Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-11-08 / 45. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA V lelkésznek a vasárnapi iskolában szives készséggel segédkeztek; — vannak ma is húszán, és lesznek jövőben is. Vasárnapi iskolánkat felnőttek is állandóan szép számban látogatják, különösen nők, akik, mint meg — megannyi Máriák olyan édes örömmel ülnek Jézus lábainál. Nyári magyar iskolánkba az utóbbi években átlag háromszáz gyermek járt minden nyáron. Ezt is a magunk erejéből tartottuk fenn, csak az a lenézett, “német nek csúfolt amerikai református egyház segélyezett ennél is bennünk t, ez segített tehát annál is, hogy gyermekeinket magyarul tanítsuk. Az 1913-ik év elején az East chiágói gyülekezet visszahívott lelkészéül; de sem a gyülekezet nem engedte, hogy elmenjek, sem a misszói hatóság nem e- gyezett abba bele és itt maradtam hordozván tovább a Krisztus könnyű terhét és gyönyörűséges igáját. Ez évben már annyira széles körre terjedett az egyházi működés, hogy misszionáriusnőről, vagyis “deaconess” ról akari a gyülekezet gondoskodni. De mert Tiszt, özv. Harsányi Istvánná, akire a gyülekezet választása esett ez időben Magyarországon volt: ez a kérdés akkor függőben maradt. Pedig hiba volt, mert egy buz- góságos lelkű női segítő, egy deaconess végtelenül sokat tud 'tenni az egyházi élet felvirágoztatásánál. A Gyülekezet 5-ik Lelkésze Nt. Laky Zsigmond. Az 1915-ik év ismét a megpróbáltatás esztendeje lett az egyházra nézve. Ugyanis e sorok Íróját az East chicágói gyülekezet ismét megválasztotta, hivta vissza lelkipásztorául és mert az a gyülekezet akkor majdnem pusztulóban volt: nem lehetett, nem volt szabad habozni. Elmentem 1915 Januar 31-én. Mennem kellett, bármennyire a szivemhez nőtt is ez a gyülekezet, bármennyire marasztaltak is minden módon. Mennem kellett oda, ahol munkákodásomra nagyobb szükség volt. És mert a lelkész változással rendesen jár kissebb — nagyobb megrázkódtatás a gyülekezetre nézve, sajnos itt is úgy történt, amit bizonyít például az is, hogy a nőiegyletet már 1915 Májusiban felalkarta maga az egyház főgondnok a fiiggesztetni, és ez az áldásos működésű noiegylet valóban alig is működött ekkor hónapokon át, amit bizonyít az is, hogy több hónapról ez időből jegyzőkönyvei sincsenek. De ha nem volt is meg az összhang, az egyetértés az egyházban olyan mértékben, mint a megelőző időkben bármikor, az egyház hivatásának mindenekben megfelelt ekkor is, a Tiszt. Laky Zsigmond lelkészkedése idejében is. De mert az ellentétek még a következő 1916-ik évben sem simultak el, nevezett lelkész 1916. Október elsején — más gyülekezetben választatván meg' már előzőleg, — eltávozott .Bridgeportról, és a gyülekezet, lelkipásztorául magint csak e sorok íróját választotta meg. A Gyülekezet Újra Visszahívja Nt. Ludmann Sándort. A szeretetnek, és ragaszkodásnak ez a nem várt, ez a szokatlan megnyilatkozása és azon körülmény, hogy a zavarosban halászni szeretők a helyzetet a maguk előnyére igyekezetek kihasználni: arra kötelezett, hogy visszatérjek volt szeretett gyülekzetem körébenés 1916. November elején ismét elfoglaltam itt lelkipásztori hivatalomat. És azóta az Ur kegyelméből itt vagyok. Hirdetem a Krisztust. Nemcsak szóval, hanem é- letemmel. Hirdetem igazán, bátran, rendületlenül. Nem szédít meg a “Hozsánna”: — nem ejt remegésbe a “feszítsd