Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-11-01 / 44. szám

AMERIKÁI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 helyzete. Mi tudjuk, hogy a mostani ügyben is megta­lálják a legjobb kivezető utat. E hó 18-án Géressy Sándor gondnok összehívta az egyház presbitereit értekezletre az egyház jéiénlegi súlyos helyzete miatt. A presbitérium különösen az uj lelkészre vonatkozólag uj programmot dolgozott ki, mely a lelkész beiktatása alkalmával a hívek előtt fel lesz olvasva és az uj lelkésszel közölve, hogy mily teen­dők várnak reá az-egyháznál. Október 19-én vasárnapi istentisztelet végeztével szintén rövid értekezletet tartottak a hívek, mely szin­tén az uj lelkész megválasztásáról folyt. A múlt vasárnap szintén a pályázó lelkészek egyike tartott prédikációt, névszerint Nt. Gerenday László. Délután 3 órakor a nilesi fiókegyházban folyt le az is­tentisztelet ugyanazon lelkészek által, mint délelőtt MEGTÖRTÉNT A LELKÉSZVÁLASZTÁS. A youngstowní gyülekezet, a múlt vasárnap tar­tott egyházi közgyűlésén, a hivek egyhangú szavazatá­val Nt. Gerenday László daisytowni Pa. kiváló lelkészt választotta meg jövendő lelkészéül. A szerencsésen vá­lasztott lelkésznek és a derék lelkésznek gratulálunk.— VOL. XX. Nov. 1, 1919. No. 44. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED CHURCHPAPER Entered as 2-nd Class mail matter Apr. 161917 at the P.O. at Pittsburgh, Pa. Ftleiő» szerkesztő, kihez mindennemű köz- lemény, előfizetések stb. küldendő: Dr. HARSANYJ SÁNDOR homesteadi és Y’d. ref. lelkész. 1008 — 10th Ave. Homestead, Pa. Bell Tel. 184 Homestead. Főmunkatársak: Kovács Endre daytoni ref, lelkész és Kmecik György jessupi prezsb. ref. leik. Előfizetési árak: Az E. ÁH. han egész évre :— 1.50 cent: Canadába, vagy Magyarországba:— 2 doll. This Churchpaper is owned and published jointly by the Sunday School and Publi­cation Boards of the Presbyterian Church and of the Reformed Church in the U. 8 Rev. Alex, Harsányi, Editor. ;008 — 10th Ave. Homestead, Pa Associate Editors: Rev. Andrew Kovács, Dayton, O. Rev. Geo. Kmecik, Jessup, Pa. I Advisory Committee; — Rev. J. Azary I Philladelphia, Pa, — Rev. Sam. Horvath ! Lorain, O. Rev. Bela Bertok Elizabeth N. J N: Y: Rev. Fr. Kovács Newark, N. J: Rev: S: Laky New - Brunswick, N. J: I Rev: A: Ludmann Bridgeport, Conn. Publication office: 11)01 Manufactures Hg. Pittsburgh, Pa. Subscription rates: 1.50 cents for one year in the U. S. j 2 dollars for one year in Canada and in I foreign Countries. oTVENKÉT VASÁRNAPRA BIBLIAI LECKEKÉP Csapán 10 cent. Amerikai Magyar Reformátusok Latila. ­ARTHUR I. ZEIGER magyarul beszélő ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS 13 St. Nicholas big. Tel: Court 4646. PITTSBURGH, PA. STEINMETZ Temetésrendező és balzsamozó Saját. Kápolna. 3708 — 10 Lorain Ave. Cleveland, O. DR. RAY G. WELLS FOGORVOS. hivatalos órák reggel 9-től d. u. 5-ig. Este 7-9 ig. Vasárnap megállapodás szerint. CITY BANK BLDG. PHONE 7254. LORAIN, O. DR. W. E. SMITH Figyelem Betegek; — Ne halogassa beteg­ségét, mert az nem alszik, hanem folyton végzi pusztító munkáját. Jöjjön hozzám, ki 19 évi orvosi tapasztalattal rendelkezem. Nálam megértő és joszivü kezelésre szá­míthat. Beszélünk magyarul. — Kéri a magyarság pártfogását; — Dr. W. E. Smith, rendelő orvos. 1786 E. 28th ST. LORAIN, O. Published and distributed under permit (No. 387) authorized by the Act of October G, 1917» on file at the Post Office of Pittsburgh, Pa. By order of the President, A. S. Burleson, Postmaster General. Egyházi hirek A Bridgeporti Első Magyar Ref. Egyház 25 Éves Jubileuma. Lelkész; — Nt. Ludman Sándor, Üdvözlet a Bridgeportiaknak. Lapunk szerkesztősége nevében a következő sürgönyt küldtük el a múlt szombaton a 25 éves jubileumi ünnepélyt tartó bridgeporti első m. Ref. egyház lelkipásztorához, — Nt. Ludmann Sándor úrhoz: — Az Amerikai Magyar Reformátu­sok Lapjának szerkesztősége hit­testvéri meleg szeretettel küldi üd­vözletét és jókívánságait a lélekeme­lő ünnepélyt tartó bridgeporti első magyar ref. egyház hivő közönségé­nek. A fényes múlt után niég fénye­sebb és áldásokban bővelkedő jövőt kívánunk a nagyra hivatott egyház nak! A bridgeporti első magyar ref. egyház 25 éves jubileuma Oct. 26-i- kán és 27-ikén lélek emelő templomi ünnepségek Keretében tartatott meg. Október 26-ikán déelelőtt 10 óra­kor úri szent vacsoraosztással egy­bekötött ünnepi istenitisztelet tar­tatott, amelyen a borongós őszi idő daczára is a templomot telj esen meg töltő nagy közönség vett részt. Sokan jelentek meg ez istenitisz­teleten a szomszédos testvér so. nor- walki m. ref. egyházból lelkipászto­rukkal Tiszt. Id. Dókus Gáborral és az egyház énekkarával. A 130-ik Dicséret 1 ső és 4-ik ver­seit énekelte gyülekező éneknek az ünneplő sokaság. Fennáló éneknek pedig az 1-ső Dicséret 7-ik versét.— HARLAN F. ONG Fog orvos. 1316 7th Are. Beaverfalls, Pa. Bell Phone 613 J. Hivatalos órák 8-6 ig. Hétfőn, Szersán és Szombaton nyit\ a este 9-ig- Vasárnap zárva. MENEÉLY ’ BELLC0. TROY, N.Y. AN O 198 BROADWAY, N.Y. CITY BELLS JOS. J. SPRATT és Testv. Temetés rendezők és balzsamozók. Ambulance szolgálat. Éjjel nappal nyitva. Bell Phone 822. Bell Phone 1442 J. B. C. Phone 1183 Beaverfalls. Pa. New Brighton, Pa. 827 7th Ave. 1115 3rd Ave.

Next

/
Thumbnails
Contents