúságot, kárt, veszteséget, keserűséget okozott. Igaz, hogy némi jó is származott belőle, az tudnillik, hogy miután a szomszédos pogány népek betöréseitől folyton tartaniok kellett, harczkészségük, bátorságuk nem lankadt; nem puhultak el. A szomszédos pogány népek, akikkel sokat ellenségeskedtek : a filiszteusok, kanaániták, hitteusok, moa- hiták, phoneiciaiak voltak. De volt több pogány nép az ország bensejében, mint a kananeusok, khitteusok, E- morsuok, Parizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok, akikkel a zsidók összeházasodván, azok isteneit imádták. És mind ennek eredménye, mint minden bűnnek következménye, bünhödés lett. Felgerjedett az Urnák haragja Izráel fiai ellen s ellenük küldé észak Syria felől az Eufrátes folyó nyugoti részéről Mesopotamia félelmes, kegyetlen királyát, aki országukat elfoglalta s a népet nyolcz éven át szolgaságban tartotta. Iszonyú bántalmazások, kínzások, szenvedések érték akkor Izráel fiait, akárcsak a mostanában lezajlott rettentő világháborúban az árméniaiak^t a törököktől, vagy a mi magyar népünket s főként az erdélyi székelyeket a rájok tört oláhságtól. Vagyonukat elfoglalták, házaikból kikergették, barmaikat elhajtották, ö- regje iket, csecsemőiket, kínozták, vagy itt-ott meg is ölték, feleségeiket, leányaikat a legdurvábban bántalmazták. A baj, a veszedelem idején eszükbe jutott az erős Jehova. Kiáltottak is Hozzá a segédeimért. Belátták, hogy az “idegen istenek” a bálványok nem tehetnek semmit, nem adhatnak segedelmet. Attól kérték, várták hát a segedelmet, akiről jó napjaikban elfeledkeztek, MINT MI IS OLYAN SOKSZOR! És az ezerizglen irgalmas, kegyelmes Jehova meghallgatta az elnyomott, leigázott nép kiáltását, elkíildötte a szabaditót az első biró Othniel személyében, aki a hős Káleb unokoöcscse volt a kiűzvén az ellenséget negyven évi békét biztosított. De az ingatag zsidóság csakhamar a régi lett; visz- szaesett előbbi bűneibe s Isten ellenük bocsátá a Moa- bitákat, Ammonitákat és Amelékitákat, akik győzedelmeskedvén a zsidókon Jerichót, a “pálmák városát” is elfoglalták. Érzékeny, nagyon érzékeny volt ez a csapás s észre is téritette, Istenhez téritette ismét őket és Isten 18 évi bünhödés után élükre állította a második bírót, a balkezii Ehudot, aki a ravasz cselfogással kieszközölt találkozásnál megölte a moabiták királyát s az ő vezetése alatt az elnyomók legyőzettek és nyolczvan évi béke követke zett. De nemsokára minden a régi lett ismét s büntetésül a filiszteusok öt jelentékeny tengerparti városukat elfoglalták s mennek tovább a hódítással, ha Sámgár kezdetleges fegyverekkel “ökör-ösztökével” felszerelt kicsiny seregével meg nem veri a filiszteusokat. Szabaddá lett hát ismét egyidőre a sidó nép. De a sok bünhödés, szolgaság, elnyomatás még sem tudta teljesen megjavítani, Istenhez téríteni ezt a népet. Alig hunyta le a szemét Sámgár, megint csak elfledkeztek a Jehováról, aki a Jábin kezébe adta őket. Jábin Kamaán királya, tehát az őslakók királya volt. Ennek vezére a kegyetlen Sisera volt, aki Harósethben lakott, nem messze a Kármel hegytől. Ez Krisztus előtt 1331 körül, történt. Sisera 20 teljes éven át mint ebekkel, úgy bánt a zsidókkal, és ez a bánásmód annyira elkeserítette a zsidókat, hogy kétségbeesésükben már- már lemondtak a reményről, hogy valaha szabadokká legyenek. “Ebben az időben Deborah, a prófétanő a Lappi- dóth felesége volt biró Izraelben.” Az első nő, aki a biblia szerint nyilvános hivatali állást viseli. Deborah az Éfraim hegyén pálmafák árnyékában lakott és “az Urnák élt.” Csodálatraméltó az a bátorság, az az erő, az az Istenben vetett erős bizodalom, amely ennek a nőnek a lelkét betöltötte.__A férfiak, Izráel fiai gyáván kétségbeestek, reménytvesztetten tördelték kezeiket s nem mertek Sisera ellen síkra szállani, a haza szabadságáért, a nemzet fiiggetlenitéséért hárczot kezdeni. Ekkor Deborah magához hivatja Bárákot, s harczra tüzelt őt Sisera ellen, mert-ugy mond-” igy parancsolja az Izraelnek Ura Istene!” Bárák enged, de csak azon feltétel alatt, hogy Deborah is vele megy. És Deborah megy vonakodás, rettegés nélkül; lemond előre a dicsőségről is a Bárák javára, hiszen őt a hazaszeretet szent tüze, népének sze- retete vezeti és az igazi hős nem a dicsőségért tesz, hanem tesz, mert a szive, a lelke tettre sarkalja őt.— Tízezer harczossal megindulnak Sisera ellen, a Sisera 900 vasszekere ellen. A vasszekér a régi világ ágyúja volt. Megvédte ez a rajta ülő harczosokat az ellen
