Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1919-08-02 / 31. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LU.A

ó

másfelől rátaláltunk egymásra, mint egy Hazának idegenben bujdosó gyermekei.

S jól emlékszem reá, — mikor egy ily ist. tiszt, után közös társalgásba elegyedtünk, — az egymáshoz intézett kérdések között ott volt a többek között ez is; Mi hir jött hazulról? — E- zen kérdésre a rendes válasz ez volt; — Gyűjtő ivet kaptam innen is onnan is— Én is kaptam, —szólt közbe a másik. Nekem is jött egy panaszos kérő levél hazulról, — hangzott egy harmadik felebarátunk ajkáról. Az egyik egyháznál a templomtetőt, másiknál a parochiát, egy harmadik helyt meg az iskolát szeretnék kijavíttatni, — de nincs pénz, nincs tehetség, — Írják a lelkészek és elöljárók a kiküldött kérő levelekben. Adjatok hát ti, Amerikába vándorolt magyar testvérek! És mi adtunk is. Kölcsönösen jegyeztünk az egymás kezeiben tartott i- vekre.

íme kedves hittestvérek,— a fenntebb előadottakból láthatjátok, hoy milyen érzülettel és gondolkozással voltunk mi “régi” amerikások. Egymás között a társalgás folyamán megerősödtünk abban a tudatban, hogy bizony nekünk kötelességünk segíteni az ó hazában hagyott küzdő gyülekezeteket, melyeknek egyike másika a fenntartás és megmaradás nehézségeivel küzdött. És mi megtettük igaz buzgosággal és szent lelkesedéssel a legjobbat a mi telt tőlünk, —gyűjtöttünk adakoztunk, áldoztunk, h0gy mind ezekkel bebizonyítsuk azt, hogy ha bár a Gondviselés szent keze idegen országba vezérelt is ki bennünket, — de hitünkhöz, szent vallásunkhoz való ragaszkodásunknak innen a távolból is bizonyságát szolgáltatjuk.

Hát azután mi történt? — Az történt, hogy a mint a kivándorlás növekedett, jöttek után- nunk lelkipásztorok is, hogy táplálják a mi lelkeinket és megtartsanak bennünket apáink szent hitében. De vájjon ezen kivándorolt lelki- pásztorok is mindnyájan ugyanolyan érzelemmel voltak é megtelve az ó haza, és az ó hazában hagyott magyar ref. anyaszentegyház érdekei iránt, mint a mily érzelmek betöltötték a mi sziveinket?

Nem kedves felebarátaim,—sajnálattal kell őszintén bár, de határozottan nem-mel felelnem erre a kérdésre. Mert mig mi jótékonyságunkkal,áldozatkészségünkkel bebizonyítottuk, hogy mi hasznára, segítségére akarunk lenni az ott honi vergődő testvér gyülekezeteknek, — szóval mig mi adni készek voltunk a Hazának, — addig a lelkipásztorok egy bizonyos része kikövetelték a Hazától azt, a mit mi a hazai egyház segítésére abban a hiszemben küldtünk haza, hogy azokra az adományokra csakugyan szüksége van a magyarországi egyet, egyháznak és az ő gyülekezeteinek.

Én úgy gondolom, hogy ha a mi papjairk, mint Krisztus igaz tanítványai, a lelkek iránt való szeretetből jöttek ki utánnunk, — akkor tudniok kellett azt is, hogy Amerikában az ó hazai segítség nélkül is megélhetnek valahogyan közöttünk- Mert vájjon lehet é eltagadni azt

a való tényt, hogy a hazulról ide Amerikába a csati, papok és gyülekezeteik segélyezésére kiküldött ininden fillér az otthon maradt véreink adójából lett kisajátítva és ide kikiildve?

De ha csak anyagi, téren okozott volna nekünk és a magyar Hazának kárt az a mozgalom, melyet 14 esztendővel ezelőtt indított volt meg Gróf Dégenfeld conventi elnök, — hát még az csak hagyján lett volna! Ámde mi sokkal többet szenvedtünk és a magyarországi egyet. ref. egyház sokkal nagyobb kárt szenvedett lelkiekben és erkölcsiekben, semhogy ezt könnyedén és hamarosan helyre lehessen hozni.

Csodálkozunk a felett, hogy három ellenséges pártban működik az amerikai magyar re- formátusság? Hát ezt vájjon mi amerikai magyar református hívek, akartuk és cselekedtük é meg, — vagy pedig azok, kiknek önző érdekük volt magyarországi politikai és egyházi kormányzat alá bocsátani a szabad Amerika földién alapított magyar református gyülekezeteket?

Panaszkodnak a lelkész urak, hogy népünkben nincs egyetértés, nincs összetartás? Ugyan hogy is volna, mikor maguk lelki vezetőink bontották meg az egységet és szakították háromfelé az adig egységes református magyarságot Amerikában ?

A Reformátusok Lapjának egyik közeli sz. ban azt tanácsolja Nt. Dr. Nánássy lelkész ur az ő lelkipásztortársainak, hogy azok világosítsák fel a népet! — Igen, — ezt kérjük, ezt várjuk mi a mi papjainktól! Itt az ideje, hogy világosság legyen gyújtva arra vonatkozolag, hogy miért lett a nép eddigelé félre vezetve? A csati, akczionak vezérelve az volt, hogy nemcsak az ide kivándorlott magyar reformátusokat, de még ezeknek gyermekeit is meg kell a- kadályozni abban, hogy el amerikaisodjanak. De vajion lehetséges é ezt megtenni Magyaro- szág minden pénzének ide való kiküldésével is? Hát nem azt látjuk é, hogy maguknak a csatlakozott papoknak is a gyermekei tökéletes amerikaiak, a kiknek bizony még csak gondolatjuk- ban sincs többé haza menni a szép Magyaro- szágba? De sőt nincs ilyen érzésük még a csati, papoknak sem, mert bizony ők is csak buzdítják a népet a haza vándorlásra, de ők maguk itt fognak családjaikkal együtt maradni talán mindörökre!

Kérdezzék meg csak a mi fiainkat és leányainkat, — értem azokat, a kik itt születtek és itt iskolázódtak, — hogy vájjon lenne é ezeknek, is kedvök hazamenni? Azt mondottam, hogy a csati, által végtelen sok erkölcsi kárt szenvedtünk mind mi, mind a hazai egyház. I- gen, — mert eltagadhatlan tény, hogy az amerikai magyar reformátusságnak nincs meg az a tekintélye és befolyása, a mi más körülmények között meg lehetett volna neki- A csati, akczio miatt gyanú alatt áll az egész református magyarság. Ki meri állítani, hogy az amerikai közvélemény valami különös megelégedéssel és dicsérettel illetné azt a munkát, mi egy idegen