Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-08-09 / 32. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen konferencia nemcsak nem mozdítaná elő az egységes munkálkodást, hanem olyan ellentéteket támasztana, amelyeket nem lehetne soha sem kiküszöbölni. (Osztjuk az érdemes czikkiró felfogását! Az egységes munkálkodásra ösztökélő irányításnak felülről, egyházi főhatóságainktól kell hozzánk jönnie. Mig ez meg nem történik, sem mi féle conferencziázás gyümölcsöket nem teremhet. Szerk.) Ha azt akarjuk, hogy jövendő munkálkodásunkban egyöntetűség legyen: úgy nem azokat kell keresnünk, amelyek szétválasztanak, hanem azokat, amelyek egyesítenek. Az önálló egyházzá való szervezkedés pedig nem az egyesítésnek, hanem a szétválasztásnak volna nemcsak eszköze, hanem állandósítása. (Ez az igaz! Szerk.) A harmadik érv, amely miatt én nem vagyok barátja az önálló egyházzá való szervezkedésnek az, hogy egy ilyen szervezkedést nem venne szívesen sem az egyházi, sem a világi közvélemény. Azok, akik ezzel a közvéleménynyel érintkezésben állunk sokszor szomorúan tapasztaljuk, hogy elszigeteltségünk miatt nem is akarnak velünk érintkezni. Sok helyen munkálkodásunk éppen azért nem talál kellő jó akarat ra az amerikai egyházak körében, mert nem állunk velők összeköttetésben. Ne mondja nekem senki azt, hogy egy ilyen önálló egyházi szervezkedést kedvezően fogadnának ma, amikor éppen az a czél áll az amerikai, közelebbről éppen a kálvini egyházak előtt, hogy szorosabban egyesüljenek mint eddigelé voltak. Ha a mi két egyházmegyénk a maga tízezer tagjával uj egyházzá szervezkedne, bizonny, sehogysem találná meg azt a lánczszemet, amely bekapcsolná a közös munkálkodásba, amelyre, ismételten hangsúlyozom, nemcsak nekünk, hanem anyaszentegyházunknak is felette igen nagy szüksége van. A negyedik érv, melyet a legközelebb múlt idők hoztak felszínre, a külön egyházi szervezkedés ellen egyesen az a körülmény, hogy nekünk szükségünk van olyan szervezetre, amely felettünk tartsa a törvényerejét. Az a szomorúan sajnálatos helyzet, amelybe keleten jutott egyházunk kormányzata, óva int mindnyájunkat attól, hogy az önálló egyházi szervezettel fog- lalkozzuk. Nekünk szükségünk van feljebbvalóra. Egymást nem akarjuk tekintély gyanánt elismerni. Hiába állok pl. egy vagy más kérdésben törvényes alapon: a törvényt nem tisztelik közöttünk sokan. Fegyelmit indítok s megteszi az illető, hogy még csak vissza sem küldi az iratokat. Számadásokat kérek be s ötször-hat- szor kell imám egy-egy helyre s még akkor sem kapom a számadást. Körlevelet írok: s körlevelemre körlevél a válasz. Nem, atyámfiai, nekünk még függésben kell állnunk valakivel, mert ha ma kimondjuk, hogy önálló egyházat szervezünk, holnap az, akinek nem tetszik valamely intézkedésünk, megy más helyre, másutt keres orvoslást s elnyomatásról, törvénytelenségről, zsarnokságról s más egyebekről beszél. Ha tehát nem ajánlom, hogy a mi két egyházmegyénk önálló egyházat szervezzen Amerikában: nem marad más hátra, mint hogy azt javasoljam egyházainknak, és a konven- ti elnöksének, hogy egyik vagy másik amerikai feleke- zettel jöjjünk összeköttetésbe, szerves kapcsolatba. Melyik legyen ez az amerikai felekezet? Csak az, amelynek jelenlegi szervezete megengedi s lehetővé teszi egyházmegyéinknek a további munkálkodását. Ez az egyház a Reformed Church in the U. S. (Nem tudta ezt Nt. esperes korábban már ajánlani a Conventnek? Szerk.) Ennek az egyháznak a szervezete lehetővé teszi azt, hogy kebelében magyar egyházmegyék munkálkodjanak. Ez az egyházmegyei munkálkodás tehát lehetővé teszi azt is, hogy részekre ne szakadozzunk, hanem, ismétlem, magának az anyaszentegyháznak érdekében, együttesen menjünk át ennek az egyháznak a szervezetébe. Ez az egyház az, amelyhez legrégibb egyházainkat, ha nem is állanak most vele kapcsolatban, a legmélyebb hála fűzi. Clevelandnak, Pittsburghnak, New Yorknak nem lehet elfelednie, hogy ez az egyház volt az, amely ott állott a bölcsője mellett. Azt mondják, hogy ez az egyház nem elég gazdag. Persze, akik még mindig mankón akarnak járni: azoknak első rangú kérdés az anyagi kérdés. De akik úgy látják egyházi életünket, amint én látom, azok a- mellett tesznek bizonyságot, hogy azt a segélyt,amelyre kisebb egyházainknak szüksége van: ez az egyház is meg tudja és meg fogja adni. (Bizony meg. Szerk.) De a legnagyobb érv, hogy csupán ezzel az egyházzal foglalkozzunk, az, hogy egyházmegyei szervezetünket nemcsak megtarthatjuk, hanem szélesebb a- lapokon ki is fejleszthetjük, amenynyiben fól lehet tételeznünk, hogy egy ilyen átalakulás esetén mindazok a magyar egyházak, amelyek ennél az egyháznál vannak, átmennek a magyar egyházmegye kebelébe. Számításom szerint ez esetben, ami természetesen egyik feltétele az ide való átmenetelünknek, azonnal négy magyar egyházmegye munkálkodhatnék ennek az egyháznak kebelében. Azt ugyanis egyik föltételnek tartom, hogy minden magyar egyház a magyar egyházmegyék kebelébe tartozzék. Mert ha ezt nem tennék meg, úgy hiába való volna a mi egyházmegyei átmenetelünk is: ugyanaz történnék, ami már történt s amire fentebb hivatkoztam, hogy az egyházmegye kebeléből, akinek nem tetszik valami határozat, nemme mindjárt más nyelvű egyházmegyéhez. így nem igen volna értelme annak, hogy erősködjünk a Reformed Church mellett. De én meg vagyok arról győződve, hogy azok az egyházak, amelyek a Reformed Ohurchnél vannak, szívesen fogadnak egy ilyen tervet még abban az esetben is, ha talán lelkészeik nem támogatnák azt. Mert minden jó gondolkozásu református ember belátja azt, hogy ilyen módon körülbelül 44-45 egyházzal, négy egyházmegyével már olyan sulylyal léphetünk fel akárhol, amilyen súly az amerikai magyar reformátusságot méltán megilleti. Ha egyházaink határozata alapján egyházmegyéink kimondanák, hogy a konvénti elnökséghez ilyen javaslat terjesztendő fel: úgy bizonyos, hogy azokat Amerikai Magyar Segélyzö Szövetség Alakult 1892. (Magyar Betegsegélvzö Egyletek Szövetkezete) 1411 State St- Bridgeport, Conn. Minden tag a felvételi Korának megfelelő havidijat fiiét! teljes életében.