meg!” Hirdetem, mikor fáj a szivem annak a látásán, hogy hevernek szerte sokan, Véreink, hittestvéreink közül, mint élettelen kövek. Amikor fáj, vérzik a szivem annak elgondolására, hogy ezek nagyobb részét nem az “uj eszmék” tették ilyenekké, hanem az egyháznak kettészakitása; a bridgeporti magyar re- formátusságnak két egymás ellen küzdő táborként egymással szembe lett állítása; — a mely a viszálkodás tüzét dobta rá sok családi hajlékra; — mind jobban megoltatta sokaknál a hitbuzgóság tüzét; — sőt sok helyen kiölte az egyházias érzületet; — aláásta a vallás, az egyház tekintélyét, szentségét, méltóságát, mikor az ugyanazon édes anyának gyermekei “a szeretet nevében’’ nem egymás erősítésére, hanem egymás megtörésére, sőt — ha lehetne — kipusztitására törekedtek, és ilyen eljárásukkal beplántálták sokak szivébe nemcsak a közönyösséget, hanem az egyháztól való teljes elhidegülést is. óh mivé, milyen hatalmassá lehetett volna a bridgeporti első magyar református egyház, ha ketté nem szakítják? Vagy ha kettészakad is, de nem egymás ellen küzd szeretetlenül, hanem a közös nagy czél elérésért, hogy Isten országa terjedjen általunk, érejét összetéve együtt, testvéri szeretettel működik, mint párhuzamban működő két testvér egyház! Mert van itt anyag arra, van itt szükség arra, hogy két egyház legyen! Két együtt működő egyház! Micsoda erő van ebben a gondolatban! Nem nekünk van erre szüségiink! Hanem a népnek, a Krisztus népének; a Krisztus szent, a Krisztus mindennél szentebb ügyének. És ezt nekem nem szabad elhallgatnom most, amikor az egyház, ezen huszonöt éves egyház múltjáról itt röviden megemlékezem tudom, bizonyosan tudom, hogy sokan, nagyon sokan csak azért nem tartoznak itt egyházhoz, sem az egyikhez, sem a másikhoz, mert a “csatlakozási” ak- czió. a kormány politikának az egyház épületébe lett bebocsátása, becsempészése elhidegitette, elidegeitette attól őket. Amikor látja már, láthatja már mindenki, hogy mennyire nem nyert beigazolást az itt szakítást kezdeményező lelkésznek a “csatlakozási mozgalmat támogató ama jegyzőkönyvi kijelentése:” a csatlakozás nagy haszonnal jár úgy az egyházra, mint a magyarságra!” Tudják már, látjuk már, hogy kárral járt az egyházi, a vallás életre . Azzal járt a magyarságra is, mert — bizony — csaknem minden téren szétszakította azokat. És kárral járt szegény, szenvedő Magyar hazánkra is, mert csak itt legkevesebb ötven hatvanezer koronát vont el attól, teljesen szükségtelenül. Nem a vád és kárhoztatás szavai ezek! Nem! Ha váddal, kárhoztatással akarnék előhozakodni, másat, sok másat mondanék el, bizonyságokkal támogatva! A jóvátételre való felhívásnak elenged- hetetenül teljesítendő kötelessége ez! Az első keresztyénekről azt mondották a pogányok “milyen lehet ezeknek Mesterük, ha igy szeretik egymást!?” óh! de el is távoztunk az első szerelem szép, aranykorától, amikor: “a gyülekezetnek, mely hitt va- la: szivök, leikök egy vala!” így van — im ma vájjon? így van — é itt miközöttünk? És ha nincs igy: miért nincs igy ? és ha igy nincs: miért ne lehetne igy ? Ha a Krisztusé vagyunk: életünkkel, főként egyházi életünkkel bizonyítsuk be, hiszen Krisztus azt mondotta: “Uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek. Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást, mert erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeret-
