Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1919 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1919-07-19 / 29. szám
1 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Példabesz. XIV: 34. Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek. A napóleoni hadjáratok befejeztével, 1814-ben egy hires német lelkész (Claus Harms) nagy hatású egyházi beszédet tartott, amelynek cime volt: “Háború a háború után”, s a prédikációban minden igazságtalanság és jogtalanság ellen bátran síkra szállt. Szavai nem csupán hathatós feltűnést keltettek, hanem valódi gyümölcsöket is érleltek, amennyiben sok olyan dolgot, a- mit kifogásolt, az illetékes körök szabályozták és helyes kerékvágásba terelték. Háború utáni háborúra szólít fel bennünket a jelenlegi kor. A nagy világtusa, amelybe a föld legelő- rehaladottabb nemzetei, köztük az Egyesült-Államok, keveredtek bele, véget ért. Fegyverszünetet kötöttek, az ágyuk elnémultak, a béke napj a a közel j övőben dereng. Sok szívből halk fohász száll az egek Urának trónjához. A visszatérő békét nem mindig azok üdvözlik kitörő örömmel, akik a meglátogatás fájdalmát legmélyebben érezték. Sok szív vérzik, a vigasztaló szavakat nem sokra nézik, de ők is örülnek, hogy a háború nyomorúságától megszabadultunk. De béke még sincs. Nagyobb háborúnak kell a nagy világháború után következnie, mert nem lehet béke addig, amíg Jézus szeretete nem győz, amíg a föld népei az ő lábaihoz nem borulnak. Korunk komoly volta a világ küzdőterére szólítja mindazokat, akik Jézus Krisztust Uruknak nevezik s az ő igazságosságát szeretni és nagyra becsülni akarják. Ámbár lelki küzdelemre hivattatunk, de mégis valóságos küzdelem az. Az ellenfelek felvonulóban állanak. Jézus eme szavai: Aki velem nincsen, ellenem van (Mát. XII:30), megmutatják a küzdőnek, ki a barát, ki az ellenség. Senki se tehet Jézussal szemben semleges- ségi nyilatkozatot. Az emberiség a legdöntőbb és leg- jelentőségesebb “vagy—vagy” előtt áll. Ez (Jézus) vettetett sokaknak elestére és feltámadására ....és jegyül, akinek sokan ellene mondanak (Luk. II: 34). őt megtagadni annyi, mint az igazságtalansághoz pártolni és az igazság ellenségévé szegődni, őt vallani annyit jelent, mint érette gyalázatot szenvedni és az igazságtalanság elleni küzdelmet felvenni. Mind azok, akik őt szeretik és az ő igazságosságát kedvelik, meghívást kapnak arra, hogy e küzdelemben, mint Jézus Krisztus jó vitézei harcoljanak. Miről van szó e küzdelemben? A legmagasztosabb lelki javak győzelméről. Előttünk harci célok állanak, amelyek Isten országának alapvető elvei, az igazságosság és igazság körül mozognak. Nem is bizonytalanért küzdünk, nem úgy viaskodunk, mint aki levegőt vagdos (I. Kor. IX: 26). A háború utáni háború világosan rámutat az ellenségre, csak akarjuk is azt meglátni. Nem bizonytalan valamivel állunk szemben, mert csakhamar kézitusába elegyedhetünk a sötétség munkáival. Vége felé közeleg a nagy világháború, amely a békeokmány aláírásával a múlté lett. — De ezt egy másik háborúnak kell nyomon követnie, ha azt akarjuk, hogy a szabadság és emberiesség jelszavai valamit jelentsenek és bizonyos tartalmat foglaljanak magukban. Mert maga a háború olyan elemeket hozott létre, amelyek, ha azonnal erősen és hathatósan nem szállunk vele szembe, az egész vérontó világháborút eredménytelenné teszik. Ezeknek láttára nem feledkezhetünk meg ama görög mondásról, hogy: “a háború annyiban rossz, hogy több gonosz embert szül, mint amennyit elvesz.” E világháborúnak rossz következményeiből már eleget láttunk s a háború utáni háborúnak feladata az, hogy ezeket félre tolja, miért is mindenkire, aki csak az i- gazságosságot és igazságot szereti, küzdelem vár. Mindenekelőtt küzdeni kell a gyűlölet mellőzése érdekében, melynek magvát a világháború ideje alatt oly rendszeresen és eredményesen szórtak el. A hírlapok mindent elkövettek e gyűlölet szitása céljából, sőt egyházi újságok se átallották közölni a gyűlöletet hirdető cikkeket. A költeményekből, dalokból és a mindennapi érintkezés szavaiból a legkeserübb gyűlölet á- radt szét. A gyűlölettel összekapcsolták a gúnyolódást, amely még a legszentebbet se hagyta érintetlenül. Pedig nem hagyja azt az Ur büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi (II. Móz. XX :7). A gyűlölet, még ha sikerül is azt ki irtani, megbosszulja magát. A gyűlölet szétszórt magva e nemtelen érzelem gyümölcseit fokozott mértékben termi. A gyomot ki szoktuk szak- gatni, ha nem akarjuk, hogy az egész mezőn elterjedjen. A gyűlöletnek elejét kell venni és minden erővel ki kell irtani, ha nem akarjuk, hogy a testbe és vérbe eressze gyökereit s e világot nemzedékeken át uralja. Mihelyt a háború végérvényesen befejezést nyer, ennek a gyűlöletnek tartozunk hadat üzenni. A Krisztus leikétől áthatott emberek már régebben felemelték szavukat ez ellen. Jó akarattal és nemes érzülettel lehet ezt legkönnybben leküzdeni. Nem oly egyszerű ez a követelmény! — mondják sokan. Igaz, de nekünk, keresztyéneknek, Krisztus szelleme után kell igazodnunk. S mint Krisztus követői, nem engedhetjük meg, hogy a gyűlölet, akár személyes, akár nemzeti gyűlölet, gyökeret verjen körünkben. Hadd hozzon hát a háború utáni háború egy táborba mindenkit, vagy legalább mindazokat, akik Krisztust Uroknak vallják, hogy a gyűlölet számüzettessék körünkből. Küzdünk továbbá minden bizalmatlanság, mindennemű gyanúsítás és hazugság ellen. Eléggé részesültünk azokban, végét lehet, s végét is kell azoknak vetnünk. Hozzánk, mint keresztyénekhez, nem illik ezeknek tűrése, sokkal inkább az a mi ellenök. A rajongás a leghatározottabban lépjünk fel ellenök. A rajongás bizalmatlanságra vezetett, a kenyéririgység sok esetben gyanúsításokat szült, a tudatlanság és arcátlanság az igazságtalansággal fogott kezet, szóban és Írásban egyaránt. Ám a keresztyén az igazság harcosa. Pilátussal sokan gúnyosan kérdezik: Micsoda az igazság? (Ján. XVIII :38). De ennek dacára, a keresztyének nem csupán az igazságot szeretni, hanem annak győzelméért küzdeni is tartoznak. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az ő szavára, s megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket (Ján. XVIII: 37, s Háború a Háború után.
